2014. szeptember 12., péntek

Széphalmi gondolatok

Kopátsy Sándor                    PP                2014-08-08

Széphalmi gondolatok

Vannak nem jellemző rendezvények, amelyek mégis tartósnak bizonyulnak. Ilyen a Széphalmi Diéta is. 16. találkozót tartottuk. Mindig optimistának éreztem magam, amikor azt kívántam, még éljen meg további három évet. Aztán csak folytatódott. Most sem lettem optimistább. Nem azért, mert nem tanultam a pesszimista jóslataim kudarcaiból, hanem azért, mert erősebb lett a pesszimizmusom racionális indoklása.
Az alig változó személyi összetételű társaság ugyanis nem tanult az elmúlt huszonöt, és főleg az öt év tapasztalataiból. Nem veszik tudomásul, hogy a magyar társadalom közép-jobb mentalitású. Ráadásul a többség elutasító liberális politikával szemben. Aki ezt nem hajlandó tudomásul venni, kudarcból, kudarcba bukdácsol. A párt, amelyik ezt nem veszi tudomásul, bukásra van ítélve.
Ezt a tényt csak a Fidesz, illetve Orbán Viktor vette tudomásul. Minden másik párt, ahelyett, hogy alkalmazkodott volna a magyar társadalom karakteréhez, azt akarta a saját ízlésének megfelelően módosítani. Ezért a Fidesz ellenes pártok vagy megsemmisültek, vagy másodrendűvé váltak.
Bizonyos kivételt csak a szélsőjobb pártok jelentettek, de azok túlzásba estek. A magyar közvélemény eleve nem szélsőjobb, és a szélsőjobbnak már nincs erős külső támogatója. Nincs Hitler, akiben sokan a revízió egyetlen reményét vélhették. Szerintem a Jobbik elérte maximumát, és ez is csak addig tartható, ameddig tabu téma a cigánykérdés, ha ennek tényleges helyzetét nyilvánosan tudomásul vennénk, és tennénk is ellene valami érdemlegeset, a Jobbik súlya jelentéktelenné válna. Ezt a témát színvonalasan és bölcsen kezelte a Diéta. Különben is, a magyar társadalomnak nem a szélsőjobbtól kell félni, hanem attól, hogy a Fidesznek nincs ellenfele. Nem jó az, ha az ország kormánypártjának nem kell félni a saját hibáitól, hiszen nincs ellenfele.
Már többször kifejtettem, hogy nagy hiba az, ha a választásokon győztes pártnak félni kell, hogy a ciklus közben lecserélik. Ilyenkor nem mer a céljaihoz ragaszkodni. A választás adjon a ciklusra teljes felhatalmazást. Ennél is nagyobb baj, ha attól sem kell félni, hogy a következő választást nem nyeri meg. Ezért tartom az Egyesült Államok választási rendszerét jónak, mert a győztes kormányzati hatalma a ciklus egészére szól.
Az azonban már nem egészséges, ha a következő választás megnyerésében is biztos lehet. Ez azonban csak akkor biztosított, ha lényegében csak két, viszonylag egyenlő erősségű párt van. Ezért mondom, hogy az egy párt nagy hiba, de a három, vagy még több is az. Ezért vagyok híve az előválasztási rendszernek, illetve a nagyon magas parlamentbe kerülési küszöbnek. Vagyis az amerikai rendszernek.
Álláspontom helyességét igazolja a rendszerváltás óta eltelt idő.
A rendszerváltás előtt egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy az első választás nyertese a közép-jobb Demokrata Forum lesz. Ennek a jobboldali erőitől annyira megijedtek a liberálisok mind az állampártban, mind az SZDSZ-ben, hogy az élére csempészték az úri magyar középosztály tekintélyes képviselőjét, Antall Józsefet. Ő sikeresen valóra váltotta a hozzáfűzött reményeket, a kormányzásból kirekesztette a jobboldali hangadókat, és az úri középosztály konzervatív kormányzási stílusát gyakorolta.
A választók azonban gyorsan felismerték, hogy az Antall vezette Forum nem az, ami Lakiteleken megalakult, nem közép-jobb, hanem konzervatív. Antall ugyan nem érte meg a választást, de az átalakított Forum példátlan vereséget szenvedett.
Mivel 1994-ben nem volt középé-jobb párt, a baloldali pártnak tartott MSZP elseprő győzelmet aratott. Annak a hátterét nem ismerem, mi késztette a baloldali Horn Gyulát arra, hogy az abszolút többség birtokában nemcsak felkérje koalíciós partnerének a liberális SZDSZ-t, de lényegében rábízza a gazdaságpolitikát. Abban azonban nem kételkedem, hogy külső és belső erők mozdultak meg a liberálisokkal való koalíció érdekében. Azonban még az MSZP tagsága sem fogadta lelkesedéssel, hogy liberális párttá vedlettek át. Ezzel máig tartó lejtőre került az egyetlen potenciális váltópárt. Ezt legkevésbé a pártvezetés értette meg, sőt úgy érezte, hogy csökkenő erejét a liberálisokkal kell pótolni.
Azt, hogy a közép-jobb magyar társadalomnak van két és fél liberális pártja, de nincs elvárásának megfelelő közép-jobb párt. Vagyis liberális párt túl sok van, közép-jobb pedig nincs, holott annak sokkal nagyobb szavazói bázisa volna. Ezért elhatározta, hogy a kis liberális pártból nagy kormánypártot formál. Ez az átállás jobban sikerült, mint hitte, hiszen 1998-ban már a legerősebb pártként került ki a választásból. Sőt a Kisgazdapárttal koalíciós kormányt is alakíthatott. A felkészületlenség és a Torgyánnal való együttműködés megakadályozta a 2002-es választási győzelmét. Ennek ellenére nem lehetett kétség, hogy a Fidesszé a jövő. Nemcsak azért, mert a magyar választók többsége közép-jobb kormányt akar, hanem azért is, mert nem akar liberális kormányt.
A magyar baloldal végzetes hibája, hogy a liberálisokkal való szövetséget rosszul mérte fel, és m éri fel az óta is. Csak azzal számol, mint hoznak a liberálisok, azt figyelmen kívül hagyja, hogy mennyi szavazót löknek át a szélső-jobbhoz, illetve mennyien nem mennek el szavazni.
Ezért aztán a Fidesznek nincs is ellenfele.
A véleményem azzal foglalhatnám össze, hogy a rendszerváltás óta minden párt, kivéve a Fideszt azon erőlködik, hogy az ország vegye át az álláspontját, és nem arra törekszik, hogy olyan álláspontot képviseljen, amilyent soknak elfogadnak. Másként megfogalmazva, a magyar pártok az országot akarják a saját képükre átalakítani, és nem a szavazók álláspontjához igyekeznek igazodni. A Fidesz az egyelten párt, amelyik feladta liberális eszméit, és olyan párttá alakult át, amelyiket a választók többsége támogat.
Ebben egyedüli. Nem ismerek a demokráciák történetében olyan pártot, amelyik tucatnyi másik pártokkal szemben megnyerte a körzetek 99 százalékát, majd a következő ciklusban a 90-t. Ez nemcsak a saját érdeme, hanem az ellenzéké is, amelyik olyan pártokból áll, amelyikek nem a választókhoz akarnak igazodni, hanem azt akarják, hogy a választók igazodjanak hozzájuk.
Azért jöttem el Széphalomról pesszimistaként, mert a jelét sem láttam annak, hogy valaki a választók elvárásaihoz akarna igazodni. A reményét sem látom annak, hogy lesz olyan párt, ami a következő cikluson veszélyeztetheti a Fidesz győzelmét. Ebben nem az a baj, hogy a Fidesz sorra fogja nyerni a választásokat, hanem az, hogy ezért nem is kell megdolgozni.

Azzal kezdtem, hogy nem jó, ha egy párt nem maga nyeri meg a választást, hanem az, ha ezért nem kell megoldozni. Egyelőre a reményét sem látom annak, hogy a következő választáson félni kellene a Fidesznek attól, hogy nem nyer. Ez sem jó, ha egy pártnak nincs ellenfele. Márpedig most erre kilátás sincsen. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése