A darwinizmus folytatása

Kopátsy Sándor                  EB                  2016 06 02

A darwinizmus folytatása

Darwint az emberiség legjelentősebb tucatja közé soroltam. Kiváló magyarázatot adott a fajok fejlődésére, de megállt ott, ahol a jövő számára legtöbbet adhatott volna. Kiváló módon mutatta meg, hogy a fajfejlődés hogyan jutott el a legegyszerűbb élőlénytől a jelenkorig.

Azt megmutatta, hogy a fejlődés állomásai mik voltak, még azt is, hogyan szelektálódtak. A két legfontosabb kérdésre azonban nem adott választ.

A fajfejlődés motorja a környezet változása.

Azt még megértette, hogy a fajok a mutáció és a szelekció hosszú útján alkalmazkodtak a természeti környezetükhöz, de azt nem ismerte fel, hogy a természeti környezet változása a fajfejlődés motorja. Tehát változatlan környezetben nincs fajfejlődés.

Mi biztosítja az ember fejlődését.

Annak ellenére, hogy elismerte az emberrel egy minőségileg más faj jelent meg, de azzal már nem foglalkozott, ami az ember számára a legfontosabb, miért, és hogyan fejlődhet tovább.

Változatlan környezetben nem volt fajfejlődés.

Harminc éve az ausztrál őserdőben robban belém a gondolat. Megállapítottam a tényt, hogy csoda történt velem, visszakerülhettem abba a természeti környezetbe, ami 110 milli éve volt. Itt az óta állt a biológiai óra, csak egyszikű növények és erszényes állatok maradtak.

Ugyanis 110 millió éve szakadt ki ez a kontinens is a mai Afrikától. Akkor még ott is, mint mindenütt, csak egyszikű növények és erszényes állatok voltak. Ez az Európa nagyságú kontinens, mint egy bárka úszott el a Csendes Óceán túlsó partjára. Mivel végig az egyenlítő közelében vándorolt, nem történt rajta jelentős éghajlati, környezeti változás. Ezért nem történt a térségében biológiai fejlődés.

Felvetődött a kérdés. Mi volt az oka, hogy ezen az óriási bárkán megállt az idő, legalábbis a biológiai fejlődés órája? Megborzadtam a felismeréstől. Hogy lehetett, hogy ez az emberiség egyik legnagyobb zsenijének, Darwinnak, nem jutott az eszébe? Pedig ő is járt, nemcsak járt, de nagyon figyelt az a különböző kontinensek növény- és állatvilágának különlegességére.

A Galápagos-szigeteken, ahol 110 millió éve nem léptek túl a hüllőkön. Madagaszkáron pedig az állapította meg, hogy mintegy 30 millió évet késett a biológiai óra.

Tegyük hozzá, Darwin idejében még nem ismerték a kontinensek mozgását és annak idejét.

Mire hazaértünk, már világosan láttam, hogy a biológiai fejlődés feltétele a környezetváltozás. A nem változó természetben nincs biológiai fejlődés, ott áll a biológiai fejlődés órája.

Az óceánok mélységében százmillió évek óta nincsenek új fajok, pedig az ott élő fajok nagy potenciális szaporasága óriási lehetőségét biztosítja a szelekciónak. Ráadásul a vulkánikus kitörések helyén folytonosan új fajok is megjelennek, de azok annyira eltérő és izolált környezetben élnek, ahonnan nem képesek kilépni. Ez vonatkozik az ezer méteres mélységekben elő fajokra is. Óriási, sok száz atmoszférikus nyomás alatt, fény nélküli környezetben élnek. De ezeknek a fajoknak sem lehet kapcsolatuk a felszíni világgal. Ebből pedig az következik, hogy változatlan környezetben új fajok csak külső, más környezetből érkezhettek. Tehát fajfejlődés csak ott történhet, ahol a környezet változik. Változatlan környezetben is van ugyan mutációs és szelekció, de az nem vezet új fajok megjelenéséhez, sőt őrködik a faj stabilizációján.

Ezért járnak rossz nyomon azok a csillagászok is, akik a földön kívüli életet más, olyan égitesteken keresik, ahol a környezeti viszonyok a földünkéhez hasonlók. Ezen az úton legfeljebb olyan primitív éltet formákat lehetne találni, ami a földünkön is megjelent. Ahhoz, hogy egy másik égitesten a mienkéhez hasonlítható életet találjanak, olyan bolygókat kell találni, amelyiken az életfeltételek változásai a földünkéhez hasonlók voltak. Ennek pedig hiányoznak a reális feltételei, mert még a saját bolygónk korai történetéről is nagyon keveset tudunk, a távoli bolygók múltja pedig feltárhatatlan.

A környezetváltozás hatása az emberi fajra.

Darwin ezzel sem foglalkozott. Talán ezért is hagyta figyelmen kívül, hogy az emberi faj számára egészen más törvények vonatkoznak. Pedig, mint minden tudományos eredmény, ez is annyit ért, amit a fajunk érdekében hasznosítani lehet belőle.

Az emberi faj esetében is egyértelmű, hogy a fejlődése csak ott történhetett, ahol változtak az életkörülmények. Fajunk megjelenésének színvonalához az ember is ott ragadt meg leginkább, ahol egyrészt a legkisebb volt a környezetváltozás, másrészt a legkisebb kapcsolat a fejlettebb emberekkel. Őseinkhez legközelebb a busmanok maradtak. Ausztráliában sem fejlődtek az emberek a bevándorlásuk óta.

Az emberi faj ugyan óriásit változott viszonylag nagyon rövid idő alatt, de ez csak azért történhetett meg, mert fajunk példátlanul gyorsan a földünk szinte minden életterében megjelent, és ezek az egymástól néha nagyon eltérő életterek néha érintkezhettek is egymással, tehát tapasztalatcsere történhetett.

Egyetlen nagy, globális környezeti változás fajunk életében csak akkor történt, amikor tőlünk független okokból, jelentős felmelegedés alakította át a korábbi természeti környezetet, óriási térségekben megváltoztak az életfeltételek.

Bármennyire egyértelmű, még ma sem tudatosult, hogyha nem történik mintegy 6-10 ezer éve az életterekben óriási változás, még mindig gyűjtögetnénk. A fajfejlődés ugyanis a meleg éghajlatú szigeteken nem volt jelentős az ághajlati változás, ott fennmaradt a gyűjtögető életmód. Az csak akkor indult el a változás útján, amikor a fejlett emberek oda mentek, oda vitték az ismereteiket. Valószínű, hogy Borneóban még ma is csak gyűjtögetnének, ha nem mennek oda a fejlett kultúrák emberei.

Ezért tudomásul kell venni, hogy az emberi faj is csak ott fejlődik, ahol változik a természeti környezet, vagy ahova a változó környezetben kialakult fejlettebb ismeretek, eszközök, termékek behatolnak. Ezért lesznek beláthatatlan következményei annak, hogy a jelenkori emberiség szerves egységgé vált. Az információk, az emberek távolságlegyőző képessége, és a tömegáruk szállítása szinte egyetlen generáció alatt legyőzött minden akadályt.

Az ember minőséi tekintetben fejlettebb az elődeinél.

Darwin felfedezése nemcsak óriási tudományos eredmény jelentett, de a köztudatra is óriási hatása volt. A legtöbb indulatos ellenzéket azzal szerezte magának, hogy a biológiai fejlődésben az ember megjelenését nem tekintette minőségi ugrásnak. Nem hangsúlyozta az emberszabású majom és az ember közti óriási minőségi különbséget. Erre még rátett a következő kétszáz évben a genetika is azzal, hogy bebizonyította, hogy fajunk és a csimpánz génje között nagyon kicsi a különbség. Arról, hogy ez a nagyon kicsi különbség azonban a legnagyobb szerepű azok között, ami eddig a fejfejlődésben történt. Darwin ugyan nem tagadta az ember magasabb rendűségét, de nem jelezte, hogy az emberi fajra egészen más törvények vonatkoznak.

Természetesen Darwin idejében nem tartott ott a genetika, hogy azt meg lehetett volna állapítani, ami ma már közismert. Az mégis hibája volt, hogy nem hangsúlyozta azokat a különbségeket, amik már akkor is ismerek voltak.

Az ember volt az első olyan élőlény, amelyik a környezetéhez nem a darwini módon, a mutáció és a szelekció segítségével alkalmazkodott, hanem a nélkül, hogy a genetikáját megváltoztatta volna, a viselkedést és a szerszámait idomította hozzá. Az ember az első faj, amelyik a nagyon eltérő környezetében nagyon eltérő módon viselkedik, de genetikailag ugyanaz maradt. Darwin zseniális megfigyelő volt, sok-sok apró jelenségre felfigyelt, de azon nem akadt fenn, hogy az ember ugyan már a múltban is nagyon eltérő módon viselkedett, de nem maga idomult a környezete követelményeihez, hanem az életmódját alakította a környezete által támasztott követelményekhez. A hideg éghajlatban nem bundát jelentő szőrzetűvé változott, hanem ruhába burkolta a testét, meleg lakhelyet épített magának. Az előbbi, minden genetikai elődje által használt módszer, sokszázezer évet igényelt, az utóbbi pedig azonnal megvalósítható volt.

Az embernek nem az emésztési rendelkezésre idomult a táplálékhoz, hanem a táplálékát tette az emészthető rendszere számára feldolgozhatóvá.

Darwin zseniális felismerésének az elfogadása sokkal kevesebb ellenállásba ütközött volna, ha hangsúlyozza az ember minőségi különbségét. Nem ismerte fel, hogy nagyobb súlyt kellett volna helyezni arra, hogy az ember megjelenésével minőségi változás történt. Ezzel nemcsak az utolsó faj jelent meg, hanem egy egészen más minőséget jelentő faj, amire egészen más törvények vonatkoznak. Az ember nem genetikailag az utolsó lépés, hanem vele egy olyan magasabb rendű faj jelet meg, amire egészen más törvények vonatkoznak.

Magyarázni kellett volna, hogy az ember nem egy lépés a sokmillió faj megjelenése között, hanem az emberel egy egészen más faj jelet meg, amire egészen más törvények vonatkoznak. Az a tény, hogy az ember isten teremtménye olyan minden kultúrára jellemző felfogás volt, amit figyelembe kellett volna venni Darwinnak is. Ha csak azt mondja, hogy az ember megjelenése olyan csoda, aminek voltak a genetikai elődei, de azokhoz képest minőségében is teljesen újat jelent. Rá más törvények vonatkoznak. A majom után az ember megjelenése nem változás, hanem óriási minőségi ugrás volt, valamire egészen más törvények érvényesek, mint az elődereire. Darwin korában azt kellett volna hangsúlyozni, hogy az embert az isten nem a földből gyúrta, hanem egy emberszabású majomnak úgy módosította a génjét, hogy az új lényre megkülönböztetetten más törvények vonatkozzanak.

Ez az isteni beavatkozás vezetett arra, hogy az agya nemcsak viszonylag nagyobb lett, fejlettebb lett, hanem a természetből élőből a természetet igényéhez igazítóvá változott.

Az Darwin életében is köztudott volt, hogy az újszülött agya a testsúlyához viszonyítva nagy volt. Ennek ellenére a születés után még évekre van szüksége, hogy az életképtelen újszülött életképessé váljon.

A magzati kor.

Máig nem tudom, mi vezette a finn törvényhozást arra, hogy a múlt század harmincas éveiben bevezette az újszülöttek fizikai adatainak a rögzítését, és az életpályájuk, hogyan alakul az életük. Azt csak gyanítom, hogy a magzat kihordásának a minőségét az emberek régóta fontosnak tartották. Gyermekkorom falujában a nem sikeres embereket háthónapra születetteknek nevezték. Azt is megéltem, hogy az állapotos asszonyok kívánságát erkölcsi kötelesség volt telesíteni. A népi bölcsesség tehát fontosnak tartotta a minél jobb magzati kihordást. Tehát előfordulhatott, hogy a finn törvényhozók is ezt a népi bölcsességet tartották szem előtt, amikor az újszülöttek kihordását társadalmi érdeknek minősítették.

Minden újszülöttnek, ettől kezdve követték az életpályáját. Egyre inkább kiderült, hogy a legjobban kihordott újszülöttek felső tizede, a testhossz, testsúlya és fejátmérő alapján, az élete során lényegesen jobban teljesített, vagyis értékesebb állampolgár lett. A következő nemzedék értékének alakulása tehát a magzati korban kezdődik.

Amikor társadalomtudományokra adtam a fejem, az emberek felnevelésének hatékonyságát elsődlegesnek tartom. Ezért figyeltem a finnek tapasztalatait. Ötven év után már a tudomány is felfigyelt rá. Kiderült, hogy az életteljesítmény jelentősen függ a magzati kihordás minőségétől. Azóta sok százszor elmondtam leírtam: Ha az anyák úgy hordanák ki a magzatukat, ahogyan a felső tized, ötven év múlva háromszor gazdagabb lenne az ország, mint a jelenlegi kihordás mellett. Vagyis az anyák kihordásától jobban függ a társadalom jövője, mint a politikai vezetéstől. Ezért a szülőanyákat gazdagon jutalmaznám a jó kihordásuk után. Eddig még senki sem fogata meg a tanácsom. Ellenben a koraszülöttek életének megmentésért vagyonokat áldozunk. Nem ez a baj, hanem a sikeres szülések jutalmazásának a hiánya az.

A gyermekkori szókincs szerepe.

Körülbelül egy éve lelkesen figyelem az Egyesült Államokban azt a mintegy tíz éve folyó munkát, ami már sokmillió négy éves gyermek szókincsét mérte fel, és már jönnek a megdöbbentő eredmények. A jelenlegi technika lehetővé teszi a szókincs mérését. Egy hétig a gyermekekre mikrofont szerelnek, ami minden szavukat rögzíti. Aztán a felvételt lehallgatja egy számítógép, ami megszámolja a használt szavak számát. Már az is érdekes, hogy ebben a korban a felső és az alsó tized között 4:1 különbség van. A már tíz éve felvett szókincsű gyerekek iskolai eredményeit vizsgálhatják. Kiderült, hogy a négyéves szókincs és a 14 éves iskolai eredmény között nagyon szoros a korreláció. Ennek hatására törvény készül arra, hogy minden 2-4 éves gyerek számára heti két nap óvodai jelenlét kötelező.

Az agykutatók pedig megmagyarázzák az eredmény okát. Az agy kapacitását már ebben a korban nagymértékben meghatározza, hogy négyéves korban mennyi szót használ. Vagyis az ember olyan lény, aminek az agyfejlődése a fogamzás után még legalább öt évig tart.

Az ember agyfejlődésének oka.

Két észak-amerikai tudós, Steven Piantadosi és Celese Kidd egy bátor elmélettel álltak elő. E szerint, a homo sapiens azért lett olyan okos, mert az újszülöttek sokáig életképtelenek. Azt ugyan én is beláttam, hogy az ember azért szorult a fejlett agyára, mert szinte minden fizikai téren viszonylag gyengének bizonyult. Ez ugyan sokkal kevesebb annál, amint a két amerikai tudós mond, mert nem adott magyarázatot arra, miért lett az ember agya olyan fejlett, ami a fizikai adottságainak a gyengeségét ellensúlyozhatta. Most tőlük magyarázatot kaptam. Azzal, hogy az ember agyának a kapacitása viszonylag sokáig növekedik, ezzel alkalmassá válhat arra, hogy az agyával segítse át magát a fizikai gyengeségein.

Azzal, hogy az újszülött sokáig életképtelen, arra kényszerül, hogy a felnőttek növeljék a szókincsét, segítsék kialakulni a járóképességét. Az ember biológiai elődei eleve életképeseknek születnek, az újszülött ember még évekig mások ismereteinek az átvételére szorul.

Azt nemcsak Darwin, de a biológusok máig nem hangsúlyozzák, hogy a fajfejlődés során egyre jobban kitolódott a fogamzás és születés közti idő, és az anyákban a fogamzás utáni együttélés.

Az alacsonyrendű fajok esetében még a peték megtermékenyítése is az anyán kívül történt.

Aztán a megtermékenyült peték tojásban maradtak, a szülők külső melege biztosította a tojásban való fejlődésüket, majd a felnövésig a táplálásukat.

Az erszényesek a magzatot viszonylag korai állapotban megszülték, és nemcsak táplálták, de védelmet jelentő otthont is biztosítottak a számukra.

Az emlősök a magzatburokban tovább hagyták fejlődni a magzatot, ami ennek köszönhetően életképesebb korban született meg. Az újszülöttek számos fajnál néhány órán belül már mozgóképessé váltak. Táplálásukat az anyatej biztosította, de az agyuk kapacitásnak a fejlődése befejeződött, lényegében az ösztöneik alapján éltek.

Itt aztán megállt a logikám. Arra nem találtam választ, mi váltotta ki a fokozatos agyfejlődést, minek köszönhette a homo sapiens a sokkal nagyobb kapacitású agyát. Valami olyan génmutáció történhetett, ami eleve nagyobb agyat eredményezett, és annak a magzati kihordásnál sokkal hosszabb fejlődését igényelte. A nagyobb agy megnehezítette a szülést, ezért annak az agyfejlődés bizonyos szintjén már meg kellett történni, de az agy fejlődése még évekig tovább folyik.

Itt lépett be a fennemlített két tudós az agyfejlődés születés utáni folytatódásával. Az újszülött ember azért marad életképtelen, mert egyrészt az eleve nagy agya táplálkozási segítségre, több oxigénre szorul, másrészt nincsen készen az életképességre. Azt tudom, hogy az ember életét biztosító oxigénigény negyedét az agya használja fel. Az ember genetikai elődeinél ez lényegesen kisebb, de nem ismerem az elődeink adatait. Piantadosi és Kidd felismerése ugyan szenzációs, de az indoklásuk fordított. Az újszülött nem azért lesz okos, mert életképtelennek születik, hanem azért születik életképtelennek, mert még nem fejeződött be az agyfejlődési folyamata.

Tisztázni kell, hogy az agyfejlődés befejezése alatt azt kell érteni, hogy az agy kapacitása nem a már tárolt ismeretek befogadásával fejeződik be, hanem a kapacitásának kialakulásával. Mai ismereteink alapján mintegy négyéves korban. Az agyunk kapacitását tehát nem a tárolt ismeretek mennyiségével, hanem az ismertbefogadási képességével kell mérni. Egészen más az agy kapacitásának kihasználtsága. Az előbbi a képesség, az utóbbi a kapacitáskihasználtság.

Az emberek társadalmi éréke.

A társadalomtudományok máig az ember létét eleve értéknek tekintik.

A gyűjtögető társadalmakban ez nem jelentett addig problémát, amíg nem jelentkezett a túlnépesedés. Mivel a gyűjtögető társadalmak eleve képtelenek voltak a térségük eltartó képességén változtatni, kirajzásokra kényszerültek. Ennek volt a következménye, hogy fajunk néhány tízezer év alatt Ausztráliában is megjelent.

A termelő társadalmak azonban már munkájukkal alakították a térségük eltartó képességét bizonyos túlnépesedést el tudtak viselni. De az életmódjuk javulása és a várható életkor hosszabbodása következtében felgyorsult népszaporulatukkal nem tudtak lépést tartani. Minden gabonatermelő és pásztor társadalom potenciális népszaporulata sokkal gyorsabb volt, mint ahogyan növelni lehetett az eltartó képességet, ezért a halálozás okozására kényszerült. Ebből alapvető társadalmi érdekellentét született. Ezt levezetni egészen a jelenkorig csak a halálozás fokozásával lehetett viszonylag tűrhető szinten tartani.

Ezt az ellentmondást az tette elviselhetővé, hogy minden társadalmi sejt, a családtól az államig, a túlnépesedését a vetélytársai rovására igyekezett levezetni. Ezt az erőszakos levezetést azonban csak az erősebb tudta megoldani. Az egymással szembeni erő azonban a létszámtól függött. Minél nagyobb folt a túlnépesedési nyomás, annál nagyobb érdek volt a versenytársaknak a létszámuk növelése. Az osztálytársadalmak halálokozása annál erősebb volt, minél jobban meghaladta a lakosság az eltarthatóság optimális szintjét. A halálokozás azért volt elkerülhetetlen társadalmi érdek, mert nem lehetett a gyermekvállalást korlátozni.

A zsidó, a keresztény és a mohamedán vallás hirdette a megválás reményét, de nem fogalmazta meg az okát. Minden osztálytársadalom lényegesen jobban élhetett volna, és értéke lehetett volna az emberi életnek, ha nem népesedik túl.

Csak a kereszténységet ismerem annyira, hogy megértsem, Krisztus megváltónak korán érkezett. Csak kétezer évvel később jutott el néhány protestáns és néhány távol-keleti állam társadalma odáig, hogy megszűnt a spontán túlnépesedési nyomás. Létrejöttek a megváltás előfeltételei.

A gyermekvállalás szabályozhatóvá vált.

Azt sem merték a társadalomtudósok bevallani, hogy a gyermekvállalás mindig lényegesen nagyobb volt, mint amennyit a szülők akartak. Az ember szexuális ösztöne nagyobb szaporaságot eredményezett, mint amekkorát a szülők akartak. A társadalmi sejtek, a családtól az államig nem kívánt akkora népszaporulatot, mint amennyi az ember szexuális ösztönéből fakadt. Az osztálytársadalmak elmúlt hatezer évét azzal jellemezhetjük, hogy többen születtek, mint amennyit a szülők akartak, és többen, mint amennyit a társadalom érdeke megengedett. Ezért tartom a fogamzásgátlás megoldását fajunk történelmében a legnagyobb találmánynak. Ez jelentette fajuk számára a megváltást, az egyes ember társadalmi értékét. Ez történt meg a 20. század végére spontán az emberiség egyötödében, a puritán Nyugaton és a puritán Távol-Kelet demokratikus államaiban, és egy másik egyötödében a gyermekvállalást erőszakosan korlátozott Kínában. De az a kétötöd termeli meg a nemzeti jövedelem kétharmadát. Ebben háromszor gyorsabban nő az egy laksora jutó jövedelem, a vagyon és a várható életkor.

Jó negyven éve az emberek társadalmi értékét a három összetevőjének, a képességnek, a tudásnak és az erkölcsnek, az eredőjével mérem.

A képesség szinte örökletes, azaz ösztönös.

A tudás szinte folyamatosan növelhető.

Az erkölcs tartalmáról még keveset tudunk, pedig a jelentősége a tudományos és technikai forradalomban elsődlegessé vált. Szerencsémnek tartom, hogy közgazdászkorom elején került a kezembe Max Weber munkája, abban is az, hogy a protestáns erkölcsű népek minden más kultúra népeinél hatékonyabban működtetik a társadalmat. Ez annyira beigazolódott, amit Weber nem is sejthetett. Ma a világ húsz legfejlettebb társadalma vagy protestáns, vagy konfuciánus, azaz puritán.

Arról azonban nincs irodalom, hogyan és miért lesz egy nép puritán erkölcsű. Az európai tények azt sugallják, hogy csak ott lettek puritán erkölcsűek a népek, ahol jelentős a tél, viszonylag hidegebb az éghajlat. Ennek viszont ellentmond, hogy az oroszok élnek a legnagyobb télben, de a legkevésbé puritánok. Tehát más tényezők hatása is elengedhetetlen.

A következő generáció értékének maximalizálása.

Amennyire a gyűjtögető társadalmakban az ember fejlett agya volt a lét biztosításának elsődleges feltétele, az osztálytársadalmakban elég volt egy szűk szellemi elit szellemi teljesítménye. A nagy többség fejlett agyára nem volt szükség. Ebből fakadt, hogy az osztálytársadalmak másik állandó jellemzője volt a tudásvágy elnyomása. Az a tény, hogy az osztálytársadalmaknak közös jellemzője a tudásvágy elnyomása, abból következett, hogy tudásfeleslegesek voltak, máig rejtve maradt.

Az emberi faj életének első mintegy 150 ezer évét csak azért volt képes nemcsak átélni, hanem szinte minden természeti környezetbe be is tudott rendezkedni. Ezzel szemben, az osztálytársadalmak stabilitása attól is függött, mennyire képesek a lakosság tudásvágyát, szellemi kapacitását elnyomni.

Még nem találkoztam olyan társadalomtudóssal, aki felismerte volna, hogy az osztálytársadalmak hatezer évét az olyan technikai fejlődés jellemezte, amiben a technika fejlődésével ellentétes arányban csökkent a munkaerő nagy többségével szemben támasztott tudásigény. Senki sem akadt fenn azon, hogy az Ószövetség eredendő bűnnek minősítette Ádám tudásvágyát.

A tudományos és technikai forradalom előtt, nem ismerek olyan technikai találmányt, amelyik nem csökkentette a hasznosításához szükséges tudásigényt. Ez csak azért maradhatott rejtve, mert a fejlettebb technikai eszközök kitalálása, elkészítésének megoldása ugyan mindig nagy szellemi teljesítményt követelt, de a többséggel szemben támasztott szellemi igény egyre csökkent. Nehéz volt a termelőeszközök, szerszámok, feltalálása, elkészítése, de velük egyszerűbbé vált, kevesebb fizikai és szellemi erőt igényelt a munkavégzés.

Nagyon leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a fajunk életének 95 százalékában a teljesítmény elsősorban a munkavégzők alkalmasságán múlt. Az gyűjthetett többet, aki több ismerettel rendelkezett, tudta mit, mikor, hol lehetett megtalálni. Az életben tanultam meg, hogy a gyűjtögetés óriási tapasztalatot, ismeretet igényel. A szántáshoz, aratáshoz elég a fizikai erő. A vad gyümölcsök, gombák gyűjtésében a teljesítmény elsősorban a szellemi képességen múlik. Ezért ajánlom a szülőknek a gyermekeikkel való gyűjtögetést, gombaszedést.

Az egyszerű eszközökkel való vadászat, halászat szinte művészet, a lőfegyverekkel való vadászathoz viszonyítva. De ez szinte minden termelési folyamatban így van.

Ez az oka, hogy a 20. századig az olcsó munkaerő volt az árához viszonyítva a munkaadó számára a hatékonyabb megoldás. A tőke a minél olcsóbb munkaerőt kereste. Ezzel szemben a jelenkorban a gyenge képességű és fegyelmezetlen munkaerő szinte ingyen sem kell, a jó pedig egyre drágábban is hatékony. Ezért ma már a fejlett társadalmakban szinte minden szakma elitje jól kereső, a gyenge hányada pedig nem keresett.

A társadalom teljesítménye a munkaerő minőségétől függ.

Ezt kell a modern társadalomnak az alábbiakkal biztosítani

Minél jobb legyen a születések családi háttere.

Ez bármennyire a közvélemény számára felismert, a jelenkori fejlett társadalmak nemcsak nem veszik tudomásul, de a gyermekvállalást úgy támogatják, hogy az a kontraszelekciót okoz. A társadalom jövője szempontjából semmi sem fontosabb a következő nemzedék minőségénél, ennek ellenére a gyermekvállalás állami támogatása a számuk arányában történik, a relatív nagysága annál nagyobb minél kisebb a család jövedelme. Évtizedek óta elkeseredetten mondom, hogy a következő generáció teljesítménye, elsősorban attól függ, milyen a születések mögötti családi struktúra. Ha a családok felső harmadában annyian születnének, mint jelenleg az alsóban, és ott csak annyian, mint most a felsőben, ötven év múlva a társadalom teljesítménye háromszor nagyobb lenne, mint amennyi lehet a jelenlegi gyermekvállalási struktúra mellett.

Ez csak akkor lesz elérhető, ha a szülők öregkori ellátása a felnevelt gyermekek értékétől függ.

Ezzel szemben minden társadalom az öregkori ellátást az életkeresethez igazítja. Ez azonban a gyermekvállalás és a gyermeknevelés elleni érdekeltséget teremt. Minél képzettebb és gazdagabbak a szülők, annál inkább az érdeküket sérti a több gyermek vállalása és azok minél jobb kiiskolázása.

Mindenkit arra kell képezni, amihez jobb a képessége.

Az oktatási rendszerek még mindig a múlt társadalom érekére szabottak maradtak. Az osztálytársadalmaknak alacsony volt a képzettekkel szembeni igénye. Elsősorban a saját igényét kiszolgáló köztisztviselőkre, katonákra, papokra, nem gondolkodó, hanem parancsot tejesítő szolágra, a hatáskörükre büszke urakra volt szükség.

Csak két ágazat oktatása volt képességfejlesztő. A művészeké és a sportolóké. Ezek képzése mindig képesség fejlesztésre koncentrált volt. Csak azt és arra képezték, amire kiemelkedő adottsága volt. Ebben a tekintetben a magyar oktatásnak is ez a két ágazata világszínvonalú. Az ok: ebben a két ágazatban képesség homogén tanulócsoportokat oktatnak.

Sem az oktatáspolitika vezetői, sem a pedagógus szakma mégsem hajlandó tudomásul venni, hogy a jelenkori fejlett társadalmak érdekének csak a két ágazatban kialakult oktatási rendszer felel meg.

Összefoglalás.

Darwin munkáját csak azzal koronázhatjuk meg, hogy az emberi faj érdekét szolgáló módszereket tárunk fel.

A mutáció képességek sokaságát ajándékozza.

A szelekció pedig a társadalom igényének megfelelőket emeli ki.