A lett csoda.

Kopátsy Sándor                   PP                 2014-05-15

A lett csoda.

A volt szocialista országok között 1990 óta az észtek fejlődtek a legtöbbet. Ilyenkor felébred a kíváncsiság, mi volt a jó eredmény oka.

Az én teóriám szerint, azért mert lettek, vagyis skandinávok. Márpedig, aki skandináv, azok, ahogy alkalmuk van rá, felzárkóznak a többi skandináv társaik közé. A cári Oroszországban a Finn Nagyhercegség volt a birodalom legszegényebb része. Ők voltak azok a szegény munkások, akik Szentpétervárt felépítették.

Ahogyan felszabadultak gyorsan az Orosz Birodalom minden népnél gazdagabbak, iskolázottabbak lettek. A sztálinista Szovjetunó hatalmát is csak ők tudták kivédeni. A század végére Európa öt leggazdagabb népe közé kerültek. Erre csak egy magyarázat van, azért mert finnek.

Most pedig az észtek felzárkózásáról beszélnek. Ők a vasfüggöny keleti oldalán lévő népek között a leggyorsabban gazdagodók. Pedig minden ez ellen szólt.

Mielőtt a Molotov-Ribentrop Paktum őket a Szovjetunióhoz csatolta közelebb álltak a svédekhez, mint a finnek. Az ország lakosságának fele svédül is beszéltek, erős svéd értelmiség élt az országban. Ezek jelenős hányada már a szovjetmegszállás elől haza menekült. A többieket a náci megszállók telepítették Svédországba.

Az országban jelentős germán polgárság élt. A háború végén ezek is elmenekültek.

A jelentős zsidó etnikumukat elpusztította a náci megszállás.

Az elveszett érékes etnikumaikat elvesztették. Helyettük oda szivárgott jelentős orosz lakosság. Nem csoda, mert a hetvenes évek statisztikai adatai szerint a Szovjetunióban

Észtország járt az élen, nemcsak az iskolázottságban, de a bérek is a legmagasabbak voltak. A birodalomban az övék volt a legfejlettebb tagország, magyar szóhasználattal, a legvidámabb barakk. Örült az olyan orosz, aki Észtországba nősült. Most is ott élnek a legjobban az oroszok.

Ezt egy élményem mindennél jobban illusztrálja. A Pénzügyminisztériumból egy kollégám Moszkvába került egy magas pártiskolába, ahova válogatták a jövő kádereit. Tőle hallottam a történetet. Az éves iskolában évégén közölték a rangsort. Az egyetlen észt fiatal volt az első, és a magyarbarátom a második. Ez az észt fiú, ha lehetett mellé ült és segítette. Ő ugyanis már az iskolákat oroszul végezete. Az évégén is mellé ült. Gyorsan elkészítette a saját dolgozatát, aztán átvette a magyarét. Kijavította, befejezte, és visszaadta. Amikor megkérdezte a magyar, minek köszönheti, röviden indokolta. Itt a százban csak ketten voltunk európaiak, ez kötelezett.

A második világháború után Észtországnak úgy kellett kezdeni, hogy elvesztette a három legértékesebb etnikumát, a svédet, a germánt, és a zsidót. De ezek szelleme nélkülük is tovább élt.

Engem az vigasztal, hogy talán nálunk is marad valami a kipusztított zsidók és svábok szelleméből, és segít majd rajtunk.