Kopátsy Sándor PV 2017 11 01
500 éves a reformáció
Amennyire örülök, hogy először lehet a reformációt
szinte nemzeti ünnepnek tekinteni, fel sem merül annak bemutatása, hogy mint
jelentett a reformáció a magyar társadalom fejlődése szempontjából, minek
köszönhetjük, hogy a hisztérikus Habsburg ellenreformációt túlélhette az
ország. Említés sem történik arról, hogy a reformációt milyen fergeteges
sikerrel fogadta a magyar társadalom az arisztokráciától a jobbágyágig. A becslésem
szerint, mikor a Habsburg Monarchia császárt fogadtuk el magyar királynak, az
ország lakosságának a többsége református.
Miért volt olyan népszerű a reformáció? Ezt a kérdést
a történészek sem vetik fel. Elsősorban azért, mert 500 évnek kellett eltelni
ahhoz, hogy a katolikus klérus uralma és befolyása egyáltalán lehetővé tegye,
hogy tárgyilagosan beszélhessünk a reformáció szerepéről.
Én Erdei Ferencnek köszönhetem, hogy a
reformátusvallás legalább másodhegedűsként egyáltalán megmaradhatott. Ő tárta
fel először, amit korábban nem lehetett kimondani: A reformáció eltűnt volna,
ha az ország négyötöde nem kerül oszmán hódoltság, illetve Erdély, mint
provincia a szultán felügyelete alá. Ezt a tényt még a protestáns egyház
vezetői is szemérmesen elhallgatják. Jó húsz éve olvastam a történelmi
közlemények között, hogy Werbőczy, mint a királyi Magyarország küldötte vett
részt a Német-Római Császárság Regensburgi nemzetgyűlésén, ahol megkereste
Luther, aki igyekezett őt felvilágosítani. Luther is csak azért lehetett résztvevő
ebben a gyülekezetben, mert a Spanyol
Osztrák Habsburg császár hatalmát veszélyezteti az Oszmán Birodalom
terjeszkedése. A szulán ugyan meghódította a keresztény Balkánt is, és a
közép-európai Magyarországot, de ott sem térített, ahogyan Magyarországon sem.
Werbőczy ezt leírta a naplójában. Öt évvel később ismét ott volt Werbőczy és
most ő kereste fel Luthert. Ezt is leírta a naplójában.
A magyar történelem szempontjából olyan fontosnak
tartottam Luther véleményét, hogy protestáns egyház vezetőknél érdeklődtem
utána. Senki nem tudott ennek létezéséről. Jó tíz évvel később, egy értelmiségi
találkozón került mellém egy barátom és a felesége, aki a Budapesti református
egyházkerület könyvtárában dolgozott, és közölte, hogy ott őrzik Werbőczy naplóját
és abban a két Lutherrel való találkozás is szerepel.
Ritkán használom a történelemben a mi történt volna,
ha valami megtörténik. Ennek alapján vetettem fel: Hogyan alakult volna a magyar történelem, ha a szultán seregeinek
sikerül Bécset is elfoglalni? Ez a kérdés azért izgatott, mert öreg koromban tudatosult meg bennem,
az alföldi városok önkormányzataiban a parasztpolgárosodás jelentősége.
Ebből pedig az következett, hogy a
magyar társdalom végzetes polgárhiányosságát először az Oszmán Hódoltságban
törtük meg a városok és községek önkormányzataival. A parasztpolgárok ugyan
nem lettek az országos politika szereplői, de a maguk lakóhelyén független
polgárok lettek. Függetlenek abban is, hogy protestánsok maradhattak. Ennek
szimbóluma, hogy Debrecen a magyarországi kálvinisták Rómája lehetett.
Ezért kellett
volna a reformáció ünnepén azt is hangsúlyozni, hogy azt a nemzeti ünneplést az
oszmán megszállásnak is köszönhetjük.
Van azonban egy ennél is nagyobb panaszom. Azt ugyan
most is hangsúlyozták, hogy a reformáció mennyivel szabadabb, modernebb vallás,
de ennek a tényekkel való alátámasztása hiányzott. Számomra a keresztény
egyházak közti különbséget nem mérik, pedig lehetne. Ez ugyanis könnyebb volt a
szovjet megszállás előtt, amíg a vallási hovatartozást nyilván tartották.
Egyértelmű volt, hogy a leggazdagabbak, a legiskolázottabbak a nem is
keresztények, a zsidók voltak. A keresztények között a lutheránusok és a
kálvinisták voltak az elsők. A lutheránusok ezt a germán etnikumúaknak, a
kálvinisták az egykézésüknek köszönhették. A római katolikusok csak a
görög-keletieket és az ortodoxokat előzték meg. Ma is ez lenne a sorrend, ha
mérni lehetne.
Jelenleg a fenti sorrendet az országok társadalmi
fejlettsége bizonyítja.
Nem véletlen, hogy a múlt század küszöbén Max Weber
még a puritánok helyett, protestánsokat tekintette a többi kereszténynél
alkalmasabbnak arra, hogy a másik keresztényeknél gazdagabbak legyenek. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy az ENSZ
európai tagjai között az első tíz ország lakossága vagy protestáns, vagy ugyan
katolikus, de protestáns módon élő. Ezt a tényt minden vallási dogmánál fontosabbnak tartom. Ezért a
reformáció 500 éves ünnepén minden vallásra vonatozó összevetésnél fontosabbnak
tartom, hogy hol, mekkora az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon, hány éve
végeztek az iskolában. Ebben egyértelmű tény, hogy a négy legfejlettebb
társadalmú ország Norvégia, Dánia, Svédország és Finnország. Ezt azzal is
indokolnám, hogy Krisztus példamutatását ebben a négy országban valósítják meg a
leginkább következetesen.
Ha az isten irányítja a népek, azon belül az egyedek
sorsát, akkor az a nép, az a vallás tetszik jobban az istennek, amelyik jobban
él.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése