A HOMO SAPIENS SZAPORODÁSI ÖSZTÖNE

Kopátsy Sándor                EH                   2018 05 14

A HOMO SAPIENS SZAPORODÁSI ÖSZTÖNE

Harari könyvhöz

A fajok viselkedését csak akkor érthetjük meg, ha a szaporodásuk törvényét figyelembe vesszük. A Homo sapiens az egyetlen faj, amelyik szaporodása az utóbbi tízezer évben néhányszor lényegesen változott. Nemcsak az emberé, de a szolgálatába állított, domesztikált állatoké is. Ezt illusztrálja a biomassza összetételének óriási változása is. Harari könyve azzal ragadott meg, hogy ábrázolta a földön élő ember és állatvilág jelenlegi összetételét. Jelenleg a földön élő, egy kilónál nehezebb állatok és a Homo sapiens súlyának jelenleg csak a tizedét adja fajunk és házi állataink. Tizede pedig a vadon élő állatok állománya. E grafikon mellé a tízezer éves biomassza összetételét kell állítani. Akkor 99 százalék volt a vadon élő állatok súlya, és egyetlen százaléknál kevesebb a Homo sapiens és az egyetlen háziállata a kutya.

A földünkön az élet rövid tízezer év alatt alapvetően az ember igényéhez alakult az ezerszeresére nőtt emberiség és a domesztikált, szolgálatába állított állatvilága. Ezt a változást közvetlenül és közvetve az hozta létre, hogy mind a fajunk, mind a szolgálatunkba állított állatvilág foglalta el a föld élővilágának 90 százalékát. Ezt a változást az hozta létre, hogy a gyűjtögetésről a növénytermelésre és az állattartásra áttért Homo sapiens megnövelte a maga és az állatai szaporaságát.

Fajunk mintegy 150 ezer éve jelent meg Dél-Afrikában és az első százezer évben el sem hagyta szülőföldjét, és nem növelte várható életkorát. Az utolsó jégkorszak megszűnése előtt már megjelent minden kontinensen, de a gyűjtögető életformáról a pásztorkodásra és az önözéses gabonatermelésre csak Afroázsiában nyílott számára áttérési lehetőség. Amennyire a házkörüli kapás növénytermelésről az önözéses szántföldi gabonatermelésre való áttérést a kor kutatói gondosan feltárták, a pásztorkodásra való áttérést figyelmen kívül hagyták. Ezt a hibát Harari is elköveti. Ráadásul az önözéses gabonatermelést az emberiség nagy becsapásának minősíti. Tévedése arra épül, hogy a gyűjtögetést kellemesebb életmódnak tartja, mint a termeléssel járó tudást alig igénylő munkavégzést. Abban ugyan igaza van, hogy maga a gyűjtögetés élvezetesebb megélhetési mód, mint a termelést jelentő munka, de figyelmen kívül hagyja, hogy az eredménye mennyire alacsony és bizonytalan. A termelő munkából való megélést biztosító munka a többség számára valóban robot, de az, hogy biztosítja a jövőt, mindennél nagyobb öröm.

A földművelő aratás után biztonságban érezheti magát a következő aratásig. A gyűjtögető, ha sok gombát, csigát, gyümölcsöt talál, vagy a vadásznak és halásznak gazdag zsákmánya van, ez nem jelent egy esztendőre tartó biztonságot. A gabona betakarítása azonban a következő év terméséig élelem ellátást jelent. Harari megfeledkezik arról, hogy a földműves termése egy évre, a munkás fizetése egy hónapra biztosítja a megélhetését.

Az életminőségének legjobb mércéje a várható életkor.

A Homo sapiens várható életkora a 25 év közelében ingadozott. Ennek megfelelő volt fajunk spontán szaporasága. Ez a rövid életkor azt követelte meg, hogy az ember a nemi érettsége évei alatt folytonos szexuális vágyban él. Havonta jó néhány napra termékenyek a nők, és két-három évenként szülnek. Ez a termékenység azt jelenti, hogy 25 éves várható életkor közelében a születések biztosítják a létszám fenntartását. Mivel ez a várható életkor minden gyűjtögető társadalomra jellemző volt, fajunk létszáma csak nagyon lassan nőhetett.

Az önözéses, szántóföldi gabonatermelés és a pásztorkodás azonban azonnal megemelte a várható életkort, ezzel elviselhetetlen túlnépesedést okozott.

Az önözéses szántóföldi gabonatermelés ugyan megszázszorozta a területének lakosságeltartó képességét, de az ilyen adottság nagyon korlátozott mennyiségű volt. Ennek klasszikus példája a Nílus árterülete volt. Ezt számottevő mértékben csak a múlt század technikával épült duzzasztás tudta biztosítani. De még ez is csak néhány százalékkal növelte az önözhető területet. Ez ad magyarázatot arra, hogy az élelmezését jobban megoldó ember túlnépesedett faj lett. Minden pásztor és minden gabonatermelő társadalom túlnépesedővé vált. Ez ad magyarázatot arra, hogy minden pásztor és gabonatermelő társadalom a túlnépesedése ellen csak a halálozás fokozásával tudott védekezni. Aki ezzel nem számol, a halálozást okozókat akarja felszámolni, lehetetlen feladatra vállalkozik. Csak az a társadalom szabadulhat meg a halálozás okozásától, amelyik képes megállítani a túlnépesedést.

Amíg a tudomány nem oldotta meg a fogamzásmentes szexuális élet lehetőségét nem volt mód arra, hogy a társadalom megállítsa a túlnépesedést. Olyan fogamzásgátlót kellett feltalálni, aminek használatát a szexuális partnerek döntik el. Ennek köszönhetően az elmúlt száz évben a már fejlett társadalmakban nem erőszakkal kellett korlátozni a gyermekvállalást, hanem a Nyugat puritán társadalmaiban a lakosság önakarata alapján döntött a fogamzásgátlók használatáról. Az elmúlt száz évben a Nyugat és a Távol-Kelet már gazdag puritán népei a létszám tartását biztosítónál is kevesebb gyermeket vállaltak. Ezekben a puritán lakosú országokban ezzel tízezer év után ezekben a társadalmakban nem kellett spontánnál a nagyobb halálozást kikényszeríteni. A fajunk létszámának csak ötödét jelenti, de ezek adják a világgazdaság felét.

1990-ben Kína, az emberiség másik egy ötöde erőszakkal korlátozta a gyermekvállalást, ami a gazdaság piacosításával együtt fajunk legnagyobb társadalmi és gazdasági csodáját érte el. Tegyük azonban hozzá, hogy ez az erőszakkal kikényszerített korlátozás is csak azért valósulhatott meg, mert a társadalom gondoskodhatott a fogamzásgátlókkal történő ellátásról, és a kórházakban kikényszerítet, de ingyenes magzateltávolításról. Ennek a reformnak köszönhetően a század közepére várható, hogy Kína is felzárkózik a fejlett egyötödhöz. Ez azt fogja jelenteni, hogy 2050-ben a világgazdaság négyötödét a fejlett, puritán kétötöd fogja adni.

A gyermekvállalás csökkenése megállíthatatlan.

A következő megírást az váltotta ki belőlem, miután olvasom az újságban, hogy minden bizonnyal az EU 27 tagállama közül a legvallásosabb katolikus Lengyelországban a legalacsonyabb a nők gyermekvállalása. Ennek egyetlen magyarázata van, ott a legáltalánosabb a fogamzásgátlók használata. A római katolikus egyház, amelyik a nyugat-európai kiscsaládos feudális társadalomban először állt a gyermekvállalást késleltető kiscsaládos jobbágytársadalom mögé, és ezzel páratlan segítséget nyújtott Nyugat-Európának abban, hogy ezer éven át az emberiség leghumánusabb társadalma lehessen.

Harari szenzációs könyve sem említi meg, hogy fajunk egészen a nyugat-európai agrártechnikai forradalomig nagycsaládokban élt. A fajunk életében a legnagyobb változást az okozta, hogy elindította a kiscsaládos társadalmak megállíthatatlan elterjedését. Ez először a nyugat-európai feudális társadalomban jelent meg. Az emberiség egésze csak lassan, a jelenkorban lett kiscsaládos.

Azt Harari is felismerte, hogy a nagycsaládos társadalom azért volt anyajogú, mert azokban csak az anya biztos, az apa nem. A földművelésre való áttérés azonban annyira a férfiak munkájára épült, hogy a nagycsaládos társadalmak is férfi jogúak lettek. Ismereteim szerint, a zsidó nép vallása az egyetlen, amelyik megőrizte az anyajogúságot.

