Állítsuk talpára az oktatást

Kopátsy Sándor                 EO                   2016 12 05

Állítsuk talpára az oktatást

Tegnap fejeztem be egy írásommal, amiben azt bizonyítottam, hogy az osztálytársadalmakban az oktatás szükségszerűen az ember eredendő bűnére épült. Az eredendő bűn azonban nem volt eredendő, az a túlnépesedő társadalmak bűne volt. A túlszaporodó társadalom csak azzal tudta stabilizálni magát, hogy az ember tudásvágyát elnyomta, bűnként kezelte. De az ember életének első 97 százalékát annak köszönhetően mondhatta sikeresnek, hogy a tudásra, a képességre, a tapasztaltra épített. A gyűjtögető társadalmak mintegy 145 ezer éve alatt az ember tudásvágya nem bűn, hanem érdem volt. Az emberi faj elsősorban azért élhetett meg a földünk szinte minden természeti környezetében, mert nem az ösztönei, hanem a tudása, a fejlett agya alapján boldogult.

A jégkorszak megszűnése azonban olyan környezetváltozásokkal járt, amiben a gyűjtögető ember áttérhetett a termelésből való megélésre. Ez akkora javulást jelentett az ember életében, hogy a fajunk szaporasága és a várható életkor közti egyensúly megbomlott. Eddig a gyűjtögetésből élő ember várható életkora valahol a 25 év körül mozgott. Ez nem okozott nagy túlnépesedési nyomást, mert fajunk öröklött szaporasága ilyen várható életkorral volt összhangban. A termelésre tért ember várható életkora azonban gyorsan megugrott, és ebből túlnépesedési válság keletkezett. A túlnépesedés ellen csak a halálozás fokozásával és a tudásvágy üldözésével lehetett védekezni. Ezért a túlnépesedő társadalmakban szükségszerű volt a tudásvágy üldözése, bűnként kezelése.

Ennek szükségszerűségét ugyan a társadalom nem ismerte fel, de következetesen üldözte az ember természetes tudásvágyát. Nem minősítette bűnnek, de bűnként üldözte.

Nem vagyok a világvallások szakértője, de tudom, hogy minden vallás a dogmák szentségére épült. Tehát, ha nem is úgy fogalmazta meg, hogy a tudásvágy eredendő emberi bűn, de annak tekintette. Ismereteim szerint, csak a zsidók vallása minősítette dogmái között, hogy a tudásvágy az ember eredeti bűne. Ezt vették át a keresztény vallások is.

Ez ugyan csak a termelésre épült társadalmak bűne, de a vallások nem mennek a múltban messzebb vissza, mint a termelő társadalmak létrejötte. Tudtommal, senki sem vetette fel, hogy a vallások ugyan az ember teremtésével kezdődnek, de valójában az első 140 ezer évet átlépik. Eleve a termelésből élő ember társadalma számára születtek. Elég arra gondolni, hogy a zsidó vallás Bibliája az időszámítását a termelésre áttért korral dátumozza. Ez azt jelenti, hogy a Biblia, fajunk életének mintegy 95 százalékát átlépi, lényregében a munkából élő emberiség számára ad útmutatást. Mégis azt a látszatot kelti, mintha a múltra és jövőre szóló általános útmutatást adna.

Számomra az volt a titok, hogy miért az ember bűne a tudásvágy, amitől megváltást csak a Messiás hozhat. Erre a kérdésre csak az adhat választ, hogy a tudásvágy nem az emberiség bűne, hanem ez a túlnépesedő társadalmak egyensúlyát sértő bűn. Ezzel oda jutottunk, hogy a tudásvágy csak a túlnépesedő társadalmak bűne. A demográfiai egyensúly esetében nem bűn, hanem erény.

Ahol a tudásvágy bűn, ott a halálozás okozása nem bűn, hanem mindkettő a túlnépesedés érdekében szükségszerűség. Ezt nemcsak a vallások vezetői, de a társadalomtudósok és a forradalmárok sem ismerték fel.

A vallásoknak tudomásul kellene venni, hogy az emberiség sorsát már maga az ember alakítja. A jelenkor fejlett társadalmaiban már nem lehet arra az alapra építeni, hogy az egyének sorsa is isten és a túlvilági szentek kezében van. Az eredendő bűntől nem az isten fia, vagy prófétája szabadította meg a jelenkor társadalmait, hanem a tudomány, amelyik lehetővé tette, hogy a gyermekvállalás a szülők döntésén múljon. Amíg ez nem vált lehetővé, munkájával élő ember tovább élt, mint amennyihez a szaporasága a létszám tartásához szükséges volt. Az embernek mintegy 6-7 ezer évre volt szüksége ahhoz, hogy a gyermekvállalásról maga dönthessen.

Ez az emberiség gazdag, iskolázott és puritán ötödében megvalósíthatóvá vált, ezzel nemcsak megszűnt a tudásvágy és a társadalom érdeke közti ellentmondás, az ember megszabadult a tudásvágy elnyomásának szükségességétől. A tudomány pedig olyan technikai alapot teremtett, amiben a tehetség és a tudás hiánya kielégíthetetlenné vált. A bűnből erény lett, a jelenkori fejlett társadalom elsődleges feladata a létszámának a stabilitása, a minőségének pedig a maximalizálása. Ezt már nem az isten, hanem maga az ember valósítja meg.

A fejlett táradalom feladata a lakosság minőségének javítása.

A jelenkor tudománya azt már bebizonyította, hogy az újszülöttek életteljesítménye elsősorban a fogamzást követő első öt évben dől el. Ezzel szemben az oktatás csak ez után kezdődött. Ez sem véletlen, mert az osztálytársadalmaknak nem okosabb, a jobb megoldásokat kereső, fejlett agyú lakosokra, hanem a társadalom érdekét vakon szolgálókra volt és van szüksége.

Bármennyire egyértelmű volt a tény, hogy az osztálytársadalmak 6-7 ezer éve alatt ugyan jelentős tudományos és technikai fejlődés történt, de egyre csökkent azoknak a munkavégzőknek az aránya, akiknek a képességére is szükség volt. A fejlettebb technikai eszközök kitalálásához, megtervezéséhez, elkészítéséhez ugyan egyre nagyobb tudásvagyonra lett szükség, de a velük történő hatékonyabb munkavégzés egyre kevesebb tudásigénnyel járt. A 20. század elején már a munkaerő jelentős hányada írástudó volt, mert iskolázott volt, de a munkájában erre nem volt szüksége. Ezt jól igazolják azok a történészek, akik feldolgozták, hogy a két világháborúban papíron nem voltak analfabéta katonák, de a többségük képtelen volt a családjuknak szóló levelek megírására.

Érdemes meggondolni, hogy mikor és miért jelent meg a lakosság iskolázása. Az iskolák sokáig csak a vallások klérusa számára képeztek kádereket. Ami írástudásra a közigazgatásnak és a hadseregnek szüksége volt, az a papság végezte el. A középkor derekán már a közigazgatásnak és a hadseregnek is képeztek vezető kádereket. Minden középkori egyetem kiemeltje a teológiai kar professzora volt a rektor.

A népoktatást a reformációnak köszönhetjük. Az azonban a vallás fontos céljának tartotta a biblia és a zsoltárok olvasni tudását.

Ma elképzelni is nehéz, hogy Magyarországon, a 20. század elején a fiuk 4, a lányok 1 százaléka végzett középfokon. Egyetemet pedig a fiuk 1, a lányok 0.2 százaléka szerzett diplomát, és ezek többsége is pap, katonatiszt, pedagógus és állami tisztviselő lett. Tehetségkeresők és fejlesztők csak a művészek és a sportolók iskolái voltak. Ez volt a két szakterület, ahol a társadalom nem engedelmes szolgálatot, hanem teljesítményt igényelt. E két szakterület eleve kilógott az osztálytársadalmak igényéből. Ezek számára a tudásvágy nem bűn volt, hanem érdem.

Az osztálytársadalmak igénye a művészetekkel szemben kielégíthetetlen volt. Az uralkodó osztály és a vallási klérus magas jövedelme kielégíthetetlen igényt támasztott a művészetekkel szemben.

Az osztálytársadalmak cirkuszigénye ugyancsak kielégíthetetlen volt, mert a cirkusz olcsóbb megoldás volt, mint a magasabb jövedelem. Az osztálytársadalmak elosztási törvényét aforizmában így fogalmaztam meg: A kenyér és a cirkusz összege állandó.

A közgazdászok sem vették tudomásul, hogy a művészetekben és a cirkuszokban minden osztálytársadalom teljesítményarányosan, vagyis nagyon differenciáltan osztották el a jövedelmeket. Ez a két szakma mutatta és mutatja ma is az oktatás számára az utat. A 20. század második felében a cirkusz megelőzte még a művészeteket is. A diktatúrákban előbb, és jobban, mint a demokráciákban. Hitler és Sztálin felismerték, hogy a sportban olcsóbban és gyorsabban lehet az élre kerülni, mint a társadalmi fejlődésben.

Mi, magyarok ma is büszkék vagyunk arra, hogy a Rákosi rendszerben mi voltunk a világ legjobb labdarúgói. Nem tesszük hozzá, hogy máig egyedüliek voltunk, ahol a legjobb labdarúgók voltak a legjobban keresők, és politikailag is leginkább függetlenek.

A magyar oktatási rendszer élcsapata.

Magyarország Trianon óta ugyan egyre jobban lemarad a Nyugathoz képest, de két területen, a művészetek és a sportok oktatásban megelőzzük a puritán Nyugatot, de társadalmi, gazdasági és oktatási téren azonban egyre jobban lemaradunk. Pedig egy generáció után felzárkózhatnánk, ha az oktatás egész területén átvennénk a művészek és sportolók oktatási rendszerét. E két területen általános gyakorlat a minél korábbi tehetségfeltárás és a képességhez igazodó homogén tanulócsoportok kialakítása.

Ma az úszósportokban nagyhatalmak vagyunk. Elterjedt gyakorlat, hogy a néhány hetes csecsemőket úszni tanítják. ezek még megőrizték a magzatvízben való reflexüket, tehát vízben sem vesznek levegőt. Ha ezt átmentik az életükbe, ösztönösen víz biztosak maradnak. Ezeket a gyerekeket aztán fizikai adottságuknak megfelelő úszás nemre és távolságra képzik.

A művészetekben, mindenekelőtt a zenében ugyancsak a világszínvonalon állunk. Ez annak köszönhető, hogy a muzsikusszülők zenéjét magzati koruktól kedve halhatják, és korán kezdenek hangszerekkel próbálkozni. Ezek zenei oktatása is korán, és homogén tanulócsoportokban történik. Lenyűgözők az eredményeik.

Mit mutat a tudomány a magzati kihordásról.

Finnország társadalmi csoda. A cári Oroszország egyik legszegényebb kormányzósága volt. Már az első világháború után sikerült megszerezni a függetlenségét, és ma az ENSZ tagállamai között a társadalmi fejlettségben az ötödik.

Külön nagyra becsülöm, hogy a 16. században, a reformáció során olyan választói törvényt hozott, hogy minden finn felnőtt lakosnak van választói joga, ha tud írni és olvasni. Vagyis ők ismerték fel, hogy az állampolgári érték is függ az iskolázottságtól. Ennek is köszönhető, hogy Nyugaton első, a világon néha csak a második az iskolarendszerük.

1937-ben Sztálin meg akarta hódítani Finnországot, és hadseregével le akarta rohanni. Kiderült, hogy a finnek kiváló katonák is. 1:10 arányú létszámfölény ellenére is tartották a frontot, és viszonylag elviselhető területi veszteség árán békét is köthettek, és még azt is elérték, hogy Jaltában nem sorolták őket Sztálin csatlósai közé.

Az elsők, és máig az egyetlenek a világon, akik mérik a magzati kih9drás adatait és öt évenként ellenőrzik annak az életpályára gyakorolt hatását. A felmérések eredményei azt igazolják, hogy az ember életében is a magzati kihordás a legfontosabb szakasz. Az elmúlt közel száz élve Európában Finnország fejlődött a leggyorsabban. Ezen belül a magzati kihordás felső tizede az átlagnál három évvel tovább jár iskolába, és háromszor annyi adót fizet. Finnország ma háromszor gazdagabb társadalmú ország volna, ha a magzatok kihordása megegyezne a felső tizeddel.

Ebből vontam le az első tanulságot. Ha a magzatok kihordása a felső tized szintjén történne, a következő generáció teljesítménye negyedével nagyobb volna, mint a jelenlegi kihordási eredmény mellett. Vagyis az anyák kihordási teljesítményétől jobban függ a társadalmi fejlődés, mint a politika minőségétől. Ez tudatosította bennem a nép ösztönös bölcsességét. Gyermekkorom falujában hallottam a mondást a gyengén teljesítő emberről: Olyan, mint aki hét hónapra született. Az orvostudomány százszor annyit költ a koraszülöttek, az alacsony súllyal születettek megmentésére, mint a politika a jó kihordások jutalmazására. Nem az előbbi a hiba, hanem az utóbbi a bűn.

Az agyfejlődés ideje.

Két éve tudok róla, hogy az Egyesült Államokban 15 éve megállapítják a 4 éves gyermekek szókincsét. Kiderült, hogy az alsó és felső tized között 4-5-szörös a különbség, ami a családi környezettől és a közösségben való részvételtől függ. Jelenleg már a 18 évesek tanulási eredményét is felmérték. Kiderült, hogy nagyon szoros a korreláció a szókincs nagysága és az iskolai eredmények között. Ezt az agykutatók azzal magyarázzák, hogy az ember agya születéskor még nagyon fejletlen, és a kapacitása 4-5 éves korig növekszik. Vagyis az ember ugyan viszonylag kevéssé életképes aggyal születik, de a fejlődése, vagyis a kapacitása további 4 évig nő. Ez a számítógépek nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy az ember viszonylag kevésé fejlett kapacitású, kevés bites aggyal születik, de utána 4 évre van szüksége, amíg életképes lesz, minden másemlősnél sokkal nagyobb kapacitású, bites lesz.

Tehát az emberi agy születéskor még messze van az életképességtől, négy évre van szüksége, amíg kifejlődik. Ekkor éri el a kapacitása az életképességet, és válik alkalmassá arra, hogy felszedje az ismereteket. Az emberi agy ismeretfelvevő képessége tehát mintegy négyéves korban attól függ, mennyi kapacitású számítógéppé változott. Az ember olyan biológiai lény, ami nagyon életképtelenül jön a világra, és az agyának négy éves további fejlődére van szüksége, hogy életképessé váljon. Ekkor lesz az ember agya olyan számítógép, aminek a kapacitása kialakult. Ez az agy aztán annyit lesz képes feldolgozni, amekkora a kapacitása.

Az agykutatók megállapították, hogy az agy kapacitását az dönti el, mennyi szókinccsel kombinálva fejezi ki a gondolatait. Nyilván nem egyedül a szókincs kombinációja az egyetlen, amivel az agy dolgozik, mert néhány másképesség kombinációi is ekkor alakulnak ki.

Az úszást mér említettem.

A tériszony is ilyen. Ezt is négy éves kor előtt kell legyőzni. Felnőtt korban lehetetlen. Ismerős kismamáknak hívtam fel a figyelmét, hogy a már járni tudó gyereket állítsák az asztal szélére, és dobjon le egy érmét, nézve, hogy melyik oldalára esik. Utána ismételje meg ezt a szekrény tetejéről. Azt amerikai újságból tudom, hogy a felhőkarcolók acélgerendáin sétálni tudó indiánok, gyermekkorukban tanulnak meg néhány méter magas gerendákon sétálni. A fákra mászó gyerekek sem tériszonyosak. Gyermekkoromban a faluba jött cirkusz kötéltáncosát kérdeztem meg, 8 éves koromban, hogyan lehet ezt megtanulni. Kioktatott: Te ettől már kiöregedtél.

A tapintó érzék is 2-3 éves gyerekeknél órák alatt egy éltre kifejleszthető. Tucatnyi textilből kell két kis darabot kivágni, és egyik darabot fekete zsákba tenni, a másikat az asztalon hagyni. A játék, hogy a gyermek belenyúlva a zacskóba megmutatja, melyik van a kezébe. Ezt is kipróbáltam, és 3-5 éves gyerekek kinevették a szüleiket, akik nálunk gyengébben szerepeltek. Hasonló játék volt, hogy a felvett kártyacsomag, vagy a kinyitott könyv hány lapos.

A gyerekek nevetve tanultak meg életre szóló hasznos képességet.

A labdaérzék is néhány éves gyermekeknél eredményesen kifejleszthető.

Tehát a szókincs jó mércéje lehet az 1-4 éves kori agyfejlődésnek, de szinte minden képesség esetében is hasonló volna az eredmény.

Tehát a képesség kibontakoztatására a fogamzástól számított első öt esztendő a meghatározó.

Ebből azonban az derül ki, hogy az iskolarendszer éppen azt az időt tekinti másodlagosnak. Pedig, ha nem az az elsődleges, nem lehet eredményes a 6 éves korban kezdődő oktatás, amire a pedagógia épül.

Hála az anyák foglalkoztatásának, a bölcsődék és az óvodák dinamikusan szaporodnak, és a kommunikációs forradalom is nagy segítséget ad a szókincs fejlesztésére. A tudatos munka megszervezése azonban elengedhetetlen. Erre különösen azért is nagy szükség van, mert a gyermekvállalás kontraszelektív. A gyermekvállalás a szülők jövedelmével és iskolázottságával fordítottan arányos.

Sajnos csak arra található felmérés, hogy a diplomás anyák gyermekvállalása alig éri el az 1.5-öt, tehát a potenciális legjobb anyák kevés, a képzetlenek pedig viszonylag sok gyermeket vállalnak. Ezért idézgetem egyik legfontosabb tanácsom: Ha a szülők felső jövedelmi és iskolázottsági harmadában annyi gyermeket vállalnának, mint az alsó harmadban, és az alsóban pedig csak annyit, mint a felsőben, ugyanannyi születés mellett a következő generáció társadalmi értéke még egyszer akkora volna, mint a jelenlegi gyermekvállalási struktúra mellett.

A következő generáció értékét semmi sem ronthatja jobban, mint a társadalom érdekét sértő gyermekvállalás megoszlása.

Ennek érdekében javaslom az olyan öregkori ellátást, aminek a nagysága a gyermeknevelés sikerétől függ. A jelenlegi nyugdíjrendszer azonban ezzel ellentétes hatású.