2014. október 17., péntek

Hiányzik a baloldal

Kopátsy Sándor                  PP                  2014-10-14

Hiányzik a baloldal

A Népszabadság hétvégi számában ismerteti a Berltelsmann Alapítvány felmérését az EU tagországokban a szociális egyenlőtlenségről. Én eddig a foglalkoztatási ráták alapján illusztráltam a rendszerváltást követő szégyenteljes lemaradásunkat. Ezzel bizonyítottam, hogy a rendszerváltás óta szégyenteljes politikát folytatunk. Ez a felmérés ugyanazt bizonyítja. A 28 tagország között csak hárman vannak mögöttünk, a három balkáni tagország, Bulgária, Románia és Görögország. A foglalkoztatásban még rosszabbul állunk. Ott csak Málta van mögöttünk, de az is csak azért, mert a turistáknak szállásadók többsége nincs bejelentkezve.
Egy ilyen felmérés, amit egy német könyvkiadó vállalt rendelt meg, többet mond nekem az EU és a magyar állapotról, mint amennyit a politikusok évente.
Fentről kezdem.
A három első ország skandináv, protestáns. Vagyis az, amit Max Weber jó száz éve mondott. A tudományos és technikai forradalom viszonyai között fölényben vannak a protestáns erkölcsű népek. Ezek között is a skandinávok. Csehország 5. helye meglepetés. Megelőzi Ausztriát és Németországot
13 ország áll az EU átlagnál jobban. Köztük csak a katolikus, latin Franciaország a 12. helyével van az átlag felett. A többi mind protestáns, skandináv, germán kultúrájú. Az angolszász Nagy-Britannia az utolsó az átlag felett.
A volt bolsevik csatlósok közül az átlag felett van a 9. helyen Szlovénia és a 10.-en Észtország. Mindkettő érthető, hiszen az észtek skandinávok, a szlovének pedig alpi népek.
A 15-17 helyen van Litvánia, Lengyelország és Szlovákia. Ennek a három országnak a nálunk sokkal jobb helyezése komoly bizonyítéka az országunk rendszerváltás utáni rossz teljesítményére. Ezt csak erősíti, hogy még Horvátország és Lettország is előttünk van. Valószínű, hogy ilyenre történetünk során sem volt példa. Utolsók vagyunk nemcsak a protestánsok, de még a római katolikusok között is. Csak három olyan ország van mögöttünk, akik a 11. században az ortodox kereszténységet választották. Erre a szégyenletes teljesítményükre még senki sem kereste a magyarázatot.
Pedig nagyon egyszerű a magyarázat.
Visszanyerve a szuverenitásunkat, a kultúránknak és gazdasági lemaradásunknak megfelelőnél sokkal liberálisabb politikát, és gazdaságpolitikát választottunk. Ennek ellenére a szoclib ellenzék itthon és külföldön még liberálisabb politikát követel. Ezzel szemben a feltárt tények azt indokolnák, hogy nekünk legyen a legerősebb baloldali pártunk, amelyik kiáll a munkanélküliség felszámolása, a szociális egyenlőtlenség drasztikus csökkentése érdekében. Ez a gyakorlatban azt követeli meg, hogy a cigányság foglalkoztatását, gyermekeinek iskolázottságát meg kell oldani. Mivel ez liberális módszerekkel nem oldható meg, a liberalizációban nem előre, hanem vissza kell lépni. Nem szoclib baloldalt, hanem kemény baloldalt kell építeni. Nem Gyurcsányhoz, nem Bajnaihoz, nem Bokroshoz kell közelíteni, hanem tőlük kell egyértelműen elhatárolódni.

1 megjegyzés:

  1. Kopátsy Úr: esetleg lenne egy-két mélyenszántó bejegyzése a Haza és haladás, Szíjjártó Péter uszodája és az internetadó gondolati háromszögben?
    Részrehajlás és felesleges körök nélkül! ( A protestánsokat is ki lehet hagyni,szellemileg soha semmi közünk nem volt és nem is lesz hozzájuk! )

    VálaszTörlés