Néhány gondolat az urbanizációról

Kopátsy Sándor                 PU                   2016 06 23

Néhány gondolat az urbanizációról

Ötven éve tűnt fel a lemaradó társadalmak eszetlen urbanizációja. A 20. század elején Latin-Amerikában, a második felében pedig ez egész lemaradó világban. Csak az urbanizáció feltételeit biztosítani nem képes országok felelőtlen urbanizációját látva jósoltam meg a párizsi és a szentpétervárinál is százszor véresebb forradalmakat.

Ezért fogadtam örömmel, ahogy Kínában mesterségesen nehezítették az urbanizációt. Fékezve is nagyon gyors lett, de mégis a rendezhető keretek között maradt.

Elrettentő példám Bombai, Kairó és Lagos maradt. Lagos problémájával többször is találkoztam. A múlt század elején 30 ezer, ma mintegy 7-11 millió lakosa van, de hogy mennyi, azt a városvezetés sem tudhatja. Fogalmuk sincs a beköltözők számáról. Egy franciák által készült felmérés alapján 2050-ben 42 millió lakosúnak várják.

Amennyire rémesnek látom az elmaradt társadalmak nagyvárosainak növekedését, annyira elhanyagoltam a fejlett társadalmak urbanizálódásának az értékelését. Azt mégis láttam, hogy egy laksora vetítve Szingapúr ma gazdagabb, mint az Egyesült Államok. Hong-Kong pedig minden kínai nagyvárosnál háromszor gazdagabb. Vagyis a városállamok közel ezer éve gazdagabbak voltak, mint a velük közös kultúrájú birodalmak.

Európa kulturális is gazdasági ékszerei voltak az az időszámításunk előtti görög városállamok.

A Római Birodalom lényegében a városok birodalma volt.

Az első ezredforduló után urbánus magas-kultúra csak Európa dél-keleti csücskén Konstantinápoly, a dél-nyugati pedig az andalúziai városok voltak.

A középkorban az állami hatalomtól többé-kevésbé független városok, az itáliai városállamok, a germán térségben pedig a Hansa városok, és általában a jelentős önkormányzati joggal rendelkező városok voltak.

Az ipari forradalom után pedig a társadalmi fejlődés csúcsát a brit és a németalföldi városok jelentették.

Az urbanizációnak új értelmet adott a vasúthálózat kiépítése. Ezzel válhattak először a politikai államok nemzetállamokká. Az államok politikai hatalma rátelepedhetett a korábban autonóm városokra. Ezt a folyamatot erősítette a közúti közlekedés forradalma, ami megteremtette a nemzetgazdaságon, sőt a kontinensen belüli vállalti kooperációkat is.

A 20. században a tudományos és technikai forradalom pedig létrehozta a világgazdaság egészén belüli munkamegosztás technikai feltételit is. A határokat nem ismerő kommunikáció, a távolságokat nem ismerő tengeri szállítás túllépett a nemzetállamok keretein. A tömegáruk és a konténerek tengeren történő szállítása az ezer kilométereken olcsóbb lett, mint a vasúti és közúti szállítás száz kilométereken.

A világgazdaság csúcsai a tengeren is megközelíthető a 20-30 milliós lakosságú agglomerációk lettek. Meggyőződésem szerint jelenleg a világ leggazdagabb, legfejlettebb állama az Egyesült Államokban Kalifornia lenne.

Az Egyesült Államokban San Francisco, Nagy Britanniában London, Franciaországban Párizs, Németországban Hamburg Frankfurt és München, Magyarországon Budapest a leggazdagabb.

Amit az életemben elértem, Budapestnek köszönhetem. A saját életem alakulásában előnynek tartottam, hogy tanyán születtem, az első két elemit faluban jártam, majd az értettségig megyeszékhelyen, az egyetemi éveimet pedig Budapesten élhettem. Ha nem kerülök a fővárosba, sokkal kevesebbre vihettem volna.

Most éppen azon gondolkodom el, hogy a jelenkorban milyen fejlettséghez milyen urbanizáció a leginkább megfelelő.

Az agrártechnikai forradalom előtt a lakosság többsége a mezőgazdasághoz kötődött, ezért a falvakban, pusztákon lakott. Ma már a legfejlettebb országokban bőven elegendő, ha a lakosság tizede a falvakban és 3 százaléka a mezőgazdaságban dolgozik.

Tudomásul kell venni, hogy az ezer éve, vagy még korábban kialakult életterek csak lassan igazodnak a változó követelményekhez. Olyan társadalmak, amelyek jelen viszonyai csak néhány száz évesek, ennek ellenére a társadalmak élcsapatához tartoznak, csak Észak Amerikában és Ausztráliában vannak. Ezért csak az ottani urbanizációt tekinthetjük olyannak, amik már viszonylag a kor követelményeihez igazodnak. A két legmodernebb urbanizáció Kanadában és Ausztráliában van. Ebben a két államban a lakosság nagy többsége, 80-90 százaléka nagyvárosokban és azok bolygóvárosaiban él. Ebbe a típusba sorolnám be az Egyesült Államok néhány államát, elsősorban Kaliforniát.

Azt, hogy hol, melyik a kívánatos településforma, jól mutatnák az olyan statisztikák, hogy hol milyen magas az egy laksora jutó jövedelem és vagyon, mekkora a várható életkor, és az átalagos iskolázottság.

Ezzel szemben hat a romantikus felfogás, ami kétségbeesik, ha megszűnnek a tanyák, a kisebb falvak.

Mivel a jelenkori társadalomban a legértékesebb a ki művelt emberfő, és annak az értéke is nagyon függ attól, hol él, ezt kellene a településpolitikának mérni. Ennek ellenére ilyen felméréssel soha nem találkoztam.

Még senki sem írta le, hogyan alakult volna Petőfi Sándor költői értéke, ha szülőfalujában marad. Még nagyobb értéknövekedés volt Ady számára, hogy Debrecenbe, onnan Nagyváradra, onnan Budapestre, onnan Párisba került.

Még drasztikusabb példa az atomfegyverek létrehozásában szereplő néhány magyar zsidóé. Nagyot nőttek azzal, hogy a Fasori Evangélikus Gimnáziumba kerültek, aztán a magyar egyetemről kitiltottan az elméleti fizika fővárosába, Berlinbe mentek, majd a náci zsidóüldözés elől Amerikába menekültek. Az egyetlen helyre, ahol biztosíthatók voltak az atomfegyver kidolgozásának az anyagi és munkatársi feltételei. Senki sem írta meg, hogyha a magyar politika nem zsidóüldöző, hanem felismeri a magyar zsidóság óriási társadalmi értékét, itthon végezhetnek egyetemet, kapnak akadémikusi címet, tudományos elismerést, mennyivel kisebb lett volna a történelmi érdemük.

A társadalomtudományok egyik sürgős feladatának tartanám, ha mérné, hogyan változik az emberek társadalmi értéke attól függően, hogy hol élnek. Ennek alapján kellene kezelni a hazai urbanizációt, a határon kívüli magyarság haza telepítését, és az ide telepedni akarók fogadását.