2015. január 8., csütörtök

A gyermekvállalás a szülők joga

Kopátsy Sándor                 PD                   2014 11 27

A gyermekvállalás a szülők joga

Életem egyik legjelentősebb felismerésének tartom, hogy minden osztálytársadalom természeténél fogva túlnépesedő volt, azért vált mindegyik halálozás okozóvá. Ennek látszólag ellentmond a tény, hogy minden osztálytársadalom a népességének növelésére törekedett. Ez volt az osztálytársadalmak egyik általános ellentmondása. A társadalmak és azok sejtjei közti érdekérvényesítő harc azonban fizikai erőt igényelt. A társadalom globális érdeke a népesség létszámának lassú változása volt, és maradt, de a társadalmak alkotó egységei az államtól a családig, csak erőszakkal volt képes érvényesíteni az érdekét. Az erőszak ereje azonban a létszámtól függött. Ezért minden társadalmi egység az ereje növelése érdekében növelte a létszámát.
Már a családtagok érdeke is az volt, hogy kisebb legyen a létszámuk, mert az egy családtagra jutó jövedelem a kisebb család esetén volt maximális, és ezt a szülők is világosan látták, de három okból mindig nőtt a család.
Egyrészt a szülők szexuális ösztöne több fogamzást, szülést eredményezett, ami ellen nem volt védekezés.
Másrészt nagy volt a gyermekhalandóság, az egyetlen gyakran meghalt, és utód nélkül maradtak.
Harmadrészt fiú örököst akartak, a gyermek neme azonban nem volt megválasztható.
A két első gond mára megszűnt.
Megoldódott a fogamzásgátlás, ezzel az emberi ösztönnek megfelelő szexuális élet nem szükségszerűen jár a fogamzás veszélyével. A fiatal magzattól való megszabadulás is veszélytelenné vált.
A gyermekhalandóság pedig minimálisra csökkent. Nagyon kicsi lett az egyetlen gyermek olyan korban történt elveszése, amikor a szülők már nem számíthatnak újabb szülésre.
A gyermek nemének megválasztása azonban nem lett problémamentes, mert csak a magzat fejlettebb állapotában meghatározható, amikor az abortusz már nem problémamentes. Ennek ellenére a családtervezésnek ez a módja is folyik. Ennek következménye, hogy néhány kelet-ázsiai társadalomban néhány százalékkal több fiú, mint lány születik. Ebből is bőven van kiút. Az elmaradt világból feleség bőven importálható. De a lányok néhány százalékos hiányának van előnyös következménye is. A lányok társadalmi értéke végre felértékelődik.
Az a tény, hogy a szülők gyermekvállalásának lehetőségei létrejöttek az emberiség számára óriási nyereség. Sem a vallások, sem a társadalomtudományok nem foglalkoznak azzal, hogy mennyi emberi szenvedés fakadt a szexuális ösztön elfojtásából, illetve az akaraton kívüli terhességből. Ennek figyelembe vétele nélkül nem lehet megérteni a saját múltunkat.
Ezt éltem át akkor, amikor a francia történészeknek köszönhetően megtudtam, hogy a jobbágyok házasságkötése jó tíz évvel a nemi érettségük utánra tolódott. Aki nem tudja elképzelni, hogy ez a tény mennyire meghatározta a fiatalság ösztönelfojtását, nem értheti meg a középkori emberek viselkedését, kegyetlenségét és bigott vallásosságát.
Itt is megjegyzem, hogy a nyugati kereszténység mennyire megértette a házasságok kitoldása mögötti társadalmi érdeket. Csak olyan jobbágy fiatalok házasságát kötötte meg, akik számára a földesúr jobbágytelket biztosított.
A szülők gyermekvállalási jogát megtagadó, a fogamzásgátlást és az abortuszt tiltó római katolikus egyház elfelejti, hogy ezer évvel korábban a családtervezésben aktív szerepet vállaló első és egyedüli vallás volt. Ma, mikor a tudomány megoldotta a biztonságos családtervezést, makacsul tiltakozik ellene.
Elég volna, ha a Vatikánnak legalább egyetlen demográfus szakértője lenne, aki megmutatná a döntéshozóknak, mekkora várható életkor mellett mennyi gyermekvállalásra van szükség a létszám kis változásához. Illetve mennyi gyermek születésére kell számítani, ha nem élnek a fogamzásgátlás eszközével. Kiderülne, hogy a 60 év felett várható életkor mellett, egy házaspár 6-8 szülésre számíthatna, ami 4-6 százalékos népszaporulatot eredményezne, a társadalom által elviselhetőnek mintegy harmincszorosa. Ugyanis 1-2 ezreléknél gyorsabb népszaporulatot tartósan egyetlen faj sem képes elviselni. Erre történelmünkben korábban nem volt példa. Jelenleg ugyan az elmaradt társadalmakban előfordult a 2-3 százalékos népszaporulat, de ennek az lett az eredménye, hogy az ilyen országokban ma hússzor annyian élnek, mint száz éve.

Talán a Vatikán döntéshozóinak az is elég volna, ha valaki elmagyarázná, hogy az európai katolikus hívek létszámának stagnálása, számos országban a lassú fogyása azt bizonyítja, hogy a hívek kilenctizede rendszeresen fogamzásgátlót használ. Ahhoz a dogmához nem érdemes ragaszkodni, amit a hívek nagy többsége már nem vesz tudomásul. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése