SZEGÉNYSÉG ELLENI HARC

Kopátsy Sándor                   PG               2013-06-13

A SZEGÉNYSÉG ELLENI HARC

A The Economist legutóbbi számának vezércikke a szegénység elleni harc állását elemzi a világban. Büszkén közli, hogy az utóbbi húsz évben 1 milliárddal csökkent a szegények, vagyis azok száma, akik napi 1 dollárnál is kevesebből élnek. Azt már nem teszi hozzá, hogy ugyan csak ennyivel nőtt meg az emberiség létszáma.

Azt csak más szövegkörnyezetben jegyzi meg, hogy a szegényégből kiemeltek kétharmada Kínában történt. Vagyis, ha nincs kínai csoda, semmi ok nem lenne a büszkeségre. Kínában sem lenne ilyen ragyogó eredmény, ha nem korlátozzák a gyermekvállalást. Vagyis az eredmény elsősorban annak köszönhető, amit a Nyugat, azon belül a kereszténység erkölcsi bűnnek, és társadalmi deformációnak tart, a gyermekvállalásnak az állam által kierőszakolt korlátozása. Kínában a nyugati demográfusok szerint is, húsz év alatt félmilliárddal több gyerek született volna, ha nem korlátozzák, és szó sem lehetne arról, hogy 640 millió kínai a nyomor szintje fölé emelkedett.

A világ népességének háromötödében közel 1 milliárddal nőtt a lakosság, de csak 340 millióval csökkent a nyomorban élők száma. Azaz körükben nőtt a nyomorgók aránya.

A nyomor alakulása szempontjából ketté kell osztani az emberiséget. A két csoport között ugyanis alapvető a különbség.

Az egyikbe tartoznak azok a társadalmak, ahol nincs számottevő népességnövekedés, a másikban pedig nagyon gyorsan, az elviselhetőnél sokkal gyorsabban nő a lakosság.

- Az első csoportba tartoznak a puritán nyugati népek, és a konfuciánus távol-keletiek.

- A másodikban minden más kultúra, a nyugati népek közül a latin, és az ortodox keresztény erkölcsűek is.

Az első csoportban elviselhető, alig néhány ezrelékes, a másikban az elviselhetőnél tízszer gyorsabb a természetes népszaporulat.

Az első csoportban gyakorlatilag nincs jelentős nyomor, a másodikban viszont reménytelen a helyzet.

Az elmúlt száz év úgy fog bevonulni a történelembe, mint az emberiség létszámának robbanása. Száz év alatt megnégyszereződött a létszámunk. Ezt az óriási változást szinte figyelmen kívül hagyja mind a politika, mind a társadalomtudomány.

Még nem találkoztam olyan tudományos munkával, amelyik arra a kérdésre kereste a választ, hogy mikor, mennyi lenne az emberiség optimális létszáma. Mekkora népesség jelentené az emberi faj számára optimális életlehetőséget.

Mennyi embert visel el óriási károkozás nélkül a természet, mekkora létszám mellett volna a legmagasabb az átlagos életszínvonal?

Bármennyire bátorság kell az ilyen szám kimondásához, megkockáztatom, hogy tized ekkora sem volna a nyomorban élők száma, és lényegesen magasabb az átlagos jövedelem, ha 2 milliárdnál megáll a létszámunk.

Természetesen, a tudomány és a technika fejlettsége függvényében változik, hogy mekkora létszám volna fajunk számára optimális. A zöldek azt hirdetik, hogy a jólét arányában nő a természeti környezet terhelése. Ezen ugyan lehet vitatkozni, de azon nem, hogy a jólét szinténél sokkal fontosabb a létszám. Elég volna arra gondolni, hogy a következő 50 ében, minimálisan további 2 milliárddal nő a létszámunk. Ez pedig nagyságrenddel nagyobb terhelést jelent, mint a várható felmelegedés.

A zöldek arról feledkeznek meg, hogy az életszínvonal növekedése nemcsak nagyobb terhet ró a környezetre, hanem a nagyobb jövedelem és a fejlettebb technika több forrást is teremt a természetvédelemre. A szegény ember ugyan kisebb terhet jelent, de a védekezéshez szükséges források és eszközök teljes hiányát is.

A tények azt bizonyítják, hogy ott kisebb a természetkárosítás, ahol magasabb a jövedelem. Az is tény, hogy a legsűrűbben lakott térségekben a legnagyobb a természetpusztítás.

A zöldek másik hibája, hogy a természeti környezet rontásának tekintenek minden olyan beavatkozást, ami sérti az eredetei természeti környezetet. Számomra a parkok, botanikus kertek, temetők, gazdagok villanegyedei, a teraszosan művelt ültetvények jelentik a legszebb természeti környezetet, pedig ezekben semmi sincs az eredetiből. De tapasztalatom szerint, ezekben találkozom a legtöbb énekes madárral is. Nekik is ezek az ideálisak.

Az egyet nem értésemet egyetlen mondat idézetével zárom.

„Nem valószínű, hogy a kínai tapasztalt máshol hasznosítható.”

Véleményem szerint csak a kínai példa követése lehet eredményes. Azt elfogadom, hogy más kultúrákban nem lehet végrehajtani, de ott nincs is remény a megoldásra.

Összegezve a véleményem.

Az emberiség egészének, ezen belül a legszegényebbeknek is az jelentene a legtöbbet, ha nem lennénk sokkal többen, mint ahányunk számára ideális otthon a föld.