Teológiai kétségek

Kopátsy Sándor                 EE                   2015 01 13

Társadalomszemléletem

Teológiai kétségek

(Kézirat)

A vallások történelmi szerepe kezdettől fogva érdekelt, és érdekel ma is. A teológiát azonban, mint számomra érthetetlen szakmát tekintettem. Most mégis megkísértett. Valamelyik angol nyelvű csatornában nézem egy kereszténységről készített sorozatot. A szerkesztője és riportere anglikán teológus volt. A műsora számomra is sok új kérdést vetett fel, de igazán egy mondata ragadott meg. Szabad-e egy könyvet isteni, azaz tudományosan nem vitathatónak tekinteni. Ez a bibliára vonatkozott.

Bevallom, soha nem néztem így sem az ószövetséget, sem az újszövetséget. Ez fakadt abból, hogy soha nem tekintettem egy vallást sem isteni eredetűnek, magasabb rendűnek, mint a másikat. Erkölcsöm szerint, az egyetlen istennek nem lehet saját, kiválasztott népe. Ez akkor is fasizmus, ha a fasizmus volt a közelmúltban a történelmének legnagyobb ellensége. A nyugati kereszténységen belül, a reformáció sikere után volt Európa történetének talán legpusztítóbb háborúzása.

Márpedig a biblia ószövetségi része a kiválasztott nép vallásáról szól, kemény anyajogi alapon egyetlen faj vallása. Krisztus tanításában sem látom annak a bizonyítható nyomát, hogy túl akart volna lépni az egyetlen nép vallásának a megreformálásán.

Azt, hogy a Krisztus tanításából világvallás, elsősorban a Nyugat vallása lett, Szent Pál érdemének tartom. Ő tulajdonképpen a görög-római sok istenes kultúrához módosította Krisztus tanítását.

Annak az útját, hogyan lett a kereszténység nemcsak a görög-római kultúra vallása, hanem a Közel-Kelet szemita, és Kelet-Afrika népeié is, nincsenek ismereteim. Felfogásom szerint a Szent Pál által kialakított, a több istenhit és a pogányság felé sok engedményt tevő Szent Pál vallása hogyan lett elfogadható a szemita népek számára is, nincs feltárva. De tény, hogy a Keletrómai Birodalom szemita népei is keresztények lettek.

Mohamed fergeteges sikerét azzal magarázom, hogy ő a szemita népek számára elfogadhatóbb egyistenhithez kanyarodott vissza. Ezért aztán a szemita népek többsége gyorsan ott is hagyta a kereszténységet. Leegyszerűsítve, Szent Pál a görög-római kultúrához igazította, erősen fellazította a szemita zsidók egyistenhitét, Mohamed pedig visszaállította annak kemény egyistenhitét.

Az első ezredforduló végére egyértelművé vált, hogy a kiscsaládos Nyugat-Európa és a nagycsaládos Kelet-Európa számára más kereszténység vált elfogadhatóvá. A nagycsaládos kelet-európai kereszténységnek konzervatívabb kereszténységre volt szüksége, mint a kiscsaládos nyugat-európai népeknek. Még nem találkoztam olyan definícióval, hogy a 11. században az európai kereszténység kettévált, kiderült, hogy a nagycsaládos jobbágyrendszernek más kereszténység felel meg, mint a kiscsaládosnak. Ez a következő ezer évben minden szellemi mozgalom esetében is bebizonyosodott. Európa nyugati felének minden modernizációja, a reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás, a tőkés osztálytársadalom, a polgári demokrácia terjedése a nagycsaládos társadalmakhoz érve megtorpant. De ez derült ki a 20. században, a bolsevik marxizmus Kelet-Európában került hatalomra, de bebizonyosodott, hogy az pedig nyugat felé nem adoptálható.

Ebbe a logikába jól belefér, hogy miért győzött a germán, az angolszász és a skandináv népek körében a reformáció. Ezeknek a puritanizmusának nem felelt meg a görög-római kultúra kereszténysége. A reformáció jelentősen visszalépett a szentek túlvilági szentek sokasága, a bálványok, a pogány szimbólumok, a csodák, a kincsképzés, a klérus centralizációjának csökkentése terén, és bevezette a hívek nyelvén történő liturgiát, lefordította a bibliát, nősülni engedte a papokat, csökkentette a politikai hatalommal való kötődését. Csupa olyan reformot vezetett be, amit a római katolikusegyház is elfogadhatott volna, de máig sem lépett eleget ebben az irányban. Pedig ezek a reformok már akkor is indokoltak voltak, de százszor indokoltabbakká váltak műára.

Ezek az új egyházak ugyan jól igazodtak a híveik kultúrájához, de a Biblia isteni eredetéhez mindegyik ragaszkodott. Ezért kaptam fel a fejem, amikor az anglikán teológus megkérdőjelezte ennek a ragaszkodásnak az indokoltságát. A reformáció idején ez elsietett lépés lett volna, de mára nagyon megérett ez is.

Soha nem tartottam a Bibliát tudományos műnek, de csodáltam példátlan sikerét. Azt azzal magyaráztam, hogy a megszövegezése a zsidóság rabsága idején, a babiloni fogságban történt. Ezért tartalmát nem kellett a politikai hatalom igényéhez szabni. Ezzel magyarázatot adtam arra is, hogy a keresztény teológiák, mindenekelőtt az ortodox és a római katolikus lényegében államvallás volt. Ezért nem is lehetett a nép vallásigényéhez jobban igazítani.

A református egyházak az elsők abban a tekintetben, hogy megengedhetik maguknak a politikai hatalomtól való függetlenséget.

Ezzel magyaráztam az ószövetség példátlan sikerét. De soha nem gondoltam arra, hogy a tartalmát tudományos mércével mérlegre kellene tenni, és az biztos iránytű lehet a jelenkor világában.

Magam nem akadtam fel a világ és az ember teremtésének, a vízözönnek a szimbolikus adatain. Ezeknek még szimbolikus szerepet sem adtam.

Azt, hogy az isten teremtményének tekintett emberek között az egyik népnek megkülönböztetett szerepet adott, fasizmusnak tartottam, és tartom ma is. Annak ellenére, hogy darwinista vagyok, az embert annyira új fajnak tartom, ami megjelenésével olyan ugrást jelentett a fajfejődésben, amit akár teremtésnek is lehet minősíteni.

Azt, hogy isten teremtette a világot, sem bizonyítani, sem cáfolni, nem lehet. De az már nem fér bele a logikámba, hogy minden kultúrának ugyan más a vallása, de azoknak más az istenük lehet. Ezt tagadja a tény, hogy minden vallás szerint az ő istene az egyetlen.

Még kevésbé tudom elfogadni azt, hogy minden vallás a maga szent könyvét szentnek és tudományosan nem vitathatónak tartja. Ezt mégsem fogalmaztam meg magamnak olyan keményen, mint az anglikán teológus.

Azzal pedig végképpen nem értek egyet, hogy az isten az egyének sorsát is közvetlenül irányítaná. Materialista társadalomtudós létemre, az emberi társadalmaknak is mozgástörvényei vannak. Azon, hogy ezeket a fajunkra érvényes törvényeket isten fogalmazta meg, nem vitatkozom. Megelégszem azzal, hogy ezekhez a törvényekhez igazodva determinált az életünk. De nem egyénekre szabott ez a determináció. Az egyéneknek viszonylag nagy a mozgásterük. Ezen belül minél nagyobb lesz a világunk megértése, annál nagyobb lesz az egyének mozgásszabadsága.

Nem hiszek a társadalmak mozgását szabályozó törvények érvényességének állandóságában. A történelem tanúsága szerint a társadalom fejlődésével a rá vonatkozó törvények is változnak. Az egyén feladata, hogy a korának társadalmi törvényeihez igazodjon, illetve ezt az igazodást támogassa.

Azt hogy a régmúlt törvényei elavulnak, minden kornak más a tíz parancsolatra van szüksége. Azt is a kor követelményeihez kellene szabni. A gyakorlatban mindig is ahhoz szabták.

Az az ókorban született, méghozzá egy választott nép érdekéhez igazított tíz parancsolat nem fejezheti ki a minden tekintetben nagyon más jelenkor igényére szabott tíz legfontosabb parancsot.

Idejét múltnak tartom az istenhez való viszonyunkra vonatkozó első parancsokat. De elismerem, hogy Mózes korában a vallás, az istenhez való viszony akkor valóban olyan fontos volt, hogy azt mindene más parancs előtt hangsúlyozni kellett.

Ezzel szemben, ma a zsidó állam a legjobb illusztrációja annak, hogy ez egyedek társadalmi értékét nem a vallás parancsainak pontos betartása határozza meg. Izraelben ugyan az alkotmány alapján minden zsidó állampolgár egyenlő, de példátlan különbség van a nem keményen vallásos és az ortodox zsidók között. A nyugatról hazatért zsidóság talán a világ legiskolázottabb, szellemi vagyonban a leggazdagabb etnikuma. Ezzel szemben a Közel-Keletről, és Afrikából hazatelített ortodoxok az ottani szinten maradtak, és nagyon nehéz feladat lesz őket a Nyugatról hazatérők színvonalára emelni. Ez Izraelben köztudott, de a felmérése ott sem történhet meg.

De megtörténhet az Egyesült Államokban, ahol szinte minden etnikumra, vallásra vonatkozó adatokat mérik és közlik. Ottani felmérésre hivatkozok. Az ott élő, nem ortodox zsidók a legiskolázottabb és a leggazdagabb etnikum. A vallásos zsidók pedig jóval a nyugat-európai protestánsok mögött vannak.

Nemcsak a saját országomban, de Európán belül is sokkal többet megérthetnénk, ha volnának a vallásokra is vonatkozó statisztikai adatok. A háború előtt még voltak. Máig emlékszem, hogy a középiskolát végzettek között, a létszámukhoz viszonyítva, messze az elsők a zsidók voltak, őket követték az evangélikusok. A keresztények között az utolsók az ortodoxon voltak.

Ma elérhetetlenek nemcsak a vallásra, de még az etnikumokra vonatkozó adatok is. Pedig ezek az adatok nagyon sok tévedést tisztáznának. A magyar cigányságról nemcsak az iskoláztatási adtok elérhetetlenek, hanem még a foglalkoztatásukról és a gyermekvállalásukról sincs publikált adat. A politikai elit ugyan hangosan lefasisztáz mindenkit, aki véleményt mond a magyar cigányság munkavállalásáról, gyermekvállalásról, azok iskoláztatásáról, de a tényadatok fel sem mérhetők.

Katolikus létemre, például nagyon súlyos hibának tartom, hogy az Európai Unióban azonos tagsági elvárásokat támasztanak a protestáns, a katolikus és az ortodox keresztény lakosságú tagállamokkal szemben. Amennyire egyének között ostobaság a vallási hovatartozást nézni, népek esetben ez elengedhetetlen. Állításomat azonban adatok hiányában nem tudom bizonyítani.

Max Weber, a német politológus, jó száz éve megmondta, hogy a protestáns népek sokkal sikeresebbek, mint a katolikusok, és még inkább, mint az ortodoxok. Ez az állítás sem érvényesíthető két egyén esetében, de nagyon egyértelmű a népek esetében.

Nincs adatom, de becslésem szerint mind az egy lakosra jutó jövedelemben, mind vagyonban, mind az iskolázottságban nagy a protestánsok fölénye. Ezért volt megbocsáthatatlan ostobaság az egyenrangú EU tagság, még inkább a közös valuta.

Aki ebben kételkedik, állítsa szembe a két észak-amerikai államot a latin amerikaiakkal.

Már a háború alatt megállapíthattam, hogy Hitler sok ostobasága és bűne között az első az volt, hogy az olaszokkal kötött szövetséget. Hitler Németországa sokkal erősebb lett volna az olaszokkal nem szövetkezve, és a Szovjetunióval nem háborúzva.

Az EU egészéről, és különösen az euró övezetről pedig azt állítom, hogy sokkal jobban állnának, ha csak a protestáns országok uniója maradnak.

Visszatérve a tíz parancsolatra.

Most azon botránkozom, hogy az üzletek nyitva tartását megtiltják. Arra sem gondolnak a törvényhozók, hogy népünk a hét ünnepnapját vasárnapnak, azaz a vásárok napjának hívják. A zsidóknak pedig szombat az ünnepnap. De azokat már úgy kiirtottuk, hogy nem is kell velük számolni. A keresztény politikusoknak pedig eszükbe sem jut, hogy az anyák többsége dolgozó, a házimunkája a hét két utolsó napjára marad.

Ebbe az írásba pedig azért fogtam, mert tegnap a felmelegedés problémájával foglalkoztam. Ebbe vetettem fel a Noé bárkájának szerepét. Végig gondolva, egyértelművé vált, hogy nemcsak igazságtartalma nincsen, de még a zsidók történelmét sem érinthette. A zsidók életterében nem volt, mert nem lehetett vízözön. Az összes állat összezárása egyetlen bárkában, naiv ostobaság. Viszont az özönvíz más népek történetében is szerepel, tehát valahol a közös emlékezetben megőrzött esemény volt. Ilyen esemény, a tudomány mai állása szerint, valamikor mintegy tízezer éve történt. A mai Fekete Tenger térsége döntően szárazföld volt, amire a felemelkedett Földközi Tenger a Boszporusznál rátört. Ez valóban vízözön volt több százezer négyzetkilométernyi termékeny területen. De az egyetlen állatfaj kipusztulását sem fenyegette.

Ugyanakkor a Közel-Keleten és Észak-Afrikában a felmelegedés során számos faj kipusztulását jelentette a sivatagosodás. Élelem és víz hiányában kipusztultak a szarvasmarhák, a birkák és a kecskék vadősei, ha ez ember nem vállalja az etetésüket és itatásukat, nem szaporítja ezerszeresére domesztikált utódaikat az ember.

A vízözön tehát egy bibliai allegória arról, hogy a közel-keleti néhány növényevő háziállat azért nem pusztult ki, mert az emberek saját céljukra magukhoz fogadták azokat. Nem Noé, hanem az ott élő népek. És nem minden állatot, hanem csak néhányan, amelyek nélkül sokkal kevesebben, és sokkal mostohábban folyt volna fajunk történelme.

A két amerikai kultúra történelme bizonyítja, hogy ahol nem volt kipusztulóban az embernél sokszorta erősebb állat, nem is jöhetett létre a szántóföldi növénytermelés.

Igaza van, az anglikán teológusnak ne legyenek a tudomány által nem bírálható szent szövegek. A tudománynak joga van, és kell is legyen, hogy minden fontos állítás igazsága után járjon.

A biblia, és a ráépülő keresztény és mohamedán világvallás annyira páratlan történelmi szerepet játszott az elmúlt kétezer évben a történelmünkben, hogy a tudományoknak erkölcsi kötelessége a szerepük feltárása.

Ezért van igaza az anglikán teológusnak, eljutottunk odáig, hogy a legszentebb szövegek sem maradhatnak a tudományok elől elzártak.