2014. november 21., péntek

Vigyázó szemek a Távol Keletre vessétek


Kopátsy Sándor                EH                    2014-11-12

Vigyázó szemek a Távol Keletre vessétek

A jelenkor legnagyobb történelmi eseménye, hogy a világgazdaság súlypontja visszaindult a Távol Keletre. Ezzel vége szakad az ipari forradalmat követő rövid 300 évnek, amikor a kis Európa nyugati fele, majd a múlt század második felében az Egyesült Államok uralta a tudományt, a technikát és a gazdaságot.
Az öntözéses földművelés megjelenése, mintegy hatezer év óta az emberiség legnagyobb és legfejlettebb társadalma a Távol Keleten, Kínában volt. Ott élt az emberiség nagyobb fele, és a fejélődés szinte minden tekintetben az élén. A második óriás mindig India, vagyis Dél Ázsia volt. Hozzájuk képest a két közel-keleti magas-kultúra és a nomád pásztortársadalmak is törpének számítottak.
Ez ugyan már a középkorban nyilvánvalóvá vált, a világtörténelmet mégis úgy tanítottuk, mintha Mezopotámiában és Egyiptomban kezdődött volna.

Európa szerepe.

Az ázsiai kultúrák szintjére emelkedett európai történelem a görögökkel kezdődött. A színvonala ugyan magas volt, de a lakossága az ázsiai kultúrákénak talán egyetlen százaléka lehetett. A Római Birodalom már világbirodalomnak számított, de annak fejlettebb harmada Ázsiában és Afrikában volt. A lakosságának száma pedig legfeljebb negyede a kínai és az indiai birodalmakénak. A Római Birodalom bukása után Európa közel egy fél évezredre jelentéktelen kontinenssé süllyedt.
Európa a sötét középkor vége és az ipari forradalom között is az emberiség történetében jelentéktelen szerepet játszott. Ennek a közel ezer évnek az adott jelentőséget, hogy az ipari, majd a tudományos és technikai forradalom megszületésének az előkészülete volt.
Az első évezred utolsó századaiban a nyugat-európai középkor két világtörténelmi vívmányt adott az emberiségnek.
- Megoldotta a természetes csapadékra épülő szántóföldi gabonatermelést.
- A földművelést kiscsaládos jobbágyrendszerre működtette.
Az európai agrártechnikai forradalom
Az első ezredforduló utolsó két százada az európai agrártechnikai forradalom győzelmét hozta. Ennek a világtörténelmi jelentőségét az európai történészek máig sem ismerték fel. Pedig Nyugat-Európa fedezte fel a természetes csapadékra épülő szántóföldi növénytermelést, ami a következő ezer év során az emberiség a megsokszorozódott emberiség gabonaigényének fő kielégítője, majd a 20. században az tudományos agrártechnika forradalom bölcsője lett. Azt, hogy a mezőgazdaság ma 7 milliárd ember is képes eltartani a természetes csapadékra épült mezőgazdaságnak köszönhetjük.
Azzal, hogy az évezredek óta öntözéssel termelt gabonát, a téli fagyot nem tűrő a búzát és árpát a természetes csapadékkal is termelhetővé, és a fagyos teleket is elviselhetővé tették, a földünk eltartó képességét megkétszerezték. Hangsúlyozni kellene, hogy szinte a jelenkorig a társadalom munkaerejének felét az élelmiszertermelésre fordították. Ezzel szemben mára a fejlett társadalmakban az élelmezésre elég a munkaerő tizede, a mezőgazdaságra pedig a húszada sem kell. A közgazdaságtan sem hangsúlyozza, hogy az utóbbi száz évben a legnagyobb munkaerő felszabadítás a mezőgazdaságban, és a háztartási munkában, mindenekelőtt a konyhamunkákban történik.
Nem hangsúlyozzák, hogy Európa nyugati fele volt az egyetlen olya társadalom, ami kiscsaládos társadalmi rendszerben működött. Pedig a Nyugat sikerének ez volt a kulcsa.
Már középiskolás koromban feltűnt, hogy a Nyugat nagy szellemi forradalmai, a reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás, a polgárosodás, a politikai demokrácia meghódították a kiscsaládos társadalmakat, de megtorpantak a nagycsaládos társadalmak határánál.
A szovjet megszállás évtizedeiben aztán megtanultam, mennyivel más a nagycsaládos társadalmaknak az újhoz való hozzáállása nemcsak a szellemi, de a technikai újjal szemben is.
Ezért tartom rendkívüli történelmi eseménynek az ipari forradalom során a kiscsaládos rendszer általánossá válását.
Az első kiscsaládos rendszer a feudális nyugat-európai feudális társadalom jobbágyrendszere volt. Ennek forradalmi előnye a késői házasság és ezzel a lényegesen kevesebb gyermekvállalás volt. Ezzel a nyugat-európai feudális társadalom számára kisebb feladat lett a halálozás fokozása, ezzel emberbaráti, humánusabb lehetett.
A jobbágyrendszer megszűnését követő paraszti mezőgazdaságban megszűnt a későre kitolódott házasság, megnőtt a gyermekvállalás, megugrott a népszaporulat. Létrejött a minden más kultúrára jellemző túlnépesedési nyomás. Ez a nyomás kényszerítette az Európa nyugati felén lévő társadalmakat a kirajzásra. Ezt megtehették, mert a hajózási technikájuk, és fejlett haditechnikájuk, mindenekelőtt a lőfegyverzetük lehetővé tette az óceánok meghódítását, a a még elmaradott, alig lakott kontinensek felfedezését, és a betelepülését. Az alig 5 millió négyzetkilométer területű Nyugat Európa talált magának 50 millió négyzetkilométernyi kiváló életteret.
A jobbágyfelszabadítás után hamar, az ipari forradalom hatására a munkásosztály is kiscsaládos, de korán házasodó, azaz gyorsan szaporodó társadalom lett. Ebből tudott kimenekülni annak köszönhetően, hogy az élettere megtízszereződött. Ötszáz év után a két Amerikában és Ausztráliában a nyugati kultúra területének 90 százaléka az óceánokon túl van, és az az élettér még mindig nagyon alulnépesedett. Ez az óceánokon túli Nyugat az egyetlen olyan térség, amelyik népességbefogadó lehet. Márpedig a belátható jövő legértékesebb vagyona, hiánycikke, importja a jó minőségű munkaerő.
A belátható jövő világgazdaságát a gyenge minőségű munkaerő feleslege, a jó munkaerő hiánya fogja jellemezni. A gyenge minőségű munkaerőből már ma is milliárdok vannak, de azokra otthon sincs szükség, a jó minőségűben azonban mindenütt hiány van. Mivel ezek értéke hatványozottan nő a befogadó környezet függvényében, ezeket mágnesként vonzzák a fejlettebb társadalmak. Ezeknek a fejlettebbek felé történő áramlását nem lehet megállítani, mert a fejlettek egyúttal erősek is, és jók befogadását nem lehet megakadályozni.
A Távol-Kelet újra az élre tör
A Nyugat fölénye természetesnek tűnt egészen a jelenkorig, amikor már a kínai kultúra múltban játszott szerepe vált közismertté, hanem ott zajlik a leggyorsabb változás is. Az elmúlt száz év során a Távol-Kelet újra jelentkezett.
A tudományos és technikai forradalom felértékelte a távol-keleti emberek magatartását.
Az én történelem személetemben Max Weber felismerése lett az iránytű. Ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy a tőkés osztálytársadalmakat a protestáns, azaz puritán népek másoknál hatékonyabban működtetik. A 20. század küszöbén ő még két tényt nem láthatott.
1. A puritanizmus fölénye a tudományos és technikai forradalom fejlődése során hatványozottan nő. Márpedig a távol-keleti konfuciánus népek a Nyugat protestáns népeinél is puritánabbak, munkaszeretőbbek, a tanulásban szorgalmasabbak, törvénytisztelőbbek, takarékosabbak…
2. A Távol Keleten ötször annyi, a gyors fejlődésre alkalmas ember él. Az értékes embertartalékkal nem foglalkozunk. Pedig a jövő szempontjából alapvető jelentősége lesz annak, hogyan alakul a lakosság ott, ahol a sikerekre számítani lehet.
A Nyugaton ma már szinte minden puritán lakosságú társadalom gazdag és iskolázott, a lakosságuk pedig lassan növekszik. Ezzel szemben a Távol Keleten, elsősorban Kínában, a lakosság jelentős hányada még szegény, iskolázatlan és infrastruktúra nélküli falvakban él. Ez azt jelenti, hogy a Távol Keleten egymilliárd ember felemelkedésére lehet számítani. Becslésem szerint, a fejlett Nyugat gazdag és iskolázott társadalmak lakossága legfeljebb százmillióval növekszik. A képzett és hatékony munkaerő létszáma ma a Távol Keleten kevesebb, mint a protestáns Nyugaton, a század végére kétszer akkora lesz.

A puritanizmus fölénye nő.

Visszanézve egyértelmű, hogy a puritanizmus már az ipari forradalom során is fölényt jelentett. Ez először abban jelentkezett, hogy a germánoknak, angolszászoknak és a skandinávoknak a latin népek kereszténységénél modernebb kereszténységre van szükségük. Az ipari forradalom Angliában és Németalföldön bontakozott ki, és csak a protestáns államokban emelkedett a latin népeké fölé. Az ipari forradalom technikai találmányait a latin és az ortodox keresztény kultúra népei nemcsak megvásárolták, hanem maguk is elkészítették, de a működtetésük kisebb hatékonyságú volt, ezért a társadalmuk nem vált a protestánsokkal versenyképessé.
Számomra a második világháború tapasztalatai bizonyították, hogy a protestánsok nemcsak a tudományban, de a hadviselésben is fölényben vannak. A latin és az ortodox keresztény népek is képesek volta legyártani a korszerű harci eszközöket, a csatahajóktól a repülőgépekig, de a legénységük értéke lényegesen alacsonyabb volt. Például Franciaországnak és Olaszországnak is volt modern flottájuk, légierejük, páncélosaik, a harcban azonban azoknak sokkal kisebb értékük volt, mint a német, az angol vagy a japán legénységgel működtetetteknek. Kiderült, hogy a tudomány és technika eszközeinek hatékonysága egyre inkább a működtetők minőségétől függ.
Azt csak jóval később ismertem fel, hogy az oktatás hatékonysága egyre inkább az oktató és a tanuló minőségétől függ. Márpedig a társadalmak jövője egyre inkább a munkaerő minőségétől, szellemi vagyonának nagyságától függ. Ugyanaz a kiváló tudós, művész, sportoló, mérnök, orvos, katona, köztisztviselő értéke a fejlettebb társadalmakban hatványozottan nagyobb.
Tanulságos volna egy olyan kimutatás, hogy mekkora különbség van a puritán és a mediterrán, illetve ortodox kultúrájú emberek átlagos jövedelme, vagyona, iskolázottsága között. Ilyen felméréseket az Egyesült Államokban készítenek. Egy ilyen felmérés például a nem vallásos zsidók a legiskolázottabbak, a legmagasabb keresetűek. Ez még markánsabban jelentkezik Izraelben. Európában a protestánsok iskolázottabbak, nagyobb jövedelműek és vagyonosabbak. Még nagyobb volna a különbség, ha a kultúrák takarékosságának, infláció érzékenységét is megmérnénk.
Ilyen felméréseket nem ártana az EU országokban is elkészíteni. Kiderülne, hogy olyan nagyok a szóródások, hogy a közös követelmények többet ártanak, mint használnak.

A Távol Kelet fölénye

Ezt Max Weber még kevésbé láthatta, annak ellenére, hogy már a 19. század második felében, Japánban jelentkezett. A vasút elterjedése ezt az országot is felrázta. Sikerrel másolta a Nyugtot és iparosított. Az első nagy pofont 1905-ben a cári flottának adta. Kiderült, hogy a legmodernebb haditechnikát is sokkal jobban működtetik a japánok, mint a kelet-európaiak.
A két háború között Japán katonai nagyhatalmává vált. A tízszer nagyobb Kínát könnyen alázta meg. A második világháborúban kiderült, hogy az angol és a francia flotta nem ellenfele.
Japánnak akkora lett az önbizalma, hogy az Egyesült Államokat is megtámadta, és kezdetben tengeri és légi fölényt is élvezhetett. Repülői, hadihajói a világszínvonal élét jelentették, katonái pedig még a puritán nyugtiaknál is jobb harcosoknak bizonyultak.
Japán a páratlan emberi és anyagi háborús veszteségei után gyorsan a világ egyik nagy gazdasági csodáját produkálta.
Dél-Korea tíz évvel később mutatta meg, hogy a japánokkal egyenrangú csodára képes. Az utóbbi ötven évben pedig a világ leggyorsabban fejlődő országa lett.
Tajvan háború előtt szegény ország az egy főre jutó jövedelemben Japánt is megelőzte.
Szingapúr a háború előtt egy szegény angol hadikikötő volt, most a világ leggazdagabb városállama.
Kína a század végén aztán hozta létre a világtörténelem legnagyobb csodáját. Megállította a népesdése növekedését, 24 éve pedig 6-10 százalékkal, az EU országoknál hatszor, az Egyesült Államoknál háromszor gyorsabban növeli az egy lakosra jutó jövedelmét. Mind a foglalkoztatásban, mind a felhalmozásban a világ élén halad. Nemcsak a foglalkoztatási rátája magasabb, de az évente ledolgozott órák száma is. A felhalmozási rátája, és megtakarított külföldi valutája, pénzben és értékpapírban is példátlanul magas. Az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmének éves egyenlege pedig meghaladja a 300 milliárd dollárt.
Kína és az Egyesült Államok közti munkamegosztás a klasszikus példája annak, hogyan alakult át a gyarmati rendszer, nemzetközi munkamegosztássá. A két ország évente 600 milliárd értékű árut cserél. Ezen belül a kínai export 450, az amerikai 150 milliárd dollár. Az óriási egyenleget Kína amerikai államkötvényekbe és dollárba fekteti. Ebből mindkét fél jól jár. Az amerikai háztartások nagyon olcsón jutnak a tömegcikkekhez, amit egyébként csak lényegesen drágábban tudnának otthon előállítani, vagy másoktól megvásárolni. Kína pedig nagyon bölcsen az óriási egyenleg többségét amerikai állampapírokba illetve dollárba fekteti. Ezzel megköti az Egyesült Államok kezét, mert a Kína tulajdonában lévő, mintegy 3.500 millió követelést még évtizedek alatt sem tudná teljesíteni. Nem beszélve arról, hogy a kínai import kiesése igen jelentős hazai inflációt okozna.
Ezeket a példátlan eredményeket egy kommunista diktatúra éri el annak köszönhetően, hogy a gazdaságát piacosította, a valutáját jelentősen leértékelve tartja, és a népszaporulatát erőszakkal néhány ezrelékre lelassította. A példátlan siker minden előfeltételét, kivéve a gazdaság piacosítását, a nyugati politikusok, és társadalomtudósok elhibázottnak tartják. Fel sem merőül a részükről, hogy ezek a páratlan siker nélkülözhetetlen előfeltételei voltak.

[1]Az utolérés politikai liberalizmussal lehetetlen.

A hidegháború során olyan politikai erők alakultak ki a demokratikus oldalon, amelyek szerint a liberális politikai demokrácia az egyetlen sikert biztosító út, függetlenül attól, milyen a lakosság kultúrája és a gazdaság fejlettségi szintje. Ez az elvárás keményen megvalósult Európa nyugati felében, az EU kevésbé fejlett, és nem puritán tagállamai számára. Annak ellenére, hogy az EU tagállamai nemcsak lassan növekedtek, de a lemaradások is nőttek, nyomát sem találni annak, hogy keresnék az egyértelmű kudarc okát. Pedig az egyértelmű, a fejlett puritán országok számára elfogadható liberális politika a felzárkózni akarók körében kudarcot vallott.
A viszonylag elmaradott társadalmakban a piacosított gazdaság, csak kemény politikai diktatúra felügyelete alatt nem okoz társadalmi anarchiát. A történelmi tapasztalatok azt is igazolják, hogy a politikai diktatúra csak ott lehet tartós a piaci gazdaság viszonyai között, ahol a lakosság viselkedése puritán.
Ezt már a fasiszta diktatúrák története is bebizonyította. Csak a német és a japán fasizmus volt hatékony diktatúra, de csak ott, ahol a gazdaság piacos maradt. A nem puritán népek fasiszta rendszerei versenyképteleneknek bizonyultak.
A kelet-európai bolsevik diktatúrák nemcsak azért voltak versenyképtelenek, mert a gazdaságukat nem piacosították, hanem azért is, mert nem voltak puritánok. Máig nem merjük kimondani, hogy versenyképesek, politikai rendszerüktől függetlenül, csak a puritánok lehetnek.
A nem puritán népek csatlósállamai amint a gazdaság piacosításába fogtak, a politikai diktatúra azonnal megingott. A nem ortodox keresztény népek bolsevik szocialista diktatúrára kényszerített államai amint legalább a gazdaságot akarták némileg piacosítani, azonnal gyökeres politikai reform kikényszerítését követelték. Ezt tanulhattuk meg Magyarországon 1956-ban egyetlen hét után.
A jelen politikai rendszer vezetői, és a kor történészei máig abban a hitben élnek, hogy akkor a forradalomnak lett volna más reális esélye arra, hogy stabilizálódjon.
Kínában azonban a kommunisták felismerték, hogy a gazdasági liberalizációra térés előtt gyökeresen ki kell irtani a politika liberalizáció minden megmaradt erejét. Ezt tették az ázsiai kegyetlenségű kulturális forradalom során. Ennek ellenére, a gazdasági reformokon fellelkesültek gyökeres politikai reformot is akartak. Még ott is csak tankokkal tudták leverni a politikai demokrácia követelőit.
Elég arra gondolni, hogy Kínában szó sem lehetett volna az elért eredményekről, ha továbbra is évente 25-30 millióval növekedik a lakosság. Márpedig politikai demokrácia még soha, sehol nem állította le a túlnépesedést szegény és elmaradott társadalomban. Amerikai demográfusok állapították meg, hogy ma Kína lakossága 500 millióval nagyobb lenne, ha nem történik meg a gyermekvállalás erőszakos korlátozása. Ez önmagában azt jelenti, hogy a népszaporulat megfékezése nélkül nincs gazdasági felzárkózás. India, lakossága a kínai reform óta 400 millióval szaporodott, ezért ott szó sem lehet gazdasági csodáról, ennyi új lakost felnevelni, vagyonnal és munkahellyel ellátni lehetetlen feladat.

A felzárkózás feltételei

A jelenkorban a fél-perifériás szintről való felzárkózásnak két elengedhetetlen feltétele van.
1. A népesség létszáma legfeljebb 1-2 ezrelékkel változzon.
2. A gazdaságban a piac szabályozza a változásokat.
Mindkét feltétel megvalósítása csak puritán társadalomban lehetséges.
Ami a túlnépesedés megállítását illeti.
Az utóbbi ötven évben, néhány társadalomban leállt a túlnépesedés. Ennek három feltétele volt.
1. Megoldott, és széles körben elérhető a fogamzásgátlás.
2. Az egy főre jutó jövedelem meghaladja a 10 ezer dollárt.
3. Az iskolázottság meghaladja a 12 évet.
Az ilyen társadalmakban spontán, erőszak alkalmazása nélkül, leáll a gyors népességnövekedés. Ez a három feltétel azonban csak a puritán magatartású társadalmakban jár a társadalmi és gazdasági fejlődés élére emelkedéssel. A gyors társadalmi növekedésnek ugyanis van egy negyedik feltétele: a lakosság magatartását a puritánizmus jellemezze.
Bármennyire egyértelmű tény, hogy a társadalmi fejlődés élccsapatába csak a puritán népek jutottak, sem a politika, sem a közgazdaságtan nem veszi tudomásul. A Nyugaton uralkodó liberális felfogás szerint a társadalmi és gazdasági siker elsődleges feltétele a politikai demokrácia. A liberális politika elsődlegességének a híveit az sem zavarja, hogy nem ismerünk példát arra, hogy a politikai demokrácia sikeres felzárkózást hozott volna az élvonalba nem tartozó társadalomban.
1990-ben Kína társadalma nagyon alacsony, periféria szinten állt, nagyon messze attól, hogy a népesség növekedés magától leálljon. A népesség növekedése Indiáéval azonos arányú volt. 1990-ben Kínának 1.200, Indiának 800 millió lakosa volt. Mivel India nem képes korlátozni a gyermekvállalást, a demográfusok ma azt várják, hogy 2035-ben 1.550 millió lakosa lesz. Ezzel szemben Kína lakosságát erre az időre is csak 1.400 millióra várják. Tehát 45 év alatt Indiának 750 millióval növekszik a lakossága, Kínáé viszont csak 200 millióval. Indiának 45 év alatt 550 millió emberrel több felneveléséről, mintegy 400 millió új munkahelyről kell gondoskodni. Akinek halvány fogalma van arról ennek mekkora a költségigénye, belátja, hogy India egy lakosra jutó jövedelme, és vagyona 2035-ben csak tört része lesz a kínainak. Kína 2035-re felzárkózik a legfejlettebbek közé, India pedig hátrébb kerül, mint 1990-ben volt. A közel olyan gyorsan szaporodó latin-amerikai országok mindegyike gyorsabban fog fejlődni, mert a túlnépesedett Indiával szemben azok még alulnépesedettek.
A következő húsz évben minden dél-ázsiai ország lemarad nemcsak a puritán Nyugat és Távol-Kelet, de még a latin kultúrájú népek mögött is, mert azok eleve túlnépesedettek. Ezzel szemben.
- Az európai latin országok népszaporulata lassú, az egy lakosra jutó teljesítményűk jobb lesz, mint a gyorsan növekedő népességű, és eleve túlnépesedett dél-ázsiai országoké.
- A latin-amerikai országok lakossága is gyorsan szaporodik, de mivel alulnépesedettek, az egy lakosra jutó jövedelmük kedvezőbben alakul.
- A kelet-európai országok gazdasága ugyan lassan növekszik, de az egy lakosra jutó jövedelmük a dél-ázsiaiakénál jobban alakul, mert lassan szaporodnak és a térségük még alulnépesült.
A néhány ezreléknél gyorsabb népszaporulat eleve kizárja a versenyképességet.
A leállítására csak a puritán társadalmak kemény politikai diktatúrái képesek. Mivel Kína után nem marad jelentős lakosságú, puritán kultúrájú, viszonylag szegény ország, leszögezhetjük, hogy a belátható jövőben nem lehet számítni arra, hogy újabb jelentős népességű ország a fejlettek közé kerül. Valamikor 2035 körül a társadalmi élvonalba tartozó társadalmak lakossága, Kína felzárkózásának köszönhetően, eléri a 3 milliárdot, az egy lakosra jutó jövedelem pedig meghaladja a 40 ezer dollárt.
Az emberiség ennél szegényebb hányadában is lesz mintegy 400 millióval több ilyen gazdag, és a gazdag társadalmakban pedig ennyi ennél szegényebb lakos.

A kelet-ázsiai diktatúrákat elit vezette és vezeti

A nyugati társadalomtudományok nagyon kevés hangsúlyt helyeznek arra, hogy a kelet-ázsiai osztálytársadalmakat kezdettől fogva a szellemi elit vezette, és vezeti ma is.
A kínai társadalom volt a legnépesebb, és a legfejlettebb. Ennek működését az oktatási rendszerben gondosan szelektálódott mandarinok működtették. Márpedig ez nem volt uralkodó osztály, hiszen vagyonuk, jövedelmük és társadalmi pozíciójuk nem öröklődött. A mandarinok, csak a korlátlan hatalmú uralkodó jól megfizetett, nagy hatáskörrel rendelkező, minőségére gondosan szelektált rabszolgái.
A mandarinokat, mai megfelelői a menedzsereknek, azzal a különbséggel, hogy az életükkel nem rendelkeznek a munkaadóik.
A mai vezetők hasonlíthatók a vallásokat működtető klérushoz is. Azzal a különbséggel, hogy a vallás korlátlan hatalmú uralkodóját a vallás uralkodója által kinevezett felső vezetés választja, de az általuk megválasztott vezető felett nincs hatalmuk, azt az isten választottjának kell tekinteni, akit nem válthatnak le.
A kelet-ázsiai császárokat nem választják, azok meghatározott vérségi alapon öröklik a korlátlan halmukat.
A Nyugat társadalomtörténetében a tőkés osztálytársadalom volt olyan, amiben a hatalmat gyakorló osztályba kerülés teljesítményi alapon történt, a sikeres vállalkozók kerültek a tőkésosztályba. A tőkésosztályban maradás azonban általában vérségi alapon, örökösödéssel történt mindaddig, amíg olyan lassú volt a technikai változás, és olyan nagy a tőkehiány, hogy gyakorlatilag nem kellett szelektált képesség a profitot hozó tőke működetéséhez. A tudományos és technikai forradalom előtt gyakorlatilag a tőkés osztályhelyzet örökölődő volt. Ez csak akkor változott, amikor a tudományos és technikai fejlődés felgyorsult, a tőke hatékony működtetéséhez már képesség és tudás kell. Ezt a változást a tőkések gyorsan lereagálták azzal, hogy a tőkéjük működését szelektált szakemberekre, menedzserekre bízták, akiket érdekeltté tették a tőkéjük működésének hatékonyságában. A jelenkori tőkés osztálytársadalomban, a profit a tőketulajdonos és a menedzser között oszlik meg.

A szellemi vagyon lett a szűk keresztmetszet

A tudományos és technikai forradalom minőségi társadalmi átalakulást okozott azzal, hogy a társadalmakban az elsődleges hiány a tudásban, a minőségi munkaerőben jelentkezik.
A történelem során általános hiány volt művészeikben, és hívatásos sportolókban. Ezeket ezért társadalmi helyzetüktől függetlenül, mindig megfizették. Azt, hogy ezt a társadalmi igényt mindig minőségi szelekcióval biztosították.
Általános volt az is, hogy a hadviselés technikai fejlesztőit is mindig támogatták. Ezért a haditechnika mindig előtte állt a gazdaság hatékonyságát fokozó technikának.
A társadalom életének alakítóit, a politikát és a gazdaságot irányítóit azonban a legtöbb társadalomban nem szelektálták, az uralkodó osztályok tagsága gyakorlatilag örökletes volt. Az első kivételt a polgári társadalom jelentette. A polgárok alapvetően képesség alapján szelektálódtak. Ez általánossá azonban csak a tőkés polgárság esetében vált jellemzővé. A tőkéssé válás képességen, teljesítményen alapult. Az osztályban maradás azonban általánossá vált egészen a tudományos és technikai forradalomig. Előtte olyan nagy és általános volt a tőkehiány, hogy azt még a nem tehetséges tőkések is profittal működtették. A hatékony működtetéshez fontosabb volt a munkaerő alacsony ára, mint a minősége. Csak a tudományos és technikai forradalom emelte olyan magasra a munkaerő egészével szemben támasztott igényt, hogy a fejlett technika működtetésének hatékonysága a munkaerő minőségén múlik.
Max Weber azt ugyan felismerte, hogy a protestáns munkaerő hatékonysága fontos, de azt nem, hogy ez azért lett elsődleges, mert az alkalmazott technika hatékonysága a munkaerő minőségén múlik.
Az a gazdaságtörténészek előtt sem vált ismertté, hogy egészen a jelenkorig az alkalmazott technika a munkaerő minőségével szemben a meglévőnél is alacsonyabb igényt támasztott. Fajunk eddigi történelmét az jellemezte, hogy a lakosság mindig okosabb volt annál, amennyit az adott technika megkívánt. Minden osztálytársadalmat a lakosság tudásfeleslege, és fizikai erejének hiánya jellemzett. Erősebbnek, és nem okosabbnak kellett lenni. A múlt minden társadalmát a túlzottan fejlett agy, és a viszonylag kis fizikai erő jellemezte. Ez a felismerés győzött meg annak igazáról, hogy a biblia szerint a tudásvágy eredendő emberi bűn, a jövőben a fizikai munkára, az ember verejtékére lesz fajunknak szüksége.
A jelen és még inkább a jövő fejlett társadalmaiban a hatékony munkavégzéshez egyre kevesebb fizikai erőre, és egyre nagyobb szellemi vagyonra lesz szükség. Ezért tévednek azok, akik az elöregedéstől félnek. Évezredeken keresztül az 50 éves munkás már öregnek számított, ma már a 70 éves korban is lehet valaki kiváló munkavégző, és bizonyos feladatokra még az ennél öregebbek is lehetnek kiválók.
A közgazdászok ma a társadalmak elöregedésével rémisztgetnek. Még egyik sem vette a fáradságot kiszámítani, hány éves várható életkor a leghatékonyabb, vagyis amikor a felnevelési, képzési és már munkaképtelen évekre a legtöbb munkavégző év jut. Becslésem szerint ez a mutató fajunk élete során csak javult. A legnagyobb veszteség, a mikor magas a munkaképes kor előtt és elején elhalálozások aránya. Ez a mutató Japánban a legjobb, ahol a legmagasabb a várható életkor.
A közgazdászok csak az öregek eltartásának költségeivel számolnak, a korán elhaltak elveszett felnevelési költségét figyelmen kívül hagyják. Ez abból fakad, hogy a közgazdaságtan a munkaerő újratermelési költsége, tanítása nincs figyelembe véve. Ez az osztálytársadalmakban megengedhető volt, mivel a munkaerő mennyisége és minősége meghaladta a társadalom igényét. A jelenkor fejlett társadalmaiban azonban, amikor a fejlett társadalmakban megszűnt a túlnépesedés, és a munkaerő minősége lett a szűk keresztmetszet, megbocsáthatatlan hiba lett. Ahogy a tőkés osztálytársadalomban a tőke amortizációjának pótlása, állományának növelése volt az elsődleges társadalmi feladat, a jelen fejlett társadalmaiban a munkaerő minőségének javítása lett az elsődleges. Ezért a jelen kor közgazdaságtanának a munkaerő mennyiségi újratermelése, és minőségének javítása vált elsődlegessé.
A közgazdaságtan ugyan nem veszi tudomásul a munkaerő értékének újratermelési folyamatát, de az élet egyre jobban bizonyítja.
- Már a 20. század küszöbén Max Weber felismerte, hogy a munkaerő minőségétől a tőkés osztálytársadalmak teljesítménye.
- A megelőző száz évben a nyugat-európai puritán népek között is a leginkább puritánok, a skandinávok fejlődtek.
- Oroszország népei közül a skandináv kultúrájú népek lettek a leggazdagabbak.
- Minden alpi nép száz év alatt a szegénységből a gazdagságba emelkedett.
- Amerikába a protestáns szegény betelepülők háromszor gazdagabbak lettek, mint a latinok.
- A protestánsoknál is puritánabb távol-keleti, konfuciánus népek fejlődése a második világháború, illetve 1990 óta lényegesen gyorsabb, mint a protestáns nyugati népeké. Ez nemcsak a gazdaságban, hanem az oktatásban is egyértelmű.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése