Társadalomszemléletem Kettészakadt az emberiség

Kopátsy Sándor                  ED                  2015 07 17

Társadalomszemléletem

Kettészakadt az emberiség

Jó hatvan éve közgazdásszá válásom elején döbbentem rá arra, hogy az emberi faj sem képes tartósan elviselni az 1-2 ezreléknél gyorsabb népességnövekedést. Csak arra volt lehetőség, hogy a halálozást növeljék arra a szintre, amin a népesség növekedésének átlaga az 1-2 ezreléket ne haladja meg. Ez a lelassított népszaporulat eredményezte azt, hogy az emberiség létszáma a mintegy hatezer év alatt a néhány millióról a 19. század végére meghaladja az ezermilliót.

Az elmúlt 15 évben már számos alkalommal leírtam, hogy minden osztálytársadalom egymástól függetlenül is, tehát ösztönösen ugyanazokat a módszereket alkalmazva biztosította, hogy a létszámnövekedés átlag az 1-2 ezrelék között maradjon.

A tudományos és technikai forradalom győzelmének hatására azonban felborult az osztálytársadalmakra jellemző egyensúly.

Az emberiség fejlett egyötödében létrejöttek a feltételei annak, hogy a gyermekvállalás lecsökkent a létszámnövekedést jelentő szint alá. Ezzel megszűnt az osztálytársadalmakat létrehozó ok, a túlnépesedési nyomás, sőt a társadalomnak kell vállalni a gyermekvállalással járó költségek jelentős hányadát. Ezzel azonos időben, az osztálytársadalmak halálozását felváltotta a halálozás elleni védekezés.

Ez a változás ugyan egyértelműen jelentkezett, a társadalomtudományok mégsem vették tudomásul. Ezt a klasszikus közgazdaságtan egyik nagy hiányossága magyarázza, hogy a munkaerő újratermelését nem amortizációnak, a bővítését pedig nem a nemzeti vagyont növelő felhalmozásának tekinti. Ez a hiányosság a jelenkorig azért nem zavarta a közgazdasági mérlegeket, mert minden osztálytársadalomban a megengedhetőnél sokkal gyorsabb volt a spontán népességnövekedés, ráadásul annak jobb volt a minősége, mint amennyit a társadalom hasznosítani tudott. A jelenkor fogalmaival megfogalmazva, a munkaerőből spontán több és jobb minőségű jött létre, mint amennyit a társadalom hasznosítani tudott.

Fajunk eddigi életének mintegy 95 százalékában a társadalmak a természet spontán adományainak gyűjtögetésből tartották fenn magukat. Ez nagyon alacsony, a húszas évek első felére eső életkort biztosított. Azzal, hogy a táplálék nem volt növelhető, a létszám sem lett változtatható. Ugyanakkor az eszközök és szerszámok szűkössége, illetve hiánya miatt, korlátlan tudást, tapasztalatot igényelt. Az adott táplálék, az alacsony fejlettségi szint, és az alacsony várható életkor mellett nem volt szükség a népszaporulat fékezésére. Ezt jól bizonyítja a tény, hogy a jégkorszak végén, vagyis fajunk életének első mintegy 150 ezer éve után, a létszáma a milliók szintjén stagnált.

A jégkorszak megszűnése után, a növénytermelésre és az állattenyésztésre történő áttérés hatására a több munkával több táplálékot lehetett termelni, ezért megsokszorozódott a táplálék, ezért létszámunk gyorsan elérte a mintegy százmilliós létszámot. A növénytermelésre és az állattenyészésre történő áttérés hatására először vált lehetőség arra, hogy több munkával a természet spontán élelmiszer ajándékának sokszorosát termeljék meg. Ezzel mind az életterek eltartó képessége, mind a várható élettartam növekedett. Az elviselhetőnél gyorsabb lett a spontán népszaporulat.

Mivel a születések növekedését nem korlátozhatta a társadalom, kénytelen volt olyan társadalmi felépítményt létrehozni, ami úgy megnövelte a halálozást, hogy 1-2 ezrelékre csökkent a népszaporulat. A tudatosság minden nyoma nélkül olyan osztálytársadalmak jöttek létre, amelyek olyan szintre növelték a halálozást, és annyira féken tartották a tudásvágyat, amit elviselhetővé fékezte a népszaporulatot. Ezt a kettős társadalmi feladatot minden osztálytársadalom megvalósította azzal, hogy közvetve és közvetlenül növelte a halandóságot, és üldözte a tudásvágyat.

