Mi történt az elmúlt hetven évben?

Kopátsy Sándor                ET                    2017 08 30

Mi történt az elmúlt hetven évben?

Ma reggel az egyik nálam fiatalabb barátom tovább küldte e-milen egy tudós véleményét arról, hogy mit várhatunk a 4. ipari forradalomtól. Megdöbbentő, amit már ma is valószínűnek tartunk, de mivel ötven éve olyan világban élek, amiben sokkal több minden megvalósult, mint amit húsz évvel előbb várni lehetett, szkeptikus vagyok a jövőbelátás képességével szemben. Nem abban kételkedem, hogy az, amit jósolnak, nem következi be, hanem abban, hogy előre látnak. Eddig mindig éppen a legizgalmasabb változások megjelenésében tévedtek.

Meggyőződésem, hogy a fejlődés gyorsul, és a bekövetkező változások struktúrája általában egészen más lett.

Tegnap a The Economist közölt egy statisztikát arról, hogy az Egyesült Államokban 1947 óta hogyan nőtt az egy óra munkával elért teljesítmény. Az adatok engem is megdöbbentettek annak ellenére, hogy a lényegéből néhány részletet évtizedekkel korábban is láttam.

Sajnos, az ilyen sokat mondó adatokat még a szakirodalom sem közöl. A Számomra értékes adatok nagy többsége az Egyesült Államokból származik. Az adatok lényege, hogy 70 év alatt az Egyesült Államokban négyszeresére nőtt az egy munkaórára jutó termelés. Ezen belül a legnagyobb emelkedés a mezőgazdaságban történt, 16-soros. Az iparban és a kereskedelemben ennek a fele, 8-soros, de még az átlagnövekedésnek a kétszerese. Ezzel szemben az építőiparban nem történt változás.

Az agrártechnikai forradalom jelentőségét bizonyos tekintetben már a Tervhivatalban felismertem. Rádöbbentem, hogy a mezőgazdaságban a családi vállalkozás legyőzte a nagyüzemet. Ma az amerikai agrártermelés 90 százalékát családi farmok adják. Vagyis a kisüzem, a családi vállalkozás legyőzte a tőkés nagyvállatokat. Mivel azt is felismertem, hogy nemcsak az orosz, de a magyar parasztság sem alkalmas a farmerségre, tudomásul vettem az állami és a szövetkezeti nagyüzemek időleges indokoltságát.

A biológia forradalma nélkül az amerikai farmerek sem győzhettek volna. Ezt ismertem fel az iparszerű baromfitartásban, és élem meg jelenleg a haltenyésztés diadalában. A gabonatermések gyors növekedése, a fajták nemesítése, a modern talajerő gazdálkodás, a kártevők elleni védekezés nélkül nem jöhetett volna létre. A 16-szoros termékenységnövekedés mégis megdöbbentett.

Azt is hamar megtanultam, hogy a mezőgazdaságban azért került fölénybe a családi gazdálkodás, mert a munkavégzés kint a természetben, felügyelet nélkül, az időjáráshoz igazodva történik, a munkateljesítménynek, a gépekre való vigyázásnak nincsen meg a feltételei. Márpedig a teljesítmény, minél fejlettebb a technika, minél drágább a felszerelés, annál nagyobb szerepe van a tulajdonosi gondosságnak.

Mindezt azonban nem tudtam a számok nyelvére lefordítani. Erre egy amerikai farmer hívta fel a figyelmemet. Bábolnán volt vendég, megkérdeztem, náluk mennyi 100 kiló kukorica önköltsége. Kereken válaszolt: Egy órai munka ára. Ez meglepett, mert nálunk 6-8-szor többe került. Nem akarta elhinni, hiszen azonos volt a technikai felszerelés és a terméseredmény. Mi ennek az oka?

Csak évek múlva állt össze a magyarázat.

A drága gépek életkora fele, a karbantartása kétszerese, ha nem a tulajdonosa, hanem bérmunkás ült rajta. Szinte véletlenül tudtam meg, hogy a maszek késesek egyetlen tárcsáért fél hónapi fizetést adtak, mert ezzel olyan késeket készíthettek, a melyek a szeget is elvághatták, amiket ennek megfelelően a vevők megfizettek. Aztán kiderült, hogy egy traktor gumiabroncsa éves bérbe került. Tehát nagy vesztesség származik abból, ha nem ellenőrzik a kerekekben lévő nyomást, ha eltörik a tárcsát, ha a vetőgép egyetlen csoroszlyájának az üresjáratakor nem állítják le a gépet, és nem javítják ki azonnal a hibát, az naponta akár egy havi bérének megfelelő termés elvesztését okozza.

Annyi ismeretem sem volt azonban elég ahhoz, hogy felmérjem az agrártechnikai forradalomban a tulajdonos jelenlétének fontosságát.

Növelte a megértésem, amikor elolvastam a legjobb amerikai kukoricatermelő farmernek a beszámolóját. A Forbes magazin tízévente közölte, ki lett a legjobb farmer. Ez éppen egy kukoricatermelő volt. Aki mérnökként öt évet szolgálta egy atom tengeralattjárón. Ott, öt év után, egészségvédelmi óvatosságból leszerelték, és végkielégítést kapott. Ekkor átvette az apja kukoricatermelő 800 hektáros farmját. Kiszámolta, hogy ennek hatékony üzemeltetése 160 napi munkát igényel, és 160 ezer dolláros jövedelmet ígér. Az igaz, hogy a 160 napot nem lehet előre tudni, legalább 300 napot készen kell állni, és ezen belül is van húsz olyan nap, a vetés ideje, amikor 16 órát kell dolgozni. A megfelelő időben történő vetésen tízezer dollárok múlhatnak. Ekkor ő a vetőgépen marad, a felesége hozza ki a kosztot, a kávét.

Erről a farmerről már elhittem a 16-szoros termelékenységet. De az országos átlagot látom ekkorának.

Az még most, az adatokat látva is megdöbbent, hogy az észak-amerikai családi mezőgazdaságban még egyszer gyorsabban nőtt a termelékenység, mint az iparban. Az építőipar hatékonyságában pedig nem volt változás.

Az ilyen sokat mondó adatokat az iskolákban és a kommunikációs csatornákon kellene közölni. Ott azonban csak a borzalmakat közlik, például, Indiában kiszabadult egy tigris, és megölt egy embert.

Ezért most ugyan elolvastam, mint várhatunk a következő húsz évben a 4. ipari forradalomtól, de azt már nem érem meg, de amit megértem, azt szeretném megérteni.