2014. augusztus 25., hétfő

Száz éves a Panama Csatorna

Kopátsy Sándor                 PH                   2014-08-20

Száz éves a Panama Csatorna

Mindig örömmel várom azokat a híreket, amelyek olyan eseményekről emlékeznek meg, amik hatása jelentős és az is maradt. Kétségkívül ilyen a két Amerika karcsú derekét átszelő hajózható csatorna. Ha a történelműnk legjelentősebb építményei közül a három legnagyobbat kellene kiemelni, minden bizonnyal a Kínai Nagy Csatorna, a Szuezi és Panama Csatorna volna. Nagyon nehéz volna a hármuk elsőségét megontó negyediket találni, annak ellenére, hogy épült néhány nagy jelentőségű és néhány ezeknél híresebb is.
Ahogy ezeket az építményeket végigsorolom gondolatban, ezek ismertsége nagyon más, mint a jelentőségük. Ez abból fakad, hogy mind a történészek, mint a kommunikációs csatornák, a maguk szempontjából szelektálnak.
A történészek számára már nehéz az általános véleményüket kitalálni. Talán, a három legfontosabb építmény a Kínai Nagy Fel, az egyiptomi piramisok és talán a Colosseum. Aztán minden országnak megvannak a maga híres építményei. Ezek esetében a pillanatnyi hatalom is sokat számít.
A magyarok számára a Parlament, a Lánchíd és az Esztergomi Bazilika. Ha valakinek azt mondom, hogy a magyar történelem legfontosabb építménye a Tisza szabályozása. Ha megmagyarázom, hogy annak köszönhetően négymegyényi szántóterülettel lett nagyobb a kis Magyarország, rám csodálkozik. Érti is, meg nem is.
Néhány valóban fontos építmény szerepét a térség helyesen értékeli. Hollandiában a legfontosabb építménynek a tengertől elhódított területet, az Alpokban az alagutakat tartják.
Szerintem azon nem lehet vita, hogy az én három legfontosabb építményem valóban nagyon jelentős gazdasági szerepet játszott és játszik.
A Kínai Nagy Csatornának köszönhető a Kínai Birodalom sok évezredes egysége, és néhány százmillió embert élettere. Kína történelme e csatorna nélkül egészen másként alakult volna.
A Szuezi Csatornának köszönhető, hogy Kelet és Dél-Ázsia fele tengeri szállítási útra van Európához.
A Panama Csatorna Észak-Amerika, vagyis az Egyesült Államok és Kanada nyugati és keleti partját tengeren egyáltalán megközelíthetővé tette. A vasút előtt ez a két partvidék megközelíthetetlen távolságra volt. A vasúti és közúti szállítás számára is nagyon messze vannak. Kanadában még ma is gyakran hallani, hogy a keleti parthoz Nagy Britannia közelebb van, és szállítással tized áron megközelíthető, mint az ország nyugati partvidéke.
Száz éve, a Panama Csatorna építése idején, még szinte senki sem gondolt arra, hogy az Egyesült Államokon kívül mást is érdekelhet a csatorna igénybevétele. Ezért aztán fel sem merült, hogy mások is vállalják az építés költségeit és kockázatát. Mára az Ázsiából a keleti partra irányuló export teszi ki a csatorna forgalmának 42 százalékát. Nem véletlen, hogy Kínában vetődött fel, hogy esetleg Nicaraguában megépítik a másik csatornát. Ennek hossza 240 kilométer, a költsége pedig 40 milliárd dollár lenne. A költség ugyan példátlanul magas, de eltörpül az Egyesült Államokba irányuló kínai export volumenéhez viszonyítva. Annak ugyanis csak a múlt havi egyenlege meghaladta a 40 milliárd dollárt. Ennek ellenére ez a csatorna inkább csak kínai ötlet. Sokkal jobb megoldás lesz a csatorna további bővítése. Az újhoz képest ez sokkal olcsóbb. A jelenlegi bővítés ugyanis alig haladta meg az 5 milliárd dollárt.
Ennek a bővítésnek a története is jól jellemzi a tengeri szállítást fejlesztő létesítmények költségének fedezeti problémája. Bármennyire megtérülő egy fejlesztés, ha a kivitelezőnek nem térül meg, nem akad rá vállalkozó.  A Panama Csatorna bővítése a hidegháború során merült fel. Az Egyesült Államok flottájának azért volt több repülőgép hordozóra szüksége, mert nem volt ezek átjárására elegendő kapacitása a Panama Csatornának. A vezérkar azonban kiszámította, hogy egyetlen ilyen hordozó költsége 6 milliárd dollár, ebből a pénzből azonban elegendő kapacitásra bővíthető a Csatorna. Ezért a bővítést az Egyesült Államok vállalta.
Ezzel az akkor legnagyobb konténer szállító hajók átkelése is biztosított volt. Közben azonban még nagyobb hajók épültek, amikhez a Csatorna további bővítése lesz szükséges. Erre azonban már elsősorban Kínának lesz szüksége nemcsak a konténerszállító, hanem a Brazíliából vasércet szállító óriások használhatósága szempontjából. De nekik is jobb megoldás a Panama Csatorna további bővítése, mint egy új csatorna megépítése.

A világgazdaság szempontjából kétségtelen, hogy a tengeri szállítás olcsóbbá tevése a legnagyobb jelentőségű. Mivel az óriáshajók és az ezeket ellátó kikötő óriások fölénye egyre nő, a technikának ezek érdekét kell kiszolgálni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése