A demokrácia fogalmának tisztázása

Kopátsy Sándor                 PP                   2016 08 12

A demokrácia fogalmának tisztázása

A második világháborút követő világtörténelem úgy fog megjelenni a világtörténelemben, mint a 20. századi fejlett államok demokráciájának rákényszerítése a kevésbé fejlett társadalmakra. A liberális politikusok és közgazdászok szinte a világ minden társadalmára a saját demokratikus felépítményüket akarják rákényszeríteni. Ennek a szándékuknak az ad alapot, hogy a tőkés osztálytársadalmaknak sikerült túllépniük a tőkés osztálytársadalmakon, ami számukra olyan sikeres, dinamikus felépítmény létrejöttét biztosította, amit az osztálytársadalmak történelme nem ismer. Az elmúlt 50 évben a puritán Nyugat, és a hidegháborúban a demokráciák oldalán álló Távol-Kelet példátlan sikert ért el.

Ezt a sikert annak tulajdonították, hogy a felépítményük liberális demokrácia volt. Ennek alapján az lett a meggyőződésük, hogy minden kultúra minden fejlettségi szintjén a jelenlegi fejlett és puritán társadalmakban sikeres liberális demokrácia a felzárkózás egyedüli útja.

Az sem zavarja a liberális demokrácia lelkes híveit, hogy előttük ismeretlen volt a minden állampolgár számára biztosított politikai egyenrangúság. Egyszerűen a múlt demokráciáit is össznépi demokráciáknak minősítették. Pedig azokban csak az uralkodó osztály, a társadalom húszadánál is kisebb része volt teljes jogú állampolgár.

Az ókori görög demokrácia csupán távolsági kereskedelemre és iparra épült városállamokban működött. A munkaerejük rabszolga volt. Nincsen adatom, de valószínű, hogy egy szabad, kereskedő családra legalább tíz rabszolgacsalád jutott. A polgárcsaládok nagycsaládok voltak, a melyekben teljes jogú csak a családfő volt. Ilyen pozícióban tehát a lakosság legfeljebb egyetlen százaléka volt.

A Római Birodalom is nagycsaládos rabszolgarendszerű volt. A történészek sem hangsúlyozzák, hogy ez a birodalom csak a városi polgárokra épült. Annyiban különbözött a görög városállamoktól, hogy minden város felett a politikai hatalmat a Római Szenátus gyakorolta, ami a tejhatalmú császárt választotta. A Római Birodalmat a területén lévő városok társadalmának kell tekinteni, ami kezdetben Róma polgárainak demokratikus államaként indult, aztán fokozatosan a korlátlan hatalmú császár által irányított világbirodalom lett.

A nyugat-európai közép-korban a földbirtokosok feudális államaiban élt a lakosság óriási többsége. Polgári társadalom csak a városállamok és a feudális államok viszonylag autonóm városai voltak. Ezeket is csak nagy fantáziával lehetett demokratikus társadalmaknak nevezni.

A néhány alkotmányos feudális államot is szívesen minősítik demokráciának, mivel a földbirtokos osztály tagjai számára bizonyos egyenjogúságot biztosítottak. Az angol Magna Carta és a magyar Arany Bulla az uralkodó földesúri osztályon belüli egyenjogúságot jelentett. De nem tárjuk fel, hogy az igazi erőviszonyokat egyértelműen a birtokok nagysága határozta meg.

A tőkés polgárságot az ipari forradalom emelte uralkodó osztállyá. Ezen belül még inkább egyértelművé vált, hogy az erőviszonyokat a tőke nagysága határozta meg. De nagy lépést jelentett az, hogy a tőkés volt az első olyan osztály, ami nem vérségi alapon öröklődött. A tudományos és technikai forradalomig azonban olyan nagy volt a tőkehiány, és olyan lassú a technikai fejlődés, hogy szinte zárt osztály maradt a tőkések is.

Általános hiányosság volt, hogy a családon belüli erőviszonyokat alig érintik a történészek.

A nők társadalmi rangja.

A 20. század előtt alig beszélhetünk a nők politikai szerepétől.

Annak ellenére, hogy a nőket az ipari forradalom tette először keresővé, ezt nem hangsúlyozzuk. Sőt még az sem tudatosult a közgazdaságtanban, hogy a gyermeknevelést, vagyis a következő generáció újratermelését, és a háztartási munkát nem is tartotta értéktermelésnek. Az ipari forradalom előtt a nők ritkán lehettek értéktermelők.

Ennek ellenére mindig lelkesen fogadtam, amikor a nők szerepe a családon belül megnőtt.

Ilyen élményem volt, amikor felismertem, hogy Amerika felfedezése hogyan hatott a nők társadalmi szerepére. A kapásnövények termelése és felhasználása jelentősen növelte a nők szerepét a családon belül. Ezt fejelte meg az istállós tejtermelés elterjedése. Ez nemcsak a táplálkozásban, ezen keresztül az egészségügyben jelentett jelentős előrelépést, hanem abban is, hogy a begyűjtött tej ára volt a parasztcsaládok első havi rendszeres pénzbevétele. Vagyis a tejbegyűjtésen keresztül befolyó pénznek köszönhetően nőtt meg a nők gazdasági szerepe a családban.

A nők egyenjogúságának a gazdasági alapja azonban csak a tudományos és technikai forradalom során jött létre. Azon ugyan lehet vitatkozni, hogy a férfiak és nők m unkavégző képessége hogyan aránylik egymáshoz, de azon nem, hogy a szellemi munkavégzésben sokkal kisebb a férfiak fölénye.

Az ipari forradalom megnyitotta a nők önálló munkavállalása előtti utat. Ez a lehetőség azonban addig nem hozhatott számukra egyenrangúságot, amíg a fizikai erő volt az elsődleges igény. A tudományos és technikai forradalom azonban annyira lecsökkentette a fizikai erő igényét, és annyira megnövelte a hozzáértés, a ráfigyelés szerepét, hogy napjainkban már a nehéz földmunka gépeken, teherautókon, mozdonyokon egyre több nő dolgozik.

A nők számára azonban a legtöbb munkaalkalmat a szolgáltatások jelentenek.

A nők egyenjogúsága felé a legbiztatóbb jelzés az, hogy a főiskolákon és egyetemeken a nők aránya meghaladja a férfiakét.

A nők várható felértékelődését azonban leginkább abban látom, hogy a jövő nemzedék számában hiány van. Márpedig a társadalmi elismerés, megbecsülés elsősorban azoknak jár, akik a hiány termelői.

Márpedig a nők hiánya először ott jelentkezik, hogy minden fejlett országban viszonylag egyre kevesebb lány születik. A feleségek utáni kereslet nőni fog.

A jövő generáció száma csökken, ezért a gyermeknevelést egyre jobban jutalmazni fogja a társadalom.

A magános nők takarékosabban élnek. A közelmúltban olvastam egy amerikai felmérést arról, hogy a szingli nők mintegy 30 százalékkal olcsóbban megélnek, mint a szingli férfiak. Vagyis az egyedül élő nők számára a dollár értéke 30 százalékkal magasabb, mint a szingli férfiaknál. Tehát a nők keresete ugyan kisebb, mint a férfiaké, de számura a kisebb többet ér. Ezt bizonyítja, hogy a múlt évben harmadával több magányosan élő vett lakást, házat, mint férfi.

Ez a pár adat is azt bizonyítja, hogy a közgazdaságtannak többet kellene foglalkozni a férfiak és a nők társadalmi szerepével.