A halálozást azért kellett növelni, mert a születések korlátozásához nem volt eszköz.

A tudásvágyat sem lehetett erőszak nélkül féken tartani.

Nyomát sem találtam annak, hogy a társadalomtudomány az osztálytársadalmak mintegy hatezer éves működése során eljutott volna annak felismeréséig, hogy az osztálytársadalmak elsődleges feladata, a halálozás fokozása és tudásvágy elfojtása.

A tudományos és technikai forradalom.

A 20. század második felében már néhány nyugat-európai társadalom fejlettsége elérte azt a szintet, amin spontán leáll a túlnépesedés. Amikor ez megtörtént, az ilyen társadalmak spontán átalakultak az osztálytársadalmak ellentétévé, olyanná, amelyek a halálozás növelése helyett annak csökkentését, valamint a tudásvágy elnyomása helyett annak kibontakozását tekintik elsődleges feladatuknak. Ilyen társadalmak lettek először Nyugaton a puritán erkölcsűek, a protestánsok, majd szinte egyetlen generációval később a Távol-Keleten a már fejlett szintre emelkedett konfuciánusok.

A túlnépesedést leállító feltételek.

1.   A fogamzásgátlás megoldása.

2.   A jövedelem 20 ezer dollár/fő feletti szintje.

3.   Az iskolázottság átlaga haladja meg a 12 évet.

Először ezt a szintet csak a protestáns nyugati és a távol-keleti konfuciánus népek, az emberiség mintegy ötöde érte el.

A 20. század végén a még szegény és kevéssé iskolázott Kína erőszakkal vezette be a gyermekvállalás korlátozását. Ezzel és a gazdaságban a piacosítással elérte, hogy példátlan sebességgel zárkózhasson fel.

Jelenleg a 7.5 milliárdos emberiség kétötöde él olyan társadalmakban, ahol nincs szükség a halálozás fokozására, és a tudásvágy elnyomására. Számukra létrejöhettek az osztálytársadalmaknak éppen az ellenkezői a gyermekvállalást és a tudásvágyak támogató társadalmak.

Az emberiség háromötöde azonban bár a közelmúltjukban tapasztalthoz képest lassuló mértékben, de még mindig az elviselhetőnél nagyságrenddel gyorsabban szaporodó osztálytársadalmak. Ezeknek továbbra is a halálozást fokozó és tudásvágyat elnyomó osztálytársadalmakban kell élni. Ennek a szükségszerűségnek a felismerése azonban még nyomokban sem jelentkezik, sőt a fejlett világ a túlszaporodó társadalmakban a halálozás csökkentése, és a tudásvágy üldözése ellen lép fel. Erre használja katonai és tudományos erejét.

A gyermekvállalás szabályozása és a képességek kifejlesztése.

Az emberiség leggazdagabb, puritán egyötöde már eljutott arra a szintre, amin nincs szükség a halálozás fokozására, mert a fogamzásgátlás, a jólét és az iskolázottság elérte a gyermekvállalás megengedhető szintre csökkenését, és társadalmi érdekké vált a tudásvágy kibontakoztatása. Sőt már az emberiség leggazdagabb és magasan iskolázott ötödében a gyermekvállalást támogatni kell. Azt a nyilvánvaló társadalmi igényt, hogy nem a születések száma, hanem a felnevelés minősége az elsődleges egyetlen fejlett társadalom sem ismerte fel. Kiderült, hogy a gyermekszámhoz igazodó állami támogatás minőségi kontraszelekciót okoz.

Minden fejlett társadalomban a gyermekvállalás nagysága a családok nevelési potenciáljával fordítottan arányos lett. Minél kedvezőtlenebbek a gyermeknevelés családi feltételei, ott annál több gyerek születik, ugyanakkor ahol jobbak a felnevelés feltételek, annál kisebb a születések száma. Annak ellenére, hogy a fejlett társadalmak várható teljesítménye elsősorban a felnevelés minőségétől függ, a gyermekvállalás struktúrája ezzel ellentétesen alakul. Pedig a fejlett társadalmakban az elsődleges feladat a nevelés hatékonyságához igazított gyermekvállalás támogatása lenne.

Az emberiség második ötöde puritán, de még nem elég gazdag és iskolázott Kína. Itt, mivel sem a jövedelem, sem az iskolázottság nem érte el a kívánatos szintet, csak erőszakkal korlátozhatják a gyermekvállalást a társadalom érdekének megfelelő szintre. Jelenleg a kínai társadalom egyedi jelenség. Csak diktatúra lehet, mert a spontán születések száma még jelentősen meghaladná a társadalom érdekének megfelelő szintet csak erőszakkal lehet kikényszeríteni.

Az emberiségnek ez a felső kétötöde puritán magatartású. Ma már nincs olyan jelentős ország, amelyikben a lakosság puritán, és nem ebbe a felső, sikeres kétötödbe tartozik. Ezért állapíthatjuk meg, hogy ma még a lakosság puritanizmusa is feltétele annak, hogy osztálynélküli társadalom lehessen.

Ezzel az emberiség háromötöde egyelőre ki van zárva abból, hogy gyorsan fejlődő lehessen. Mindegyikük azért, mert nem puritánok, a nagy többségük azért is, mert gyorsan szaporodik.

Nem találtam arra adatot, hogy a múlt osztálytársadalmai hogyan szaporodtak volna, ha a társadalom nem fokozza a halandóságot, de az elmúlt száz évben az emberiség nagy többsége tízszer, hússzor gyorsabban szaporodott, mint a megelőző mintegy hatezer év során bárhol előfordult volna.

Kelet és Dél-Ázsia példája

Ezt az írást az indokolta, hogy adatokkal találtam arra, hogyan alakult a nők termékenysége 1970-2014 között Kelet-Ázsiában, azaz Japánban, Dél-Koreában és Kínában, Dél-Ázsiában, azaz Indiában, valamint az Egyesült Államokban. Ennek az öt országnak az adatai is egyértelműen megmutatják, mi volt az elmúlt közel fél század során fajunk történetében a legfontosabb esemény.

Érdemes néhány ország adatait összevetni.

Számomra, demográfiai szempontból Kína és India, a két legfontosabb ország. Mindegyik jelenlegi lakossága az emberiség egyötödét jelenti. 1970-ben mindkét országban azonos volt a termelékenységi mutató, 5.5 születés. Ezt Kínában nagyrészt példátlan erősszakkal 45 év alatt 5.5-ről 1.5-re csökkentették. Arról szinte semmit nem tudtam, hogy az első tíz évben történt a legmeredekebb csökkenés, 5.5-rúl 3-ra! Ekkor még nem volt hivatalos korlátozás, de a sajtó már hangsúlyozta, hogy sok a szülés ahhoz, hogy a következő nemzedékeknek munkát lehessen adni. Hihetetlennek tűnik, hogy az utóbbi 45 évben, Kínában 1 milliárddal gyermekkel kevesebb született, mint amennyi akkor, ha a termelékenységi mutató nem csökken jelentősen. Ennek alig felét jelentette a gyermekvállalás korlátozása! Az elmaradt születések többségét az életszínvonal és az iskolázottság emelkedésnek köszönhetik. Ez is jó példája a politikai félrevezetésnek, az erőszak alkalmazásáról százszor annyit beszélnek a liberálisok, mint az objektív folyamatról. De erre még visszatérek.

Indiában viszont szinte egyenes vonalban csökkent a termelékenységi mutató 5.5-ről 2.5-re. 45 év alatt ez is 500 millióval kevesebb születést jelentett, de így is ugyanennyivel többet, mint Kínában. Az a magyarázata annak, hogy India lakossága ma már nagyobb, mint Kínáé.

A napokban írtam arról, hogy Indiában a 9 évesek 40 százaléka alultáplált, Kínában viszont csak 2 százaléka, amit mi is megirigyelhetnénk, nemcsak ma, de talán 30 év múlva is.

Egy másik statisztika azt mutatja, hogy Kínában az egy gyerek iskoláztatására a szülők ötször annyi időt és pénzt fordítanak, mint Indiában. Ebből következtetni lehet arra is, hogy Kína mai társadalmi és gazdasági fölénye a következő nemzedékkel csak nőni fog, mert negyven év múlva a munkaerő minősége még annál is fontosabb lesz, amennyire az már ma is.

Számomra az igazán megdöbbentő Dél-Korea. Ott nem történt hatósági korlátozás, a termékenységi mutató mégis 4.7-ról 1.5-re csökkent. Dél-Koreában 1970-ban olyan volt az egy laksora jutó jövedelem és az iskolázottság, mint Kínában ma. Ott már ezért nem volt szükség erőszakra, ahhoz, amit a szegény Kínában csak erőszakkal lehetett elérni.

Jelenleg Japánban, Dél-Koreában és Kínában közel azonos a gyermekvállalás. Ez azt bizonyítja, hogy Kínában erőszakkal csak azt valósították meg, ami Japánban és Dél-Koreában spontán megvalósult. Kínában ez azonban nem történhetett volna meg, ha csak akkor kerülhet rá sor, amikor az egy laksora jutó jövedelem elérte volna a 20 ezer dolláros szintet. Ez azonban nem valósulhatott volna meg, ha Kína lakossága eléri a 2 milliárdot. Ilyen lakosságnövekedés esetén ugyanis szó sem lehetett volna a gyors iparosításról, és urbanizációról. Ahol 2-3 százalékkal nő a népesség, nem lehet magas a felhalmozás.

Azt más sok más szempontból is megállapítottam, hogy a század második felében már Kína lesz nemcsak az EU-nál, de az Egyesült Államoknál is nagyobb szuperhatalom.

India jövője azonban reménytelen, onnan a legjava a négy tengerentúli angolszász országba vándorol, a túlnépesedését pedig nem lesz képes megállítani.

A világ az egy gyermekes család felé halad.

Nemcsak a keresztény vallások, elsősorban a római katolikus, de a Nyugat társadalomtudománya is képtelen megérteni, hogy a jövő társadalmiban az egyetlen gyerek optimális nevelése lesz a modell.

Harminc éve voltam az Egyesült Államokban, ott hallottam egy lakásügynöktől, hogy a gyermekes családok számára a lakásárakat elsősorban a kiváló iskola közelsége határozza meg. Az e heti Economist egyik számában pedig azt olvastam, hogy egy gazdag kínai a legjobb pekingi iskola közelében sokszoros áron azért vett lakást, mert a térségében van a legjobb középiskola. Ott a fia most egy osztályban jár az ország első emberének az unokájával.

Egy másik információ sem régi, ami arról számol be, hogy a legjobb sanghaji középiskola megelőzte a legjobb szingapúrit abban, hogy onnan vették fel a legtöbb érettségizettet a világhírű egyetemre.

Nem ismerek arra mutató statisztikát, hogy milyen szülői jövedelem és iskolázottság mellett mennyi gyermek felnevelése az optimális. Egyesüli támpontot az jelent, hogy az Egyesült Államokban a szülők felső tizedének gyermekei 90 százalékban a felső két tizedbe kerülnek. A felső tizedben volna társadalmi érdek a minél több gyermek vállalása. Ezzel szemben Magyarországon azt érzem, hogy a családok alsó tizedében még az egyetlen gyereknek is kicsi az esélye arra, hogy a társadalom alsó harmadából kikerüljön. Meggyőződésem szerint, a táradalom alsó ötödében még az egyetlen gyermek sikeres felnevelésének is kicsi az esélye arra, hogy a társadalom átlaga fölé kerüljön.

A két gyermekvállalást meghaladó termelékenység csak olyan társadalomban kívánatos, amelyikben a népesség létszáma az optimális eltartó képesség alatt van. Jelenleg az emberiség tizede sem él olyan társadalmakban, ahol a népesség belső szaporodása társadalmi érdek volna. A 10 ezer dollár/fős országnak átlagosnál jobb lakosság befogadására ugyanis korlátlan lehetőség van. Az emberiség jelenlegi létszáma mintegy ötszöröse az optimálisnak, és ez a létszám jelenleg is évente mintegy 70 millióval nő. Ennek a növekedésnek legfeljebb a tizede olyan minőségű, értékű, amit valahol érdemes befogadni.

Bármennyire egyértelmű, hogy a társadalom teljesítménye elsősorban a lakosságának a minősége javulásától függ, az pedig a jobb felnevelésből származik, a társadalomtudományok ma sem fogadják el, hogy a jövő teljesítménye elsősorban azon múlik, hogyan javul a gyermekvállalások társadalmi háttere. Ebből fakadóan, az elsőleges társadalmi érdek a gyermekvállalásokat a társadalom érdekéhez, nagyis a családok várható felnevelési potenciáljához igazítani.

Ennek jelenleg az ellenkezője történik, a gyermekvállalások mögötti családi struktúra a társadalmi érdekkel fordítottan arányos. Ez csak Kínában nem így van, ahol az egyetlen gyermek vállalása a család gyermeknevelési képességétől független. A reformok azonban ott sem abba az irányban mutatnak. A második gyermek vállalását nem a gazdagabb és iskolázottabb szülőknek, hanem az egységes szabályozást jobban betartóknak tervezik megengedni.

Kettészakadt az emberiség.

Mintegy hatezer éven keresztül az emberiség szinte egésze osztálytársadalmakban élt. Ugyan fennmaradt néhány gyűjtögető társadalom, de ezek számaránya és hatása az emberiség egészén belül jelentéktelen maradt. A termelő társadalmak többségében is fennmaradtak a gyűjtögetés modernizálódott elemei, a megmaradt vadállomány vadászata, mindenekelőtt a tengerek természetes halállományának halászata, de ezek is a modern technika eszközeivel váltak hatékonyakká. Gyerekkorom falujában még rendszeresen gyűjtötték a gombát. Ez életem folyamán aztán végig is elkísért. Ennek ellenére elmondhatjuk, hogy fajunk az általa megtermeltekből élt, és ehhez csak azzal tudott igazodni, hogy a túlszaporodást a halálozással és a tudásvágy elnyomásával fékezte le az elviselhető szintre.

A tudományos és technikai forradalom eredményeinek köszönhetően a puritán társadalmakban lecsökkent a gyermekvállalás a nagyon megnövekedett várható életkornak megfelelő szintre. Ezekben a társadalmakban megfordult a társadalomi érdek, a halálozás fokozását felváltotta az élet meghosszabbítása, a tudásvágy elnyomását pedig annak kibontakoztatása.

Ezzel párhuzamosan azonban, ahol még messze voltak attól a szinttől, aminél lecsökken a gyermekvállalás, az korábban elképzelhetetlen sebességre gyorsult. Fent idéztem, hogy a termelékenységi ráta túllépte az öt gyermeket. Ehhez arra volt szükség, hogy a várható életkor meghaladja az 50 évet, amikor a túlnépesedés korábban elképzelhetetlen sebességűvé vált.

Jelenleg az emberiség puritán kétötödében a gyermekvállalás a létszám újratermelését sem biztosítja. Ugyanakkor a gyermeknevelés olyan minőséget kíván, amit csak a családok jobban élő és átlagnál iskolázottabb fele képes biztosítani. Ehhez azonban nem elég a társadalom által biztosított oktatási és egészségvédelmi rendszer, az átlag feletti családi háttér is szükséges. Ezért a vált a fejlett társadalmakban társadalmi érdekké a gyermekvállalás szabályozása. Ez által egyre kevésbé a mennyiség, egyre inkább a minőség a fontos. Ezt a társadalom csak úgy oldhatja meg, ha a gyermekvállalást a család felnevelési képességhez igazítja, és a felnevelés eredményével arányos öregkori ellátást biztosít.

A társadalomnak az a puritán kétötöde, amelyikben nem kell korlátozni, illetve, ha még kell, az állam képes megoldani, fajunk életében elképzelhetetlen gyors fejődés következik be. Egyik generációról a másikra nagyobb fejlődés érhető el, mint korábban évezredek alatt.

Ezzel szemben a jelenlegi emberiség nagyobb fele megállíthatatlanul túlnépesedik, ami ellen nincs egyelőre ismert védekezés. Ezek számára csak a halálozás fokozása és a születések jutalmazott korlátozása jelenthet könnyítést. Ezek természetes felépítménye az osztálytársadalom, ráadásul annak a durva, kemény formája.

A fejlett és gazdag Nyugat ennek éppen az ellenkezőjét teszi. Segíti a halálozás elleni védekezést, növeli a várható életkort, ezzel a termékenységi mutatót.