A nyugdíjpénztár átverés

Kopátsy Sándor                 EE                 2013-08-03

A nyugdíjpénztár átverés

Kevés kérdésben változott meg annyira a véleményem, mint a nyugdíjpénztárak tekinttében. A 70-es években még azt javasoltam, hogy az állami vállaltok legyenek olyan zárt részvénytársaságok, holdingok, amelyek részvényeinek tulajdonosai csak ezek a nyugdíjpénztárak lehetnek. Ezek egymás közt adhatják, vehetik a részvényeket, és azok tőzsdei értékében érdekeltek.

Az első Antall-kormány még azzal támogatta ezt a koncepciót, hogy az állami nyugdíjalapnak jelentős összegű részvényvagyont juttatott. Amit aztán az első Orbán-kormány azonnal elvett.

Előtte azonban a Horn-kormány, amikor a liberálisok befolyása alá került, bevezette a „kötelező magán” nyugdíjrendszert.

Azt azonban már a 70-es években, az Egyesült Államok nyugdíj rendszerét tanulmányozva felismertem, hogy katasztrófához vezet, ha a nyugdíjrendszer kikerül az állam felügyelte alól. Értve ez alatt akár az államok akár az ágazatok, akár a nagyvállatok nyugdíj rendszerit. 35 éve megjósoltam, hogy az állam kezéből kikerülő nyugdíjrendszerek olyan hiányokat fognak kialakítani, amik eltörpülnek az akkor még féken tartott államadósságok mögött.

Amikor a Horn-kormány harmadik évében a gazdaságpolitikát Bokros Lajosra és Surányi Györgyre bízta, és gyorsan törvénybe iktatatta a kötelező magán nyugdíjpénztárakra való átérést, az Országos Nyugdíjbizottság elnökségének tagja voltam, tehát papíron, rajtunk is függött az áttérés. Életem során sok ostobasággal nem értettem egyet, de olyan ellenállást soha nem tanúsítottam, mint a magán nyugdíjpénztárak esetében. Hiába, hiszen akkor a Horn-kormánynak volt kétharmados többsége és tucatjával alakultak a magánpénztárak, ahol kevés munkával járó, jól fizetett állást jelentett a pénztárak elnökségében vagy felügyelő bizottságában szerzett állás. Aki vállalta, kapott.

Miért tartom a nem állami nyugdíjpénztárakat a 20. század legnagyobb szélhámosságának?

Mert a dolgozó öregkori ellátásának fedezett a tőkepiacra bízták.

Marxista közgazdászként eleve lázálomnak tartottam, hogy a tőkepiacok legnagyobb szereplőire bízták a munkabérek törvényben meghatározott százalékát. Ezzel a részvények és értékpapírok piacán közel megkétszerezték a keresletet. Ezzel felverték a részvények és az értékpapírok árát, növelték a tőkések profitját.

Könnyű volt kiszámítani, hogy idővel a nyugdíjakra fedezetet jelentő tőke nagyobb lesz, mint a tőkések részvénybe és értékpapírba fektetett vagyona. Ugyanis, minél fejlettebb a társadalom, annál kisebb lesz a fizikai nemzeti vagyonon belül az a hányad, amelyik részvénytársasági formában működik. Ezzel szemben az öregkori ellátás hatványozottan növekszik.

Nemcsak a nyugdíjban töltött évek száma nő, hanem a járadékfizető évek száma is csökken. Ugyanis, mind a munkaképessé válás tanulási ideje, mind a várható életkor ugyanis jobban nő, mint a nyugdíjkorhatár emelkedése. Ehhez járul, hogy a nominálbérek színvonala is gyorsabban nő, mint az infláció, mert nő a munkaerő átlagos értéke, minősége, képzettsége.

Évtizedek tapasztalati alapén egyre több lesz az önfoglalkoztató és a családi vállalkozó. A bérmunkások egyre kisebb hányada lesz nagyvállalati dolgozó.

A probléma azért is növekszik, mert a szakszervezetekkel való bértárgyalások során a munkaadó szívesebben vállalnak távlati ígéretet, mint a folyó bérek emelését. Azok tejesítésért már nem ők lesznek felelősek.

A nyugdíjalapok fedezetét úgy lehet elszámolni, hogy azoktól éves 7.5, illetve 8 százalékos nettó jövedelmet várnak. A reális 5 százalékkal szemben. Az utóbbi esetben a nyugdíjalapok fedezeti hiánya már 2.300 milliárd dollár. A magát fizetésképtelennek minősítő Detroitban az egy lakosra jutó nyugdíjalaphiány 27 ezer dollár.

A The Economist múlt heti száma végre beszámol néhány elrettentő példáról.

New Yorkban nagyobb összeg a tűzoltók nyugdíja, mint a tűzoltók fizetése.

Kaliforniában 20 ezer olyan közigazgatási dolgozó van, akinek az éves nyugdíja meghaladja a 100 ezer, néhányé pedig a 250 ezer dollárt.

Valakinek a nyugdíja 241 ezer dollár, holott az utolsó éves fizetése csak 185 ezer dollár volt, és azonnal visszavették, mint nyugdíjast további 176 ezerért.

Kaliforniában az átlagnyugdíj 29, Detroitban 19 ezer dollár.

Mindhez képest az én mániám, hogy nyugdíjjárulék ne legyen, hanem a gyermeknevelő szülők kapjanak gyermeknevelési jutalmat, ami a gyerekek számától és iskoláztatási eredményétől függjön úgy, hogy érdemesebb egy diplomást nevelni, mint nyolc iskolázatlant. Viszont magas nyugdíja legyen annak, aki már két diplomást felnevelt. Akik nem vállalnak, vagy valami okból nem vállalhatnak, maguk gondoskodjanak öregkorukról. Megtakarítanak a gyermektelenül annyit, amennyiből futja öregkorukra.

Magyarországnak nem több, hanem minél sikeresebben felnevelt gyerekre van szüksége. A több sem baj, de nagy baj az, ha a gyengébb minőséget gyarapítják, amiből mos is sok van.