Két okos és tisztességes értelmiségi vitatkozik

Kopátsy Sándor                 EE                   2015 06 13

Társadalomszemléletem

Két okos és tisztességes értelmiségi vitatkozik

Berend Iván nagyon értékes, egész oldalas interjút adott a Népszabadság múlt heti számában. Amennyire a cím, még inkább az alcím megijesztett, és az interjú első fele megijesztett, az EU jelenlegi válságának okairól írtakat nem győztem aláhúzni.

Az általános véleményem nagyon jó volt, és ezért meglepetéssel olvasom a mai Népszabadságban Tamás Gáspár Miklós megbotránkozását.

Most mindkét írásról kifejtem a véleményem.

Ami a címet illeti. „Hét évtized béke: csodálatos”

Azzal egyetértek, hogy a hét évtized csodálatos volt, de nem azért, amiért Berend.

A második világháborút követő hét évtized csodálatos volt abban a tekintetben, hogy nemcsak béke volt, hanem a kemény tőkés osztálydiktatúrák átalakultak a protestáns Nyugaton, Európában és még inkább a tengeren túl a volt négy angolszász gyarmaton, és a már fejlett konfuciánus Távol-Keleten.

Ezek a népek olyan össznépi társadalmakat építette fel, azok olyan gyorsan gazdagok lettek, amiről a második világháború előtt álmodni sem mertünk. Az emberiség élenjáró ötödében általánosak lettek a politikai jogok, a szociális gondoskodás, és sokkal gyorsabban nőtt a jövedelem, mint valaha a történelem során.

Ezek fejlett puritán társadalmak olyanok lettek, amilyent korábban a forradalmárok sem tudtak elképzelni. Marx nem tudott elképzelni olyan kommunista társadalmat, ami a skandináv jóléti állalmokban megvalósult. De a kommunizmust megelőző szocialista rendszer is olyan lett Szingapúrban és Kínában, aminek gazdasági teljesítménye messze meghaladja a protestáns Nyugatét is.

Az elmúlt hét évtized azonban csak a puritán nyugton és a konfuciánus Távol-Keleten volt csodálatosan eredményes. Azaz csak a puritánok számára.

Európában és Amerikában a latin népek ugyan nem voltak sikertelenek, de csodálatosan sikeresek sem.

Az emberiség többsége, mintegy háromötöde azonban rákosan túlszaporodott. Nem utolsó sorban azért, mert békében élhettek. Békében, amit a Nyugat fegyveres ereje a háborúzásaikat jórészt megakadályozta.

De igyekszem megmaradni Európa nyugati felének 70 événél.

Azon kevesek közé tartozom, akik a bolsevik megszállást áldásnak tartják. A sztálinista megszállás nélkül az arisztokrácia és az úri középosztály uralmát önerőből nem lettünk volna képesek felszámolni, és a jelenlegi értelmiséget felnevelni. Berenddel ott van vitám, hogy az EU tagság felért az égi áldással. Szerintem, amit ő égi áldásnak tart a mediterrán, vagy a balkáni országok számára, én az inkább jégverésnek tartanám.

Abban igaza van, hogy a mediterrán országok nem alkalmasak úgy az adóztatásra, a hitelekkel szembeni óvatosságra, mint a puritánok. Az EU brüsszeli vezetésnek elég lett volna megnézni, hogy az euró övezetbe felvett államokban mekkora volt a megelőző időben az infláció. Ötször, tízszer nagyobb, mint Németországban, és háromszor, négyszer magasabb kamatra kaptak kölcsönt a nemzetközi tőkepiacon. Azon lehet vitatkozni, hogy jó volt ez nekik, vagy szükségszerű. Én azért tartom szükségszerűnek, mert minden kultúrában nagyon más az adózhatóság, a hitelekkel szembeni óvatosság. Én jól érzem magam a bohém emberek társaságában, de nagyon másként viselkedek.

Berend interjújának második részével ezért nagyon egyetértek.  Neki Kaliforniában eszébe sem juthatott, hogy azt ajánlja, hogy az Egyesült Államok valutáját vezessék be Mexikóban. Argentínában ugyan megpróbálták, de gyorsan kiderült, hogy ostobaság.

Berend az első tudós, aki meg mert mondani, hogy Törökország és Ukrajna hitegetése kártékony ostobaság volt. Addig azonban ő sem ment el, hogy az euró övezetbe bevonni a mediterrán és a balti államokat, ugyanakkora ostobaság volt.

