Lengyel László értékelése a választás után

Kopátsy Sándor                 PP                   2014-05-11

Lengyel László értékelése a választás után

Lengyel László jó két évvel a választás előtt a csapatával Bajnai Gordon miniszterelnökségére mögé állt. Ezt látva azonnal ennek két következményét azonnal megállapítottam.

1. Ezzel az MSZP, vagyis Fidesz egyetlen ellenfelét alaposan meggyengítették. Az erős MSZP sem számíthatott többre, mint a Fidesz kétharmados győzelmének megakadályozására. Aki ennél többet akart, többet ártott, mint használt. A Fidesz esélyét semmi sem növelhette jobban, mint az MSZP és a liberálisok szövetsége.

2. Minél jobban sikerült az MSZP-t a liberálisok felé húzni, annál erősebb lesz a Jobbik. Márpedig semmi sem gyöngíti jobban a szoclib erőket, mint a megerősödött Jobbik. Ez a párt csak az MSZP baloldaláról szerezhetett szavazókat. Márpedig ennek az eredményessége elsősorban attól függ, mennyire megy el liberális irányban a pártjuk. Már a 2010-es választás is egyértelműen megmutatta, hogy a jobbik szavazótáborát az MSZP liberalizmusából kiábrándult baloldali szavazók adták.

Joggal vártam tehát, hogy a Bajnai mögé állók legalább a választási eredmények ismeretében önkritikát gyakorolnak.

A fő ideológusuk, Lengyel László azonban kitalálta, hogy a vereségükért nem ők felelősek, hanem a Nyugat, mert nem adott elég támogatást mögéjük.

Kezdem azzal, hogy a magyar választók számára, Orbánnal szemben, a Nyugat beavatkozása taszító. Orbán politikai erejének fontos eleme, hogy függetlenséget hirdet.

A brüsszeli Orbán ellenes támadások Orbánt segítették.

Lengyel azt írja, hogy nagy reményekkel léptünk be az EU-ba. Ez igaz, de neki is illene tudni, hogy ezek a remények egyrészt teljesen megalapozatlanok, de minden felzárkózni vágyó országra jellemzők voltak, másrészt semmi reális alapja nem volt. Most a nyugat-ukránok is lelkesen csatlakoznának, de ennek sincs reális alapja. Nincs olyan tagtagország, amelyik az elmúlt húsz év során valamit is közeledett volna a protestáns nyugat-európai fejlettekhez. Nálunk rosszabbul csak azok jártak, akik még a közös valutát is bevezették. Ideje volna tudomásul venni, hogy az EU addig hasznos, amíg megáll a vámuniónál. Azok, akik ennél messzebb mentek, még rosszabbul jártak.

Az EU népszerűsége azért romlott, nemcsak nálunk, mert a közösség, az élenjáró tagjait is beleértve, egyre jobban lemarad. Valljuk tehát be, hogy semmi alapja nem volt a kezdeti optimizmusnak.

Lengyel érveiből válogatok néhányat.

„Magyarország elsőként kezdte meg a csatlakozást. Minta reformország voltunk, ahová a tőke és a presztízs áramlott.”

Szerinte példás volt a rendszerváltás. Nekem nagyon ellentétes a véleményem. Az ugyan igaz, hogy a volt csatlósok között mi voltunk eleve a leginkább piacosak. De a tőke nem azért jött, mert okosak voltunk, hanem azért, mert sokkal bátrabban fogadtuk a nyugati tőkét, és annyiért adtuk el a nem veszteséges vállaltokat, amennyit adtak érte. Ezzel szemben mi számoltuk fel a munkaerő legnagyobb hányadát, és máig a legalacsonyabb foglalkoztatók vagyunk. A magyar privatizáció volt a legbátrabb, de a legkevésbé meggondolt is.

Az elsietett, liberális rendszerváltás árát még évtizedek múlva is fizetni fogjuk. Ebből nagyságrenddel nagyobb és tartósabb kárunk származik, mint az EU liberálisaival való vitákból. Nekünk nem a Nyugattal van bajunk, hanem önmagunkkal.

Ideje volna komolyan venni, hogy a magyar gazdaság gyenge teljesítménynek az elsőleges oka a botrányosan alacsony foglalkoztatás gazdasági és erkölcsi károkozása. Ehhez képest a külpolitikai hibák nagyon másodlagosak.

„Ellentétben a baltiakkal, akik 2008-ban súlyos vállságba jutott baltiakkal, akik vállalták az EU és az IMF kemény programját, és felzárkóztak, Magyarország szakított az IMF-el, és elítéli az európai válságkezelő programokat.”

Bevallom, az említett szervezeteket nem kell megsérteni, de a parancsaik követése még az udvariatlanságnál is sokkal károsabb, ha elvárásaikat vakon teljesítjük. Lengyelnek akkor volna igaza, ha tudna példát mondani arra, milyen sikereket értek el az engedelmeskedők. A balti országok nem jó példa erre, mert ők sem zárkóztak fel. Az észtek protestáns, skandinávok, a litvánok lengyelek. Sokkal indokoltabb volna azt állítani, hogy a nemzetközi pénzügyi szervezetek okosak, de a mi színvonalunkhoz képest túlzottan liberálisok. Biztos kudarcot jelent a tanácsaik megfogadása.

„… nincs egyetlen olyan európai vagy amerikai pénzalap. Amely támogatást nyújtana a demokrácia, Európa védelmezőinek.”

A szoclib koalíció súlyos választási vereségét nem pénzhiánnyal kell magyarázni. Külső támogatásra csak azok számíthatnak, akiknek reális céljaik vannak. Márpedig az Együtt célja eleve irracionális volt. Semmi esélye nem volt annak, hogy Bajnai, aki mögött nem állt erős szervezet, elkaparinthatja a kormányvezetést az MSZP-től, ha sok pénzt kap a nemzetközi pénzügyi szervezetektől.

Nemcsak Orbán, de Vona is nyugodtan aludhat, amíg a liberális erők szövetkeznek ellene.

Akiknek nem volt elég a katasztrofális választási vereség, várjanak még néhány napot, és az EU választások talán még meggyőzőbbek lesznek.