Annak azonban a nyomát sem találtam, hogy kik kezdeményezték a természetes csapadékra épülő nyugat-európai feudális társadalom kiscsaládokra építését.

A kiscsaládos jobbágyrendszer nagyon racionális volt. A jobbágyrendszer családok számára bérbe adott földhasznosítás volt, ami csak akkor lehetett hatékony, ha a bérlőre bízott föld nagysága állandó volt, hogy a jobbágy vigyázott a rá bízott föld termőerejének megtartására, sőt javítására. A jobbágytelek nagyságának igazodni kellett a család munkaerejéhez. Ez csak akkor valósulhatott meg hatékonyan, ha a bérlő családok munkaereje közel állandó maradt. Erre a nagycsalád két okból eleve alkalmatlan. Egyrészt a bérbe vevő családfő gyakran már nem egészen munkaképes, másrészt a család munkaképes tagjainak száma nagyon változó. Ezért kellett a nagycsaládos jobbágyrendszerekben néhány évenként újra osztani a család munkaerejéhez igazodó nagyságú telkeket. Ez lehetetlenné tette a talajerő megőrzésére való törekvést. Mind a bérbeadó földesúrnak, mint a bérbe vevő jobbágycsaládnak érdeke volt a család munkaerejéhez igazodó nagyságú föld vállalása. Ez a közös érdek csak abban az esetben volt biztosítható, ha a bérlő a kiscsalád munkaképes tagja. Ezt a közös érdeket értette meg a római katolikus egyház, és a házasságkötés szentségének kiszolgálhatóságát ahhoz kötötte, hogy a földesúr előtte biztosítsa a házasulandók számára a jobbágytelket. Ezzel a római katolikus egyház lett az első vallás, amelyik az egyik szentség kiszolgálását a család jövőjét biztosító anyagi feltételhez kötötte. A nyugat-európai keresztény vallás lett az első, amelyik nemcsak a gyermekvállalhatóságot kötötte a már megtartott egyházi házassághoz, hanem a házasságot is csak akkor kötött, amikor a földesúr ennek anyagi alapját is biztosította. Harari ezt a tényt meg sem említette, pedig ez a gyermekvállalás korlátozását, vagyis a spontán túlnépesedés szabályozását jelentette.

Amit 1990-ben Kínában bevezettek, azt a nyugat-európai katolikus egyház az első évezred utolsó századaiban bevezette azzal, hogy a viszonylag lassan növelhető jobbágytelkek számához kötötte a gyermekvállalást. A történészek ezt a világtörténelmi fordulatot szinte tudomásul sem vették, pedig ennek volt köszönhető, hogy fajunk történetében először a nyugat-európai feudális társadalom csökkentette a felére a gyermekvállalást. Ezzel tört részére csökkent a társadalom stabilitását biztosító halálokozás. Ugyan ez sem szüntette meg, csak tört részére csökkentette a túlnépesedést, ezzel humánusabbá tette a nyugat-európai társadalmak halálokozását.

A nyugat-európai feudális társadalom is túlnépesedő maradt.

Ahogyan a gyűjtögető társadalmak gabonatermelővé történt átállása elkerülhetetlenné tette a társadalmaink következetes halálokozását, a nyugat-európai gabonatermelés is elviselhetetlen mértékűre felgyorsította fel a népszaporulatot. Ezt karakterisztikusan jellemezte, hogy a kiscsaládos társadalmak a 11. században már annyira túlnépesedők lettek, hogy a jobbágyok nem első fiúgyermekeit a visszatérés reménye nélkül elküldték a Közel-Keletre Jeruzsálem felszabadítására. A keresztes háborúk elsődleges feladata a nem első szülött jobbágyfiúk elpusztítását célozza. Ezt egyértelműen kifejezte a mozgósítás, amiből eleve kizárták a jobbágycsaládok első fiúgyermekeket. Ezt mindennél jobban világossá tette, amikor a nemi érettségük előtti gyermekek számára is szerveztek egy külön keresztes hadjáratot.

Nekem a keresztes háborúk világították meg először, hogy az osztálytársadalmak háborúzásának is az oka a túlnépesedés volt. Azt, hogy a kiscsaládos jobbágyrendszer is ezt a célt szolgálta, csak akkor vettem tudomásul, amikor először találtam adatokat a jobbágyok házasságkötési koráról. Megdöbbentett, amikor megtudtam, hogy a házasságkötő férfiak átlagos kora 30, a nőké 28 év körül volt. Máig sem értem meg a történészeket, hogy egyiküknek sem tűnt fel, hogy a középkorban a gyermekvállalás jó tíz évvel a nemi érettség utánra tolódott.

De nemcsak ezt, azt sem vették tudomásul, hogy a jobbágyfelszabadítás és az ipari forradalom után megszűnt a gyermekvállalás késleltetése. Ezt némileg ellensúlyozta két tény. E kor városi életben sokkal rövidebb lett a várható életkor, és megnyílt a viszonylag lakatlan kontinensekre történő kivándorlás lehetősége.

Nyugat-Európa történelme sokkal érhetőbbé válik, ha Amerika felfedezésé a népszaporulat tükrében nézzük.

Az ókori Nyugat-Európa lényegében nem Európa volt.

Ez csak a Földközi Tenger északi vízgyűjtő térsége, az eleve kis kontinensünk területének tizede sem volt. Ezen az önözéses gabonatermelés adottsága minimális volt, ahol a lakosság kenyerének megtermelése elve reménytelen feladat volt. Aztán az időszámításunk előtti ötödik században az eleve jelentéktelen nagyságú öntözött gabonatermelő térségeken, a görög gyarmatokon, a lakosságot kiirtotta a malária.

Nyugat-Európa területén csak az időszámításunk utáni első évezred utolsó két századában szelektálódott ki az olyan búza és árpa, ami átvészelte a fagyos telet, és megelégedett a természetes csapadékkal. Európa csak ekkor lett Afroázsiának egy viszonylag kis félszigetből egy kis, de sok újat bevezető kontinens.

Az európai történészek máig nem indokolták milyen okokból, és mikor lett önálló kontinens. Akkor, amikor bevezette a kiscsaládot, és képessé vált arra, hogy új módon termelje meg a kenyeret. Ma elsősorban ennek a kis félszigetnek köszönhetjük, hogy tízszer annyi, 7.5 milliárd embernek több kenyér jusson, mint valaha.

Nyugat-Európa megtízszerezte életterét.

Amerika felfedezése ugyan nem maradhatott volna el, de Kínának erre több esélye volt. Márpedig a Nyugat mai nemzetközi súlya nem elsősorban amerikai lenne, ha Európa nem találja meg népszaporulatának nagyobb felét eltartó Amerikát, és ott nem emelkedhetett volna szuperhatalommá az Egyesült Államok, nagyon másként alakult volna a világtörténelem. Ha Amerikát Kelet-Ázsia telepítheti be, Európa népeinek fele nem élhetne Amerikában. A legnagyobb ajándékot Európa azzal kapta, hogy Amerikát és Óceániát betelepülhette.

Az ipari forradalom legnagyobb áldása.

A kiscsaládos feudális társadalom nem volt más kultúrák számára vonzó. Az ipari forradalom annál inkább, kiscsaládossá tette az egész emberiséget.

A rabszolgarendszer nemzedékekre tette áruvá a munkaerőt.

A jobbágyrendszer családokat vásárolt egy generációra.

A tőkés társadalom a családtagokat meghatározatlan időre vásárolta.

A munkaerő egyre inkább a klasszikus értelemben vett áruvá vált. Árát a kereslete és kínálatának az aránya határozta meg.

A közgazdaságtan képtelen volt tudomásul venni, hogy az árak, közte az áruvá váló munkaerő ára sem az értéktől, hanem a keresletének és kínálatának arányától függ. A munkaerő kizsákmányolása nem attól függ, ahogyan azt Marx is hitte, ki a munkaadó, hanem csak attól, hogyan aránylik a keresletéhez a kínálata. Ezt az élet még az osztálytársadalmakban is keményen bizonyította. Háborúk, járványok esetében csökkent a munkaerő kínálata, megnőtt a munkaerő rangja.

Ezt ugyan a bolsevik marxizmus sem ismerte fel, de megvalósította azzal, hogy az erőltetett iparosítással ki nem elégíthető munkaerő keresletet teremtett. Ebben a helyzetben aztán bármilyen törvényekkel növelte a munkaadó jogát, és csökkentette a munkavállalókét, a munkavállaló maradt az úr.

Ez valósult meg a második világháború után, amikor az újjáépítés kielégíthetetlen munkaerőigényt támasztott, a tőkésosztály államainak is a munkabér emelkedését akadályozó törvényeket kellett hozni.

Az utódok születését a szexuális pár dönthette el.

Harari ugyan felismerte, hogy a fajunk sorsát a fogyasztási igényeit munkájával történő igény kielégítése biztosíthatta. Ez volt az oka annak, hogy a Homo sapiens isten teremtménye lett. Azt azonban nem vette tudomásul, hogy az isten teremtményévé vált Homo sapiens a szaporulatát szabályozni képtelen faj lett. Közel tízezer éven keresztül a Homo sapiens a túlnépesedését csak a szervezett halálokozással tudta elviselhető szintre szorítani.

Az ember az utódjáról maga dönthet.

Mintegy tízezer évig az ember a nemi ösztöne alapján túlnépesedő faj lett. Ettől csak a tudományos és technikai forradalom szabadította fel, azzal, hogy feltalálta a fogamzásgátlást. Bebizonyosodott, hogy a fogamzás nem az istentől, hanem a szülők közös akaratától függővé vált.

Ez után kiderült, hogy a szülők lényegesen kevesebb utódot akarnak, mint amennyit az ösztönükkel élésük eredményezne. A 20. század derekára a Nyugat és a Távol-Kelet már fejlett országaiban általánossá vált a fogamzásgátlók használata, és leállt a túlnépesedés annak ellenére, hogy a társadalom elkezdte a gyermekvállalás anyagi támogatását. Harari sem veszi tudomásul, hogy fajunk életében először, a fejlett társadalmakban leállt a népszaporulat, és az államok arra kényszerültek, hogy anyagi támogatást kapjanak a gyermekvállalók. A társadalomtudományok azonban tudomásul sem vették, hogy a halálozást fokozó osztálytársadalmak a halálozást fokozóból a születéseket támogatóvá váltak.

A gyermekvállalás állami támogatása olyan lett, ami minőségi kontraszelekciót támasztott. A gyermekvállalás állami támogatása ugyanis a minél több gyermek vállalás darabszámát ösztönözte. Nem vette tudomásul, hogy a gyereknevelés költsége a családok jövedelmével arányos. Ezért a felmerült nevelési költségekhez viszonyítva annál nagyobb lett az állami támogatás, minél kisebb költséget fordítottak arra. A családok alsó tizede, ahol a legkisebb a nevelés várható eredménye, a tényleges ráfordításnál is nagyobb állami támogatást, a családok felső tizede pedig a tényleges költségek tizedénél is kisebb támogatást kapott.

Ennek az lett a következménye, hogy a legsikeresebb gyermeknevelő családok számára az állami támogatás elhanyagolható, a legszegényebb tized pedig a ráfordításánál is többet kapott.

A jelenkori fejlett társadalmak mindegyikében minél kedvezőbb a gyermekvállalás eredménye, viszonylag annál kisebb, és minél kedvezőtlenebb a várható eredménye, annál nagyobb támogatást kapott. Ennél nagyobb társadalmi károkozást az sem okozott volna, ha nincs állami támogatás. Ahol nincs ott is kontraszelekció van, de ezt a gyermekszámmal arányos társadalmi támogatás tovább rontja.

A jelenkorban minél fejlettebb a társadalom, annál alacsonyabb és kontraszelekciósabb lett a gyermekvállalás. Nem találtam olyan országot, ahol a gyermekvállalás nem fordítottan arányos a társadalom gyermeknevelési érdekével. Márpedig, minél fejlettebb a társadalom a következő generáció értéke annál kevésbé a számától, és annál jobban a minőségétől függ.

Nincsenek ugyan adataim arról, hogy a társadalom munkaerejének értéke mennyire differenciált, de kétségtelen, hogy egyre jobban. Becslésem szerint, fejlett társadalmakban a munkaerő felső tizede az átlag sokszorosát éri, az alsó tizede többe kerül a társadalomnak, mint amennyi értéket termel.

Sokkal jobban megértenénk nemcsak a jelenünket, de a múltunkat is, ha nemcsak a vagyon megosztást, de a munkaerő társadalmi hasznosságát is mérnénk.