Ennek ellenére a megállapításai közelebb állnak a meggyőződésemhez, mint bárki másé. Soros és Krugman véleménye, ami az enyémé is, már sok neki. Szerintünk minden kultúrának, minden fejlettségi színvonalon más társadalmi felépítményre van szüksége. Márpedig a protestáns, azaz puritán és a katolikus mediterrán népek gazdasági kultúrája sokkal eltérőbb annál, ami a közös valutának elengedhetetlen feltétele. Még azonos gazdasági színvonalon is pusztító a hatása. Még kizáróbb feltétel az egy laksora jutó jövedelemben való hasonlóság. Ebben pedig az övezet tagjai között 1:3 a különbség. Ez nemcsak a közös valutát, de a közös munkaerőpiacot is kártékonnyá teszi.

Berend ezt csak Törökország és Ukrajna esetében ismeri el. Szerintem, már a német és francia valuta is kalandorság.

Berend  még messze van ugyan attól, hogy bevallja nemcsak a közös valuta, de még a közös munkaerőpiac is a kevésbé fejlettek tönkretételét szolgálja.

Nem kell annak marxistának maradni, aki tudomásul veszi, hogy minden alépítménynek nagyon más felépítmény felel meg. Ezért a Németországban bevált módszerek a nagyon nem puritán, és sokkal kevésbé fejlett államokra kényszerítése gyarmati kizsákmányolás.

Berend erősen hangsúlyozza az EU kevésbé fejlett tagjainak támogatását. Szerintem ő csak azt nézte, hogy melyik ország mennyit kapott a közös kasszából, műár attól is eltekintett, hogy ebbe a kasszába a tagok fizettek be, tehát csak az egyenleget lehet támogatásnak tekinteni. A Marshall-segély ellenben ajándék volt, és nem kötöttek hozzá olyan követelményeket, amik az ország tönkretételét szolgálják. arról nem is beszélek, hogy mit kerestek a német bankok és nyugdíjalapok azon, hogy nem a saját alacsony kamatú állampapírjait, hanem a sokkal magasabb kamatot hozó mediterrán államok kölcsönét vették fel. Ezek magasabb kamatjai évente mintegy 100 milliárd eurós nyereséget tettek elkönyvelhetővé. Pedig a négy mediterrán állam mintegy 2.000 milliárd eurós állampapírja soha nem lesz behajtható. Ennek tizede csak a Görögországgal szembeni követelés.

Tíz év múlva, én már nem érem meg, mindenki számára nyilvánvaló lesz, hogy a négy mediterrán államnak a történelem során soha sem okoztak akkora kárt, mint az euró övezetbe való becsalogatásuk.

Berend bölcsen elismeri a különböző kultúrákkal való türelem szükségességét, de indokoltan tartja a bezárkózást. Nyilván ezzel ütötte ki Tamás Gáspár Miklósnál a biztosítékot. A tőle megszokott kemény fogalmazást szeretem, de csak akkor, ha az igazság fűti, nem a hozzá nem értő indulata. Írásában ez úttal a szakmai meggyőződés hiányzik.

Idéznem kell. „Berend T. Iván úgy vélekedik, hogy a görög népen és a görög államon nem kell segíteniük a hitel nyújtó intézményeknek…” Ezt Berend nem írja, legfeljebb azt, hogy nem ért egyet Sorossal és Krugmannal, hogy az adósságot el kell engedni. Én, más segítséget eredménytelennek tartok, és az a véleményem, hogy a négy mediterrán ország összesen tízszer nagyobb adósságát azért kell elengedni, mert nem lehet behajtani. Márpedig az okos hitelező azt már a kisebbik rossznak tartja, ha ugyan elvesztette a követelését, de a partnere legalább talpon marad, és a jövőben lehet jó ügyfele.

A Tojkával nem az a bajom, hogy szívtelen, hanem az, hogy ostoba. Képtelen felmérni, hogy az adósság akkor sem lesz behajtható, ha megfogadják a tanácsait. A négy mediterrán ország adósságát azért kell elengedni, mert csak az után lehetnek fizetésképesek

„Berend alapvetően helyteleníti, hogy a szegényebb kelet- és délkelet-európai, illetve dél-európai országokat egyáltalán felvették az Európai Unióba, mert történeti-kulturális alsóbbrendűségük erre nem képesítette őket.” Berendnek sem az EU létrehozáséval van gondja, hanem a közösség egyszintűségével. Németország a német kultúrának és gazdaságnak megfelelő, sikeres módszerét akarta és akarja rákényszeríteni nagyon más kultúrájú és gazdasági fejlettségű országokra. Ő az egységes 500 milliós piacot vívmánynak tekinti. Én is. Az áruk és a turisták szabad mozgás olyan integráció, amelyik kultúrától és fejlettségtől független előny.

Berend nem megy a részletekbe, de mi nézzük végig.

A munkaerő közös piacán már érdemes lett volna óvatosnak lenni. Közös munkaerőpiac csak akkor lehet kétoldalú előny, ha a tagországok bérszínvonala között 10-20 százaléknál nincs nagyobb különbség, és a foglalkoztatási szint is hasonló. Ahol ennél nagyobbak a bérkülönbségek csak a fejlettek számára jelent egyre nagyobb előnyt, a kevésbé fejlettek számára azonban halálos csapás is lehet. Főleg akkor, ha közös a nyelvük. Még nem akadt senki, aki kiszámította, hogy mekkora szellemi vagyon veszteség érte a kevésbé fejlett országokat annak következtében, hogy az értelmiségi elitjüknek jelentős része a fejlettebbekbe vándorolt.

Én az 56-os forradalom után kivándorolt 100 ezer fiatal felnevelési és oktatási értékét nagyobbnak kalkuláltam, mint az 1990-re felgyűlt államadósságunk. Berend is meglepődne, ha a szellemi vagyonvesztést is figyelembe venné.

Tamás Gáspár Miklós akkor veszti el véglet a tudományos vitában elengedhetetlen tárgyilagosságot, amikor Berend véleményét a magyar kormánynak az afrikai menekültek fogadási szándékával köti össze.

Minden társadalomtudósnak tudni kell, hogy a jó minőségű munkaerő befogadása áldás, a gyengék befogadása pedig átok. Ezt a kérdést erkölcsi alapon kezelni legfeljebb a vallások klérusának szabad, de azoknak is öngyilkosság. Az emberiség csak azért volt képes túlélni a megelőző hatezer évet, mert ölte, nyomorította, butította önmagát. Ennek köszönhetően jutott el a Nyugat és a Távol-Kelet a 20. században, vagyis hatezer év szenvedés után, hogy a tudomány megoldotta a fogamzásmentes szexuális élet lehetőségét. Ez lehetővé tette, hogy a családok csak annyi gyermeket vállaljanak, amennyit kívánnak. A jólét és az iskolázottság elérte Európában és a Távol-Keleten azt a szintet, amin a gyermekvállalás az létszám tartásához szükséges szint közelébe süllyedt. Ugyanakkor a fejlett társadalmak kielégíthetetlen igénye a jó minőségű munkaerővel szemben, a gyermekvállalás társadalmik támogatását váltotta ki.

Jelenleg az emberiség ötöde él olyan társadalmakban, ahol nem kell harcolni a túlszaporodás ellen. Ezzel szemben az emberiség négyötöde még olyan társadalmakban él, ahol a termékenységi ráta harmadára csökkenése sem állította le az elviselhetetlen népszaporulatot. Ezen belül, egy ötödben, Kínában erőszakkal állították le a társadalom érdekének megfelelő szintre a gyermekvállalást. A háromötöd azonban továbbra is az elviselhetőnél tízszer gyorsabban szaporodik. Ebben a háromötödben évente mintegy 70 millióval nő a lakosság, és ennek a növekménynek csak a kis hányada számára képes biztosítani a társadalom a munkából való megélés lehetőségét.

A 70 milliós évenkénti létszámnövekedés döntő része Afrikában és Dél-Ázsiában történik. Ott, ahol jelenleg is óriási a túlnépesedettség. Az emberiség katasztrófája elkerüléséhez arra volna szükség, hogy Afrikában és Dél-Ázsiában évente mintegy 80 millióval kevesebben szülessenek, vagy ennyivel többen haljanak meg évente. Tudom, hogy ezt kimondani szörnyűség, de fajunk hatezer éve ezt tette, és csak ennek köszönhetően jutott oda mintegy hárommilliárd ember, hogy száz éve még elképzelhetetlen jólétben élhet évtizedekkel hosszabb életet, és fejlett agyában rejlő képességét kifejleszthesse. Erről az emberiség mintegy ötödéről mondható el, hogy korábban csodálatos társadalomban élhet. Berend ezekre gondolt, akik valóban csodálatos jólétben és békében élnek. De ezt az ötödöt nem lehet az emberiségnek tekinteni, annak ellenére, hogy csak ezek sikere lehet az út, amit követni kellene. Ma már valószínű, hogy ehhez az emberiség mádik ötödeként zárkózik fel Kína, ahol még jó ideig elkerülhetetlen a politikai erőszak.

A gyorsan szaporodó háromötöd sorsa beláthatatlan. Rohan a felrobbanása felé.

Tamás Gáspár Miklós indulata nem is annyira Berend, mint az európai közvélemény ellen irányul, amivel Berend is osztozik, mert jogosnak tartja, hogy Európa nem akarja az egész világot boldogítani. Nem azért, mert nem volna jó, hanem azért, mert ez képtelenség. T. M. G. pedig az állítja, hogy ez a baloldaliság.

A tudomány azonban az igaságot, a realistást keresi, függetlenül attól, azt milyen oldalinak deklarálják. Az érzelmi indulatoktól azonban óvja magát.