2017. november 26., vasárnap

A palagáz megjelenése

Kopátsy Sándor                 PG                   2017 11 21

A palagáz megjelenése

2040-ig a földgáztermelés 46 százalékkal fog növekedni. Ehhez hasonló energiaforrás növekedés még nem történt a világgazdaságban. Ezért aztán nem is kell attól félni, hogy az olaj és a gázolaj ára akárcsak a jelenlegi 50-60 dollár/hordó fölé fog emelkedni, sőt ez a szint sem lesz tartható, hiszen a kereslet növekedése ennél lényegesen lassabb lesz annak ellenére, hogy a fogyasztás legjobban a szenet fogja érinteni. A palagáz termelése pedig egyre olcsóbb lesz.
Ugyanakkor a közúti közlekedésben már megállíthatatlanul terjed az villanyárammal való közlekedés. Azt még senki sem mérte fel, hogy mint jelenthet az akkumulátoros gépkocsizás a meleg, napsütéses térségekben, ahol a napenergia termelés versenyképes lett az olajjal és a gázzal. A trópusok közelében a villanyáram fogyasztás csúcsa ugyanis a melegben van. Márpedig a napenergia hasznosítása olyan technológia, aminek hatékonysága nem nagyon függ a kapacitás nagyságától. A lakóházak, vagy kis települések helyben elláthatják magukat energiával. A világítás, a televízió, a légkondicionálás energiaigényét szinte minden család napenergiával láthatja el, ahol a nappalok viszonylag napsütésesek.
Ez a helyzet a kis energiával működtetett kerékpárokkal, mopedekkel is.
A nagy áttörés azonban csak akkor valósulhat meg, ha a villamos energia nagy távolságokra is hatékonyan szállítható lesz. Európa villamos áram igénye az Észak-afrikai naperőművekkel elláthatóvá válik.
Az elmúlt ötven év arra tanított meg bennünket, hogy a tudomány és a technika él évszázad alatt is nem várható csodákra képes. Ezt mindennél jobban bizonyítja a tény, hogy húsz éve még csak álmodni tudtuk arról, hogy olyan könnyű elemeink lesznek, amivel egy személygépkocsi 500, egy teherautó 1.000 kilométeres utat megtehet.
Az is óriási kapacitás megtakarítást jelent, ha a közvilágítást hatékonyabb égőkkel tudjuk megoldani. Jelenleg ugyanis a kiépített erőművek kapacitása a csúcsfelhasználásokra van kiépítve, ami nagy többségben a közvilágítás.

A tudomány és a technika szinte minden gondot meg képes oldani. Ennek klasszikus példája az energiaellátás. Száz éve senki nem tudta elképzelni, hogy az ötször nagyobb létszámú és kétszer nagyobb egy főre jutó jövedelmű társadalom megélhet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése