2014. szeptember 26., péntek

A Jaltai Szerződés mai szemmel nézve

Kopátsy Sándor                EH                    2014-09-23

A Jaltai Szerződés mai szemmel nézve

Azt, hogy a ránk kényszerült bolsevik megszállást viszonylagos megértéssel élhettem át, két ok magyarázza.

A Horthy rendszer felszámolása elődleges volt.

A Horthy rendszert olyan rossznak és társadalmilag olyan erősnek tartottam, aminek összetörésre nem volt a magyar társadalomnak elegendő belső ereje, ahhoz külső segítségre volt szükségünk. Mivel a háború megyerésében eleve nem hittem, csak a nyugati demokráciák, és vagy a bolsevik Szovjetunió megszállása között lehetett választani. De ennek eldöntésében nekünk nem lehet szerepünk. Személy szerint a szovjet megszállást tartottam a nagyobb biztosítéknak arra, hogy a régi rendszert összetörik. Számomra nem a szuverenitás, hanem az úri világ összetörése volt az elsődleges.
Minden bizonnyal óvatosabb lett volna a választásom, ha a sztálini módszereket ismerem. De nem ismertem. Ráadásul a sztálini módszerek elsősorban olyan társadalmi rétegeket érintettek, amelyek felszámolásával egyetértettem. Utólag is az a véleményem, hogy a sztálinista Rákosi rendszer elleni 56-os össznépi ellenállás nem annyira a politikájuk stratégiája, tényleges tettei, mind a stílusa ellen szólt.
Még azt is elismerem, hogy az indulatokban annak is nagy szerepe volt, hogy a Rákosi rendszer a zsidók rendszerének tekintették. A Kádár rendszer lényegében ugyanazokat a célokat, ugyancsak Moszkva jóváhagyásával folytatta, de már nem volt mögötte Sztálin személye, és Kádárt nem lehetett a zsidóság céljait szolgálónak tekinteni.
A bolsevik megszállás közel fél évszázadát utólag is pozitíven ítélem meg, a magyar történelem sokkal sikeresebb időszakának tartom, mint a rendszerváltást követő huszonöt évet.
- Megtörtént a következetes földreform. Földreform történhetett volna a nyugti hatalmak megszállása esetén is, de nem ilyen következetes.
- Megvalósult a teljes foglalkoztatás. Magam is átéltem, hogy túlment az optimumon, de ezerszer hasznosabb volt, mint a rendszerváltás utáni botrányos munkátlanság.
- Megölt az arisztokrácia hatalma. Erről is elmondható, hogy a két háború közti hatalmuk nem állt volna vissza, de a végeleges hatalomvesztésük nem lett volna teljes.
- Az úri középosztályt is leváltották. Erre a nyugati megszállás esetében nem számíthattunk volna. Ezt bizonyította a két első, még viszonylat szabad választás, ahol az úri középosztály közép-jobb erői és a katolikus egyház hatalma győzött. Még világosabb volt az úri középosztály törtetlen befolyása, egy hét után, az 56-os forradalomban. De lényegében ezek az erők kerültek a rendszerváltást követő első választáson is kormányra. Annak ellenére, hogy a Fideszt és a KDNP-t már nem tekintem az úri középosztályt képviselőnek, a közép-jobb politikája, a katolikus klérushoz való kötődése, a nacionalizmusa, a két háború közti társadalmi viszonyok felmagasztalása mögött a Horthy rendszer szellemének újraéledésé látom, annak ellenére, hogy már nem kell félni a restaurációjától.

A Jaltai Szerződéssel eleve egyetértettem.

A Jaltai Szerződést nagyon hamar a második világháborút lezáró jó megoldásnak tartottam. Rooseveltről eleve nagyon jó volt a véleményem, márpedig a Jaltai Szerződés az ő stratégiájának a megjelenítése volt. Őt azért tartottam a század legnagyobb politikusának, mert a gyarmattartó imperialistákban nagyobb veszélyt látott, mint a Szovjetunió bolsevik rendszerében. Ebből fakadóan számára olyan háború utáni rendezés felelt meg, amiben a gyarmattartó imperialisták helyzete a legjobban meggyengül. A Jaltai Szerződésnek az volt a lényege, hogy az Egyesült Államok a szövetségeseivel szemben is szuperhatalom maradjon. A gyarmattartó imperialisták pedig, függetlenül attól, hogy a győztesek, vagy vesztesek lettek, minél jobban meggyengüljenek.
A vesztesek között csak két potenciális nagyhatalom volt, Németország és Japán. Ezek a háború végére romokban hevertek, és kivérzettek voltak. Rooseveltnek nem volt érdeke ezek tényleges gyengeségét fokozni, mert azzal a tényleges gyarmattartókat erősítette volna.
Roosevelt a Szovjetunióban egy elmaradott kelet-európai diktatúrát látott, aminek a jövőbeli erejét nem tartotta veszélyeztetőnek. A Szovjetunió erősítése inkább az érekét szolgálta. Nemcsak a gyarmatok felszámolásában, de a gyarmattartók erejének gyengítésben is hasznát látta az erős Szovjetunióban.
A két vesztes erejének részbeni megtartása is Roosevelt stratégiájának érekében állt. Ezekre ugyanis, mint szövetségesre, jobban számíthatott, mint a győztesek oldalán magukat nyertesnek érző gyarmattartókat. Ez fényesen be is bizonyosodott. A hidegháborúban Németországra és Japánra jobban számíthatott, mint a szövetségeseire, mindenek előtt Franciaországra.
Roosevelt azt is felmérte, hogy a nyugt-európai demokráciákra csak akkor számíthat, ha a Szovjetuniótól való félelem erre kényszeríti azokat. Ezért volt nagyvonalú Jaltában Sztálin mohóságával, és elutasító Churchill elvárásaival szemben. Sztálin, amit csak kért megkapott, Churchill pedig semmit.
Arról nincsenek adataim, hogy Roosevelt már Jaltában látta a hidegháborút, de tény, hogy a Jaltai Szerződés már megteremtette az alapjait.
A Szovjetuniót beengedte Közép-Európába, ezzel a nyugat-európai demokráciákat kitette a Szovjetunió katonai fenyegetésének. Sztálin pedig nem volt elég okos, és bölcs ahhoz, hogy belássa, neki nincs semmi reális esélye arra, hogy a tudományosan és gazdaságilag sokkal erősebb Egyesült Államokkal állja a fegyverkezési versenyt.
Nemcsak Sztálin, de még a felső ellenfelei sem látták be, hogy a hidegháborús fegyverkezési versenyben csak vesztesek lehetnek. Az orosz nép nacionalizmusa csak olyan vezetést támogatott, amelyik nacionalista célokat követ.
Hetven évvel később a tények azt bizonyítják, hogy az Egyesült Államok minden célja és érdeke megvalósításához az utat a Jaltai Szerződés teremtette meg. Legfeljebb csak arról lehet vitatkozni, hogy ebből mennyit látott Roosevelt Jaltában.
Az alig hihető, hogy a hidegháború mértékét, hosszát, eredményeit valaki előre látta. Véleményem szerint Roosevelt sem. Aligha tudta valaki elképzelni, hogy Sztálin a Szovjetunióból imperialista katonai szuperhatalmat épít. Ehhez Sztálin korlátoltságára és a keleti szláv népek, mindenekelőtt az oroszok messianizmusára volt szükség.
Arra senki sem gondolhatott Jaltában, hogy a magát marxistának tartó bolsevik párt vezetése a létét is feláldozza annak érdekében, hogy katonai szuperhatalom legyen olyan fegyverkezési versenyen keresztül, amire eleve képtelen.
Érthetetlen módon a Nyugat politikai és társadalomtudósai sem ismerték fel, hogy a Szovjetunió nem azért omlott össze, mert a bolsevik rendszer bizonyult működésképtelennek, hanem azért mert olyan fegyverkezési versenyt vállalt magára, amire eleve képtelen volt.
Elég volna arra gondolni, hogy mennyivel más úton folynak az események, ha a Szovjetunió nem fenyegeti fegyveres túlerejével a nyugati demokráciákat, ha nem fordítja, békeidőben, példátlan mértékben, az erőforrásait katonai erejének növelésére és fenntartására.
Kezdjük azzal, hogy erre nem a külső fenyegetettsége kényszeríttette. Márpedig, ha csak akkora fegyverkezést vállal, mint Kína, senki sem ijedt volna meg tőle.
Becslésem szerint. A hidegháborúban a Szovjetunió erőforrásai mintegy negyedét, ráadásul annak minőségi elitjét fordította katonai célokra. Ha ennek kétharmadát polgári célokra, gazdaságfejlesztésre és életszínvonal emelésre fordítja, siker országnak számított volna. Az eredményessége össze sem lenne hasonlítható azzal, amit az utódállamok a bukás óta elérnek.
Még azoknak sem jutott eszébe, akik máig bolsevikok maradtak, utána számolni annak, hogy mire lett volna képes a Szovjetunió, ha nem válik imperialistává, és nem akar az Egyesült Államokkal hasonló katonai erőt felépíteni.
Elég volna arra gondolni, hogy milyen infrastruktúrát lehetett volna felépíteni a katonai kiadások kétharmadából.
Ennek ellenére nem reménykedhetem abban, hogy akár az orosz vezetés, akár a közvélemény, akár a nyugati liberális politikusok reálisan fogják megítélni a Szovjetunió összeomlásához vezető okokat.
A Szovjetunió és a szocialista tábor óriási gazdasági hátrányt szenvedett annak következtében, hogy a hadsereg fejlesztése izolálva volt a civil gazdaságtól. A hadiipari fejlesztések eredményei nem hasznosultak a gazdaság egészében. E tekintetben volt a legnagyobb különbség a két tábor között.
Mivel nyoma sem található annak, hogy valaki előre felmérte volna a hidegháború, és a belőle fakadó fegyverkezési verseny hatását, megállapíthatjuk, hogy ez csak utólag sem derült ki. De utólag illene belátni.

A Jaltai Szerződés hatása.

Azzal sem találkoztam, hogy valaki elkészítette volna a Jaltai Szerződés következményeinek a mérlegét.
A gyarmati rendszer összeomlása nem zajlik le ilyen gyorsan és békésen, ha nem kell félni a bolsevik hadsereg erejétől és a demokratikus világban erős marxista politikai pártok erejétől.
Azt ugyan még ma sem lehet eldönteni, hogy a gyarmatoknak, hosszú távon mennyire volt előnyös a nagyobb szabadság, de az nem vitás, hogy a gyarmattartóknak jót tett. A tudományos és technikai forradalom hatására nemcsak megszűnt az elmaradt térségek feletti politikai uralkodás, de egyre nagyobb hátránnyá vált. Ideje volna kimunkálni, hogyan szűnt meg, és vált hátránnyá a lényegesen kevésbé fejlett társadalmak feletti uralom.
Ez a fordulat már a második világháború előtt megtörtént, attól kezdve a fejlettek közti munkamegosztás, békés kereskedelem vált előnyösebbé, mint a felettük való uralom. A német és a japán imperialisták érdekük elleni háborút folytattak. A fejlettek számára a hasonlókkal folytatott árucsere, a munkamegosztásnak sokkal hatékonyabb eszköze, mint az erőszak.
Csupán gazdasági tekintetben ez a kevésbé fejlettek számára is a legjobb megoldás.
Ennek az első látványos bizonyítéka a távol-keleti országok, köztük még Japán felemelkedése is. Tőlük a fejlett világ lényegesen olcsóbban kapott fogyasztási cikkeket, mint amennyiért képes lett volna megtermelni, ugyanakkor a távol-keleti exportálók is óriási forráshoz jutottak.
A Japán, majd a kis tigrisek gazdasági csodája a gazdaságtörténelemben először bizonyította be, hogy a világkereskedelmi munkamegosztás az elmaradottaknak is előnyös lehet. Ez az előny azonban nem általánosítható, mivel a távol-keleti munkaerő kiváló minőségén alapul. A közgazdászok csak azt látták, hogy a távol-keleti országokban olcsóbb a munkaerő, de azt nem hangsúlyozták, hogy ugyanakkor kiváló is. A tudományos és technikai forradalom hatására a munkaerő árát nem lehet a bérével, de még az alkalmazásával járó költségéhez sem mérni. Ugyanis, minél fejlettebb a technika a munkaerő árát nem lehet a költségével mérni, hanem csak az értékéhez viszonyított árával. A távol-keleti munkaerő azért keresett, mert az értéke az árához viszonyítva nagy.

Az a tény, hogy a Nyugton, az elmúlt közel száz évsorán a protestáns országok munkaereje egyre jobban felértékelődött, abból fakad, hogy a puritán munkaerő aránylag egyre értékesebbé vált. Ugyan a mediterrán és a kelet-európai munkaerőnél egyre drágább lett, de az értékéhez viszonyítva olcsóbb.
Ma már az egyre bonyolultabb egyedi szerszámgépeket, luxusautókat, korszerű repülőgépeket ott állítják elő, ahol a legdrágább a munkaerő.
A tőke sem az olcsóbb, hanem a jobb munkaerőt keresi. Egyre több az olyan munka, amiben az alkalmazott munkaerő ára másodlagos a hatékonyságához képest. A társadalmak munkaerőigénye egyre inkább a művészetek és a hívatásos sportokéhoz hasonlóvá válik. Ahogyan a legjobb karmester, legjobb operaénekes, a legjobb golfozó, a legjobb labdarugó ára nem ismer határt, a művészek, és sportolók nagy többsége nem keres annyit, mint egy szakmunkás. Lassan szinte minden szakában a legjobbak lesznek nemcsak a legjobban keresők, de a legkeresettebbek is.
A puritánok és még inkább a távol-keleti konfuciánusok értéke nem is annyira a legkiválóbbakban, hanem az átlagosakban magas. Nem a kínai tudós és mérnök jobb, mint az amerikai, hanem a szalagok mellett dolgozók minőségében van a nagy különbség.
A Jaltai Szerződés óta a fejlett világon belül nem volt háború. Ennek ugyan a szerződéstől független haditechnikai és gazdasági okai is vannak, az összefüggés mégis egyértelmű. Az egymással háborúzó demokratikus országok, ha nem is háborúztak volna egymással, nem lépek volna egymással szövetségbe. A NATO, majd az Európai Unió, a francia-német barátság soha nem jöttek volna létre, ha nem félnek a Szovjetunió övékénél sokkal nagyobb katonai erejétől. Főleg nem fogadják el az Egyesült Államok vezetését. A fejlett világban a politikai és katonai egység a hidegháborúnak köszönhető.

A Szovjetunió alá rendelt országok sorsa

Azon ne csodálkozzunk, hogy Rooseveltnek nem jelentett problémát, hogy a balti államokat és Lengyelország jelentős hányadát a Szovjetuniónak adták, és Németország keleti harmadáig a közép-európai országokat, és szinte az egész Balkánt a felügyelete alá adták. Ezeknek a sorsa felett nem sokat elmélkedtek. Pedig a megszállás alá kerültek nagyon vegyes kulturális és gazdasági összetételűek voltak.
A puritán Nyugthoz csak Németország keleti harmada és Csehország tartozott. Ezek kulturális tekintetben polgárosultak, puritán erkölcsűek és gazdasági téren fejlettek voltak. Ezek számára a szovjeturalom minden tekintetben visszalépést jelentett. Roosevelt számára azonban fontos az volt, hogy Németország legyen megosztva. Az egységes Németország túlságosan erős partner lett volna mind Nagy Britanniának, mind Franciaországnak. Ezt jól jellemezte a viselkedésük a két Németország egyesülése során. A két háború közti magyar társadalom viszonyait ismerve, kezdettől az volt a véleményem, hogy a szovjetmegszállás csak Csehország és Kelet-Németország számára jelent egyértelmű társadalmi visszaesést. Mára mindkét ország egyértelműen a puritán Nyugat-Európa szerves része, sokkal inkább, mint a mediterrán latin országok.
A balti államokhoz Sztálin ragaszkodott. Rooseveltnek nem volt oka, hogy megtagadja. Másik kettő véleménye nem számított. Sztálin hódító ambíciója pedig jól jött a számára. Mára újra szuverén országok. Észtország a skandinávok közé fog beékelődni. A másik kettőnek az útja még hosszú, és Lengyelországéhoz kötődő.
Lengyelország, Magyarország és Szlovákia ezer éves ambíciója volt a Nyugathoz tartozás, de nélkülük a Szovjetunió nem lehetett volna Németország keleti harmadának megszállója. Mindhárom országnak jót tett a bolsevik megszállás. A fél-feudális erőket a megszállás évtizedei alatt felszámolták, és új értelmiséget neveltek. A társadalmuk jelenlegi struktúrája lényegesen modernebb, mint önerőből lett volna. Számukra hasznos mentőöv lehet az EU tagságuk.
Románia, Bulgária az ortodox keresztény kultúrkörbe tartozott, a Nyugthoz való felzárkózásuknak nem volt semmi realitása. Az orosz pánszláv nacionalizmus magáénak érezte ezeket. Esetükben nagyon egyértelmű a társadalmi modernizáció, de a fokozódó lemaradásuk elkerülhetetlenül folytatódni fog. Az EU tagságuk csak tovább rontja a helyzetüket.

Jugoszláviát pedig eleve kommunista országnak lehetett tekinteni. A tagjai kultúrájuk szerint tagolódnak a három európai kultúrába. A szlovének beépülnek az alpi népek családjába. A horvátok a latin mediterránok közé. A szerbek és a többi ortodox keresztény nép pedig a bulgárok és a románok mellé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése