Darwinnál tovább

Hol van élet a világűrben? 3

A gyors fejlődés előfeltétele a változásokban gazdag múlt. 3

Változások a homo sapiens történetében. 3

Mi volt fajunk öröksége? 3

A rénszarvassal pásztorkodó közösségek. 3

Az állati erő forradalma. 3

A gyűjtögetés és a termelés közti különbség. 3

Az ember fejlett agyával reagál a környezeti változásokra 3

Az ember azért lett kétlábú, mert szüksége volt a kezeire. 3

Miért fontos a táplálkozás? 3

A környezetét alakító ember önmagát is alakítja. 3

A technikai eszközök tudatformáló hatása 3

Kopátsy Sándor               EB                     2013-04-08

Darwinnál tovább

Huszonhét éve Ausztráliában, a természetben járva ütött belém a gondolat, a biológiai fajfejlődés igazi motorja: a környezetváltozás. Percek alatt tudtam, hogy nagyot léptem előre Darwin útján. Olyan tájban sétáltunk, amiről azt éreztem, hogy mintegy hetvenmillió évvel visszamentem a múltba. Az ausztrál erdőben a természet olyan fejlődéi szinten van, mint akkor volt nemcsak hazámban, de szinte bárhol a földön, csak egyszikű flóra, és erszényes emlősök léteztek. Vagyis Ausztráliában 70 millió éven át állt a biológiai óra.

Miért?

Mert nem változott az éghajlat.

A válasz általános érvényét gyorsan igazolták a geológiai a tények. Nem Ausztráliában, de néhány helyen vissza lehet menni az időben.

Madagaszkár harmincmillió éve szakadt el Afrikától, ott még mindig az a flóra és fauna található, ami az elszakadás idején Afrikában jellemző volt. Aki tehát az ottani eredeti természetet vizsgája, harmincmillió évet megy vissza a múltba.

A Galapagos Szigetek 110 millió éve szakadtak el Amerikától, amikor még ott is hüllők éltek. Ott azt láthatjuk, ami a földünk egész faunáját akkor jellemezte.

A mély tengeri fajok több százmillió évesek, mivel azok természeti környezete az óta változatlan. A tengerek mélyén tehát több százmillió éve áll a biológiai óra, mert nem változott az ottani élet környezete.

Az életformák ott változatlanok, ahol nem változott lényegesen a környezet.

Ezt a felismerésem azonban senki sem fogadta el. Nem cáfolták, de nem vették tudomásul.

Az, hogy a biológiai óra csak ott jár, ahol változik a környezet, néhány évvel később, az emberi faj esetében is bebizonyosodott. Könyvet írtam róla, hogy fajunk a jégkorszak végét okozó felmelegedés, az igen jelentős környezetváltozások hatására tért át a gyűjtögetésről a termelésre. Ezt sem vette a szakma tudomásul.

Darwin idejében még nem volt ismert, hogy a fajfejlődés jelentős lépései jelentős földtörténeti változások idején történtek.

Ezt, mint társadalomtudós is felismertem. Fajunk fejlődésében csak egyetlen jelentős változás volt, az utolsó jégkorszak megszűnését követően. A megelőző mintegy százezer évben az emberi faj, gyűjtögetésből élt. Az óriási környezetváltozás ugyan óriási fajpusztulással járt, nemcsak a fajok sokasága, de az emberi faj jelentős hányada is kipusztult. A megmaradtak többsége azonban az új környezetben, a természet ajándékából élőből, a természetet szolgálatába állító fajjá változott.

Amennyire általánosan felfogadott tény, hogy ettől kezdve fajunk a fajfejődésben nemcsak elképzelhetetlen gyorsasággal, de elképzelhetetlen gyorsulással fejődik. Ezt a változást csak az magyarázhatja, hogy fajuk a fajfejlődés egy magasabb szintjére lépett. Ezt megelőzően, mint minden más faj, a környezete változásaihoz igazodott, ettől kezdve maga is környezetét változtatóvá vált. Ettől kezdve nemcsak a tőle független környezeti változásokra reagál, hanem a maga által változtatott környezethez is igazodik.

Fajunk azzal változott az elődeinél fejlettebb fajjá, hogy a természeti környezetét maga is változtatja. Vagyis motorja lett nemcsak a saját fejlődésének.

Sajnos, még senki sem vállalkozott arra, hogy az emberi faj fejlődése hogyan hatott a természeti környezetet változtatva a természeti környezetére. Egy ilyen felmérés megdöbbentő eredményekre vezetne. Elég arra gondolni, hogy fajunk mennyi fajt pusztított el, illetve szorított vissza azzal, hogy életteret teremtett a szükségleteit kielégítő növények és állatok számára. Elég arra gondolni, hogy mekkora területet foglalt el a saját, és a háziállatai ellátását biztosító kultúrnövények számára. Az érdekét szolgáló fajokat elterjesztette, ezzel más fajokat szorított ki.

Nem láttam felmérést arról, hogy fajunk a művelhető terület mekkora hányadát sajátította ki a saját céljai számára, és változtatta meg annak flóráját és faunáját. Ennek hatása aligha kisebb, mint amitől rettegünk a légszennyezés által okozott felmelegedés okán.

Az ember által okozott károkról sokat beszélünk, de az általunk létrehozott kedvező hatásokról alig lehet hallani.

Az ember okozta erdőirtás állandó téma, de arról senki sem szól, hogy mennyit használt az ember azzal, hogy óriási területet öntöz, műveli és trágyázza a talajt, ezzel megsokszorozza a termelt szerves anyagot, ami sokkal több, mint az erdőirtások által okozott kár. Az önözés megsokszorozza a levegő páratartalmát, a nitrogén műtrágya használata, a jobb fajták elterjedése pedig megsokszorozza a terméshozamokat.

A tudomány súlyos mulasztása, hogy az ember természetalakító tevékenységében csak a rosszat látja, a kedvezőt, főleg az embert magát fejlettebbé alakítót nem. Ez egyre nagyobb hiba lesz, hiszen az elszabadult népszaporulat, valamint a tudományos és technikai fejlettség felhatványozza az emberi faj természetmódosító hatását. Fajunk létszáma az elmúlt száz év során négyszeresére, a természeti környezetünk terhelése pedig a tízszeresére nőtt. Az ember tudatát érő hatások megsokszorozódását egyelőre felmérni sem tudjuk.

Hol van élet a világűrben?

Egyre nagyobb divat, és egyre több eszköz áll a csillagászok rendelkezésre, hogy a világűrben életet találjanak. Ezek a kutatások azért reménytelenek, mert a földi élethez hasonló életet keresnek. Nem veszik tudomásul, hogy a minket körülvevő életformák létrejöttének nemcsak az a feltétele, hogy jelenleg más bolygón hasonló életkörülmények legyenek, hanem az is, hogy az ilyen bolygónak az előélete is hasonló legyen. Amennyire valószínű, hogy a sok milliárd bolygón élet jöhetett létre, annyira valószínűtlen, hogy legyen olyan, amelyiknek a megelőző évmilliárdok során hasonlóan alakult az élete.

Márpedig a hasonló életformák kialakulásához nemcsak a jelenlegi viszonyokra, hanem a megelőző történelmi folyamatnak hasonlónak kell lenni.

Fejlett életformákat csak ott keressünk, ahol gyorsak, és nagyok voltak a változások.

A gyors fejlődés előfeltétele a változásokban gazdag múlt.

A felismeréseimet már néhányszor kifejtettem, de senki sem kapott rajta. Most azonban szenzációs bizonyításra bukkantam.

A The Economist (March 23rd 2013 75 old.) beszámol kínai kutatókról, akik a fajok fejlődésének történetét igyekeznek feltárni.

A Nanjing Institute of Geology and Palaeontology kutatócsoportja, Zhu Maoyan vezetése alatt kutatja a fajfejlődés múltját. Arra a felismerésre jutott, hogy 725-541 millió évek között történt a biológiai robbanás. Erre az időszakra jellemző a jégkorszakok egymást követő sűrűsége, és a nagy kilengések. Az óriási eljegesedéseket olyan felmelegedések is követték, amikor az átlagos hőmérséklet 50 C fokkal magasabb volt, mint jelenleg.

A felismerés helyességét nem bírálhatom, számomra az nézetem igazolása fontos. A biológiai fejlődés akkor volt a gyors, amikor gyakori, és nagy volt a környezetváltozás. Ha ez igaz, akkor bizonyítva van az állításom, hogy a mutáció és a szelekció csak ott okozza az életformák fejlődést, ahol változik a környezet.

Annak ellenére, hogy a biológusok számára ismert, hogy a jelentős környezetváltozások jelentős fajpusztulással jártak. Ilyen volt a jégkorszak végét okozó felmelegedés is. A biológusok azt is tudják, hogy földünk életében óriási fajpusztulások voltak. Azt azonban nem teszik hozzá, hogy új, a korábbinál fejlettebb fajok csak akkor, és csak ott jelenhetnek meg, ahol a meglévő fajok nagy hányada kipusztult. Nagy fajpusztulást azonban csak nagy környezeti változás okozhat. De nemcsak azt, hanem a korábbinál fejlettebb fajok is csak akkor jelennek meg, amikor olyan jelentős környezeti változás történik, aminek nyomán a meglévő fajok jelenetős hányada kipusztul.

Bármennyire egyértelmű, új fajok csak akkor jelenetnek meg, ha a jelentős környezeti változás a meglévő fajok nagy többségét elpusztítja, és ezzel életteret szabadít fel új, a korábbinál fejlettebb fajok számára, a tudomány azt keresi, hogyan lehet megakadályozni a környezetváltozásokat. Nem azt keresik, mivel lehet egyengetni a fajfejődést, hanem azzal riogatnak, hogy ez milyen veszteségekkel jár.

Mivel a biológiai fejlődés órája csak változó környezetben jár, és a sebessége a változások mértéktől és sűrűségétől függ, a fejlődés híveinek nem a vele járó áldozatok nagyságával kell riogatni, hanem a vele járó előnyöket kell hangsúlyozni.

Változások a homo sapiens történetében.

Fajunk történetében a jégkorszak megszűnéséig nem volt jelentős éghajlati változás. Ahol megjelentünk, Afrikában különösen nem. Nem hangsúlyozzuk, hogy ahol fajunk megjelent, különösen nem. Ezért aztán ott történt a legkevesebb fejlődés. De ott sem, ahol hasonló éghajlatú társégbe telepedett le. Fajunk ott fejlődött, ahol szülőföldjétől lényegesen eltérő természeti környezetbe került.

Már az a tény is fontos útmutatót jelent, hogy fajunk ott fejlődött, ahol jelentősen más környezetbe került.

A föld éghajlata a jégkorszak megszűnését megelőző százezer évben nem változott sokat, de már akkor is nagyon eltérő éghajlati és természeti viszonyok voltak. Szinte megmagyarázhatatlan, hogy fajunk néhány tízezer év során szinte minden természeti környezetben megjelent, és berendelkezett. A biológusok egyáltalán fel sem figyeltek erre az állatvilágban ismeretlen jelenségre.

Egyrészt a fajtörténetben először fordult elő, hogy egy emlős nagyon gyorsan szinte minden természeti környezetben képes berendezkedni. A környezethez való alkalmazkodásban azonban a szelekció és a mutáció lényegtelen szerepet játszott. Az ember a fejlett agyának köszönhetően minden környezethez azzal alkalmazkodik, hogy viselkedését ahhoz igazítja.

Az ember az első faj, amelyik nem a szelekcióval és a mutációval, hanem a fejlett agyának köszönhetően alkalmazkodott szinte minden, nagyon eltérő természeti környezethez. Ennek köszönhetően forradalmian újat hozott a biológiai alkalmazkodás terén. Nem a fizikai adottságaival, hanem a viselkedésével elképesztően gyorsan és hatékonyan idomult a természeti környezetéhez. A Darwin által felismert módon, a szelekció és a mutáció révén ez nagyon lassú az adaptáció, évmilliókba került volna.

Az ember megjelenése után, néhány tízezer év alatt, a föld szinte minden természeti környezetébe képes volt kialakítani a lét biztosító életmódot.

Azt egyszer majd a nyelvtudomány fogja kideríteni, hogy őseink hol mennyi ismerettel rendelkezve jelentek meg. Nyilván valamit már beszélni tudtak, ismerték a tűzet. Ennek ellenére a nyelv értékű beszéd már az elkülönült gyűjtögető közösségekben alakult ki. A nyelvtudomány képes csak megbecsülni, hány ezer egymástól számottevően eltérő nyelv létezett. Az a tény, hogy fajunk a természeti környezetének milyenségétől függetlenül létrehozta az annak megfelelő életfeltételeit. Ez nem a szelekciónak és a mutációnak, hanem a fejlett agyának volt köszönhető.

Az, hogy az ember nagyon gyorsan képes volt kialakítani a természeti környezetéhez alkalmazkodó életmódját, a darwinizmussal nem magyarázható, az a biológiai elődinél sokkal fejlettebb agyának köszönhető.

Mi volt fajunk öröksége?

Arról nagyon keveset tudunk, mi előzte meg fajunk megjelenését, bizonyos az, hogy elődeink már két lábon álltak, az első végtagjaik döntően már kezek voltak, használták a tüzet, a hideg ellen ruházattal védekeztek, védelmükre bunkót használtak, hangszálaikkal kommunikáltak. Minderről egyelőre nagyon keveset tudunk, de az sem hasznosítjuk. Fontos volna annak okát is megérteni, hogy biológiai elődeink miért pusztultak ki. Az ugyanis ostobaság, hogy a legismertebb biológia elődünk a leander völgyi ember viszonylag hosszú, a miénknél négyszer hosszabb élete során, nem ért el lényeges fejődést.

Fajunk ezzel szemben, néhány tízezer év alatt, a földünk szint minden természeti környezetében nemcsak megjelent, hanem az okban nagyon eltérő életmódot alakított ki egymástól függetlenül.

Ennek ellenére a nagyon eltérő életmódjaink mindegyike a jégkorszak megszűntéig a gyűjtögető életmódban maradt, és csupán a létminimum szintjén való ellátást biztosított. Egyetlen kivételt ismerek, de azt sem tekinti a tudomány a termelésre való áttérés felé tett lépésnek.

A rénszarvassal pásztorkodó közösségek.

A jégkorszak megszűnése előtt éppen a legmostohább természeti környezetben a nagyon hideg északon alakultak ki az első termelésből élő közösségek.

A természetben sokat mozgó emberként elég korán megfogalmazódott bennem a felismerés, hogy 30-40 ezer éve, ha választanom kellett volna, hol akarok élni, rénszarvaspásztor, vagy fókavadász lettem volna. Ezt a két életmódot tartom a kor viszonyaiban a leginkább embernek valónak. Ugyan a leginkább emberpróbáló, de a legkevésbé kiszolgáltatott. A kedvező éghajlaton ugyan sokkal könnyebb az élet, de sokkal nagyobb a kiszolgáltatottság.

Nagyon fontos tantárgynak tartanám, a gyerekeket megtanítani, hol, hogyan lehetett őseinknek megélni a nagyon kezdetleges technikai eszközök birtokában. Erről a Biblia szerkesztőinek fogalmuk sem lehetett. Nem gondoltak arra, hogy a melegben ugyan nem kell a hideg ellen védekezni, de ahol könnyű a természetben megélni, ott nemcsak ragozók, de kellemetlen ellenségeink is vannak, a baktériumoktól a kígyókig, ott a zsákmányolt hús gyorsan megromlik. Röviden: Nem ott van a paradicsom, ahol keveset kell fáradozni, de tehetetlenek vagyunk a veszélyekkel szemben, hanem ott, ahol ugyan nehéz megélni, de sok munkával biztonságban vagyunk.

Bárkinek tettem fel a kérdést, mindenkit meglepett, hogy én a lazacban gazdag északi folyókat, vagy a még északabbra a tundrát választanám.

Előbb kezdem a lazacokkal. Ezeket könnyű elejteni, mivel tömegben vonulnak, az ikrájuk is könnyen összegyűjthető. A fóka az egyetlen nagytestű állat, ami bunkóval elejthető. A zsákmány pedig a fagyos tundrai pincékben, egész évben tárolható, beosztható.

A rénszarvassal való pásztorkodás tartom ez első termelő társadalomnak. Ez már nem gyűjtögető, hanem termelő közösség volt. Ilyen kivételnek tartom, a rénszarvassal való pásztorkodást a tundrán. Ismereteim szerint, a jégkorszak megszűnése előtt jó tízezer évvel az ember domesztikálta, helyesebben magához szelídítette a rénszarvast és a kutyát, és a három fej kooperációjának köszönhetően, lényegében már a munkával való termelésből, nem a gyűjtögetésből élővé vált.

Ez volt fajunk életében az első számottevő előrelépés, ami nem a környezetváltozás kényszeréből fakadt. Erre az a magyarázatom, hogy a nagyon zord, nagyon kevés táplálékot adó tundrán, a nagyon mostoha életkörülmények hatására, három faj, az ember, a kutya és a rénszarvas, élete ugyanakkor rendezett volt. E hármunk faj kooperációja mindegyikük számára létbiztonságot jelentett.

A medvék és farkasok ellen a tűz védelmet, a fűtött kunyhó és a meleg ruházat megvéd a hidegtől. Az sem véletlen, hogy ez az életmód mindmáig megmaradt még a világ leggazdagabb társadalmában, Norvégiában is. Legfeljebb az álatokat motoros szánokon követik. Arra már nem találok magyarázatot, hogy ma is Norvégiában élnék a legszívesebben.

A mintegy harmincezer éve megjelent rénszarvas pásztorkodás megjelenése azt jelenti, hogy fajunk fejlett agyának köszönhetően, elve rendelkezett azzal a képességgel, hogy a természet spontán ajándékaiból való élésről áttérjen a természetet szolgálatába állító életmódra. Ennek az első termelő társadalomnak az ismerete azért fontos, mert azt bizonyítja, hogy Az ember agya nem változó környezetben is képes felismerni, és élni a termelésből megélés lehetősével, ha erre a körülmények lehetőséget adnak.

Fagyunk a földünk térségében nagy többségét lényegesen megváltoztató felmelegedés nélkül is rálépett a termelésből való megélésre. Ennek bizonyítékát látom abban, hogy néhány haszonnövény, a kultúrnövények többsége a felmelegedés előtt megjelent olyan térségeken, ahol nem volt jégkorszak.

A közelmúltban tudtam meg, hogy az Andok hegyi népei már tizenöt ezer éve termelik a burgonyát. Valószínűleg, kiegészítő táplálékot jelentő kapás kultúrában.

A tudomány, egyelőre nagyon keveset foglalkozik azzal, hogy kapás kultúraként mióta termelik a rizst, a búzát, az árpát, a kölest. Illetve mikor jelenhetett meg a füge, a datolya, a szőlő a lakóhely közelébe ültetett, táplálékot adó célból. Ezek a kertek ugyanis már a termelés megjelenését bizonyíthatják.

Az ember rendkívül fejlett agya tehát már jóval a klímaváltozás előtt, tudatosan hasznosította a természetet.

Ennek. a már beindult folyamatnak adott lökést a nagyon jelentős klímaváltozás. Nélküle is folyt volna a gyűjtögetésről a termelésre való áttérés, de nagyon lassan. A felmelegedés hatására, az egyenlítőhöz közeli csapadékos térségektől eltekintve, azonban óriási változások történtek mindenütt, ahol fajunk sok tízezer éve a gyűjtögetésből élt. Ha itt nem szűnnek meg, illetve nem zsugorodik tört részre a gyűjtögetés eltartó képessége, csak nagyon lassú változás történt volna.

A jégkorszak idején jellemző, és az azt követően megváltozott természeti környezetről viszonylag keveset tudunk. Annyi köztudott, hogy a mai sivatagok térsége viszonylag gazdag flórájú és faunájú térségek voltak, ahol mindenütt ősi gyűjtögető társadalmak életek. Viszonylag keveset tudunk arról, hogyan hatott a folyamok vízfolyására a tengerszint mintegy 70 méteres emelkedése.

Ma sok tudós lelkesen foglalkozik azzal, milyen változásokra kell felkészülni, ha a tengerszínt néhány méterrel emelkedik, de annak nyomával sem találkoztam, hogyan hatott a sokkal nagyobb tengerszint emelkedés azoknak a folyamoknak a vízjárására, amelyeken a nagy öntözéses kultúrák létrejöttek. Pedig nem kell nagy fantázia annak elképzeléséhez, mennyire más volt a Nílus folyása, amikor a 70 méterrel alacsonyabb tengerbe rohant.

Régi vágyam egy olyan térképet látni, ami nemcsak a jégkorszakbeli partvonalakat ábrázolja, de e folyamok torkolat közeli folyási sebességeit is megmutatja. Ezekből könnyebben érthetővé válna, milyen változással járt a jégkorszak megszűnése. A nagy folyamokra épülő öntözőrendszerek kialakítását csak a torkolati tengerszínt jelenetős felemelkedése tette lehetővé. Sajnos, a történészeket ezeknél sokkal jobban izgatja, hogy mikor, mit építettek, milyen politikai és vallási uralom alatt éltek, mint az, mit diktált számukra a megváltozott természeti környezet.

Azt már az egyik korábbi könyvemben kifejtettem, hogy a felmelegedés az embernél is nagyobb életforma változást követelt számos állatfajtól. Ezek veszélyezettségének köszönhetjük, hogy domesztikálhatóvá váltak. Azt is tudni kellene, hogy a domesztikációt is csak a klímaváltozás tette lehetővé. Nem ismerünk olyan háziállatot, amelyiket nem a kihalás veszélye okán kényszerült arra, hogy az ember védelme alá vonuljon. Az életét vadon is, tovább folytatni képes állatokból nem lettek háziállatok.

Az állati erő forradalma.

Az ipari forradalmat joggal tekintjük fajunk történelmében fontos határvonalnak. Ezzel szemben az állati erő hasznosítását nem tekintjük hasonló jelentőségűnek. Hiába lett volna klímaváltozás ahol, nincs bajba jutott erős fizikumú állat, ezer évekre késve jelenik meg, és nem lesznek sokmilliós népességet eltartó magas-kultúrát eltartani képes földművelés.

Arra kerestem a választ, miért késett a magas-kultúra évezredeket a két Amerikában a többi társával szemben. Azt a magyarázatot találtam, hogy a két Amerikában nem került válságos helyzetbe egyetlen, az igavonásra elég erős állatfaj sem. Erre alkalmas állat a bölény lehetett volna, de az nagyon jól tovább élte a klímaváltozást. Azt ugyanis már egy korábbi könyvemben kifejtettem, hogy csak olyan állatot lehetett domesztikálni, amelyik egyéként elpusztult volna.

Márpedig a szántóföldi növénytermelés csak ott vált bevezethetővé, ahol elég erős igavonó állat a talajműveléshez és a betakarításhoz. Az ember fizikai erejének első megsokszorosítását nem a gép, hanem az erős igavonó állat jelentette. Ahol ilyen nem volt, ott a növénytermelés megállt a kapás kultúráknál. Márpedig a kapás kultúrák egyikére sem épült gyorsan magas-kultúra. Vagyis, mindmáig magas-kultúrák hiányában élnénk, ha nem érinti katasztrofálisan egy sor igavonáshoz elég erős fizikumú fajt a felmelegedés.

A gyűjtögetés és a termelés közti különbség.

A gyűjtögető nem változtatja a környezetét, hanem ahhoz igazodik, akkor változik, ha a természeti környezete arra kényszeríti. Tehát képtelen arra, hogy növelje a térsége eltartó képességét.

A termelő ember az első, aki az igényeihez igazítja a természeti környezetének eltartó képességét. A nagyobb eltartó képességű környezet aztán visszahat rá, a megváltoztatóját is megváltoztatja. Ebből fakad a gyűjtögetés és a termelés biológiai hatása közti minőséi különbség.

Darwin csak azokkal foglalkozott, akik az adott természeti környezethez igazodnak, nemcsak viselkedésükkel, de biológiai értelemben is. Az ember az első olyan biológiai lény, amelyik a fejlett agyának köszönhetően, az igényéhez igazítja a természeti környezetét, és ezzel létrehozza saját maga megváltozásának az okát.

Elég volna megvizsgálni, hogy az elmúlt hatezer évben mennyit változtatott az ember a környezetén, mennyit változtatott a flórán és a faunán. Az ember által okozott változás nem kisebb nagyságrendű, mint amennyit a klímaváltozás okozott. A magas-kultúrák térségében rá sem lehetne ismerni, hogy milyen volt a jégkorszak megszűnése előtt, után és milyen lett az ember által okozott változtatások hatására a természeti környezet.

Elég azt szem előtt tartani, hogy a jégkorszak megszűnése előtt legfeljebb néhány százmillió ember élt a földön, akiknek az életvitele nem változtatott a környezeten. Most meg hétmilliárd olyan ember él, amelyik drasztikusan az igényhez formálja át a környezetét.

A várható klímaváltozás okát a tudomány az emberi beavatkozással magyarázza, de abból csak a légköri hatásokat ragadja ki. Arra nem terjed ki a figyelme, hogyan változott meg a földünk flórája és faunája annak következtében, hogy az ember hasznosítja.

Az ember és a természet kapcsolata kétirányú, nemcsak az ember hat a természetre, de az is visszahat az emberre.

Az ember fejlett agyával reagál a környezeti változásokra

Darwin csak az állatok ösztönös reagálását vizsgálta, nem vette tudomásul, hogy a fejlett agyú ember másképpen, tudatosan kezeli a környezeti változásokat. Az ember és a természet kapcsolatát csak akkor érthetjük meg, ha az ember tudatosságát figyelembe vesszük. Az ember az első biológiai lény, amelyik elsősorban az agyával reagál a környezeti hatásokra.

Ezt kellene vizsgálni, hogyan érték a hatások az agyat, és hogyan reagált arra az agy.

Számomra az előember kétlábúsága ad klasszikus magyarázatot példa arra, hogy fajunk alakulásának történetét csak az agyunk igénye alapján érthetjük meg.

A két lábon járást nem tartom a fajunk fejődése szempontjából olyan fontosnak, mint általában a tudósok, mégis kézenfekvő felismerésnek tartom, hogy az ember viszonylag nagyon nagy talpakon járó emlős.

Nem ismerek olyan emlősállatot, aminek a súlyához képest akkora talpa lenne, mint az embernek. Ez a különleges jellemző már biológiai elődeinél is jelentkezett. A talpunk egységnyi területére viszonylag kis nyomás esik.

Marad a kérdés: Miért alakult az ember hátsó lába nagy talpúvá?

Véleményem szerint, egyrészt a laza talajon való hatékony járás érdekében, másrészt azért, mert az agyunk más feladatokat várt el az első végtagoktól.

Már a korai emberszabásúak számára az optimális életterek a dagály, apály járta lapos tengerpartok, és mocsarak voltak. Ennek az oka, hogy e fajok fizikai adottságai viszonylag gyengék voltak, az agya viszont nagyon fejlett volt. Ezért már az előemberek sem lehettek ragadozók, de még azoktól védett fajok sem.

A fejlett agyuk azonban viszonylag sok energiát, ezért jó táplálkozást igényelt. A tápláléknak fehérjében gazdagnak, és könnyen emészthetőnek kellett lenni.

Erre az ideális élettér az olyan lapos, homokos tengerpart, ahova naponta kijárt a dagály, és az apály visszahagyott puhatestűeket. A dagállyal ki hordott, és visszamaradt puhatestűek, a tenger gyümölcsei jelentették az ideális táplálékot. Az ilyen partok az ember számára egy négyzetkilométeren tízszer annyi rendszeres, naponta megismétlődő, könnyen emészthető, fehérjében gazdag táplálékot biztosítottak, mint a legjobb adottságú szárazföld. Azt sem hangsúlyozzák, hogy a tenger gyümölcsei fehérjében gazdag, az agyfejlődés számára is ideális táplálékot jelentettek.

Már az előemberek számára az ilyen tengerpart volt a paradicsom.

Ha nem is ennyire, de kedvező élettér volt a mocsár is. Az is sokszorta annyi könnyen megszerezhető zsákmányt jelentett, mind a szárazföld. A mocsár állatai, a csigák, rákok, békák, gyíkok összegyűjtése mennyiségében, minőségben és elérhetőségben minden korosztály számára megoldható feladatot jelentett.

Ezért már követlen őseink is százszor annyi puhatestűt ettek, mint nagyvadak húsát.

A fajunk életének első 95 százalékában ezerszer annyi talált táplálékot fogyasztott, mint elejtett vadat.

Ez magyarázatot ad arra, hogy miért nagy a talpunk. A vizes talajon járás viszonylag nagy talpfelületet igényelt. A magasabban hordott fej pedig előnyt jelentett a talajon való keresésben. A talajról történő gyűjtés magasabbról sokkal hatékonyabb, mint a lehajtott fejjel.

Most olvasok egy írást, a The Economist (February 16th 2013) számában, arról, hogy az ember azért állt két lábra. Az írás szerint, mert a szavannában így tudott jobban tájékozódni, észlelni a veszélyt.

Ezt a logika hibás. Az ember lényegében zsákmány volt, aminek fontosabb volt a rejtőzés, mint a messze látás. Őseink viszonylag lassú mozgásúak, gyenge védekező képességűek lévén, sokkal inkább rejtőzködni, vagy a tűzzel védekezni tudtunk, mint korán észlelni a veszélyt, és meneküli előle.

A környezethez való igazodásban nem találok a két lábra állásunk előnyére, nem ismerek az állatvilágban példát. Az emlősök egyike sem vált kétlábúvá.

A szavanna legelő zsákmányállatainak ugyan viszonylag hosszú a nyakuk, de a magas fejtartást csak akkor használják, amikor tájékozódnak, meg akarják állapítani, hogy tiszta a terep, illetve amikor a fák lombjai jelentik számukra a táplálékot. Ezeknek azonban azért előnyös a korai észlelés, mert négylábúak maradtak, és ennek köszönhetően, gyorsan futnak. Az idejük nagy részében azonban lent tartják a fejüket, mert legelnek, és ezért kevésbé tűnnek fel a ragadozóknak. Tekintve, hogy az ember zsákmány volt, számára nem volt előnyös, ha magasan van a teste, és fenntartja a fejét.

A madarak pedig azért lettek kétlábúak, mert az első kettőre szükségük volt a repüléshez. A gázlók, mocsárban járók ugyan hosszú lábúak és nyakúak lettek, de nem lett nagy talpuk. Nem nagy talpúk, hanem terpeszkedő, hosszú lábújuk lett. Az újakat csak azoknak kötötte össze hártya, amelyek úszva közlekedtek.

Az ember azért lett kétlábú, mert szüksége volt a kezeire.

Már a majmok is elkezdték használni az első lábukat, de csak olyan feladatokra, amire a kapaszkodásra alkalmas újaik is képesek voltak. Az ember fejlett agya azonban olyan feladatok elé állította az első végtagjait, amivel azok alkalmatlanná váltak a járásra. Elég megnézni az ember kezeit és lábait, világossá válik, hogy alapvetően más a funkciójuk. A hátsó lábak funkciója nem, az elsőké pedig óriásit változtak.

A fejlett agy olyan igényeket támasztott az első lábbakkal szemben, aminek a megfelelése alkalmatlanná tette azokat a járásra.

Az egyszerű a logikai lánc:

Az ember rendkívül fejlett agyának köszönhetően olyan feladatokat adott a két első végtagjának, amit csak akkor végezhetett el, ha nem használja járásra. Az ember keze ezért, a rábízott bonyolult feladatok ellátása révé állandóan tökéletesedett. Az embernek a kezei minden biológiai elődénél ezért lettek sokkal tökéletesebbek. A fejlett kezünk, a fejlett agyunk terméke.

A két lábra állás azonban annyira lelassította a távolságlegyőző képességét, hogy olyan táplálékok gyűjtésére tért át, amit elsősorban a mocsarakban, a tengerpartokon talált meg. A hátsó végtagok ezért váltak nagytalpúvá.

Tehát az ember csodálatos biológiai fejlődésének az elsődleges alakítója a fejlett agya.

Az ember az első olyan lény, amelyik elsősorban az agyával oldja meg a természeti környezetéhez történő illeszkedést. Nem a szelekció és a mutáció révén idomul a környezetéhez, hanem az eszével alakítja a környezethez idomuló viselkedését, életmódját.

Az ember fejlett agyának köszönhető, hogy az első végtagjai úgy alakultak, hogy az agyának a parancsai teljesítésére képesek legyenek.

A két lábra állás forradalmi hatása az első két végtag sokoldalú hasznosításában jelentkezett. A kétlábúságának alig lett más jelentősége, mint a két első végtagok sokoldalúvá válhatása.

Ezt bizonyítja, hogy a fajunk múltjában alig változott a lábak, és óriásit fejődött a kezek szerepe. Az ember magasabb rendűsége elsősorban a fejlett agyának, de jelentős mértékben a rendkívül fejlett kezének köszönhető.

Fajunk mintegy százezer éves története során a lábunk teljesítménye alig változott, a kezünkkel azonban sok ezerszer többre lettünk képesek.

Miért fontos a táplálkozás?

Az agyunk a leginkább energia igényes szervünk. Az elfogyasztott táplálék energiájának mennysége napi beszédtéma. A táplálékunkat azonban nem azzal mérjük, mennyi energia áll szervezetünk működtetésére, hanem azt, mennyi energiát tartalmazott az elfogyasztott táplálék. Azt tehát figyelem kívül hagyjuk, hogy mennyi energiát használtunk fel a táplálék megemésztésére. A legtöbb táplálék csak akkor válik viszonylag könnyen emészthetővé, fertőzésmentessé, ha erre előkészítik.

Fajunk jelentő hányadában nem az általa elejtett állatok húsát, hanem dögöt fogyasztott, amit a sütés vagy a főzés fertőtlenített. A vadállatok, általában az öreg állatok húsa akkor válik veszélytelenné, és könnyebben emészthetővé, ha megsütik, megfőzik, megzúzzák, feldarabolják. A gabonák pedig szinte csak ekkor válnak hatékony táplálékká, ha megőrlik, élesztővel eresztik, és vízzel keverve megsütik.

Bármennyire kézenfekvő, hogy az agyunk megfelelő energia ellátása érdekében a nyers táplálék élelemmé feldolgozása óriási emberi vívmány. Nagyon hasznos volna az olyan munkaidő mérlegek készítése, hogy fajunk életének első 99 századában munkaidejéből mennyi időt és energiát fordítottak őseink a táplálékok előkészítésére. Ennek a sok munkának köszönhető, hogy agyunk megfelelő ellátásban részesült.

Ha most visszagondolunk arra, hogy miért volt az embernek szüksége az első két végtagjának hasznosítására, megértjük, hogy milyen szerepe volt a nagyon hatékony kezünknek abban, hogy ide jutottunk. Nemcsak a szerszámok elkészítése, azok használta, de még a tűz hasznosítására sem kerülhetett volna sor a kezünk ügyessége nélkül.

A környezetét alakító ember önmagát is alakítja.

Arra, hogy a környezet mennyire emberalakító, Max Weber hívta fel a figyelmemet, amikor a városba, vagy éppen Amerikába költöző paraszt viselkedésének gyors megváltoztatására mutatott rá. Az urbanizáció és az Amerikában költözés tudatformáló hatása ugyan közismert, de mégsem azzal magyarázzuk, hogy a megváltozott környezet eredményezi a tudati, a viselkedési változást.

Annak ellenére, hogy a más környezetbe költözés tudatformálása közismert, a társadalmak minden szintjén ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák. A szülőfaluhoz, a szülőföldhöz, hazához való ragaszkodást minden kultúra erénynek tartja. A természeti környezetben történő változások negatív következményeit csapásként éli meg. Ennek a csúcsa, amikor a modern tudományok nagyjai a környezetváltozás hírével keltenek pánikot.

A közhiedelmet az ellenkező tapasztalatok sem zavarják.

Az természetesen igaz, hogy értékvesztéssel jár az elmaradottabb, szegényebb társadalomba való település. Ezeknél sokkal nagyobb a környezetváltozás pozitív hatása.

Meggyőzők a magyar példák is.

- Az Egyesült Államokba kivándorlók ötször jobban élnek, mintha itthon maradtak volna.

- A Trianon után az Ausztriához csatolt területen élők háromszor jobban élnek, mint akik az országban maradtak.

- A szegényebb utódállamokba kerültek nemcsak érzelmileg, de anyagilag vesztettek.

- Akiket a bolsevik rendszer erőszakos iparosítása és kollektivizálás városba vitt, jobban jártak, mint a szülőfalujukban maradtak.

- Jelenleg a Nyugatra települő diplomások négyszer jobb anyagi körülmények közé kerülnek, mint az itt maradók.

A technikai eszközök tudatformáló hatása

A tudósok és a természetvédők azzal vannak elfoglalva, hogy milyen károkkal fog járni a környezetváltozás. Az fel sem merül, hogy milyen előnyök várhatók attól. Ennél is nagyobb ostobaság, hogy nem számolnak azzal, hogyan fog hatni a tudatunkra, hogy kommunikálni tudunk az egész világgal, hogy repkedhetünk egyik kontinensről a másikra, autóval mehetünk az egyik országból a másikba, hogy minden embernek van, illetve lesz mobil telefonja, számítógépe.

Mit kezd majd a tudatunk a ráözönlő információkkal?

Az utóbbi száz évben többet változott a környezetünk, mint előtte sok ezer év alatt. A változások pedig gyorsulnak. Az elmúlt húsz évben több történt, mint előtte százban. E változásokhoz képest eltörpül mindaz, amit az éghajlatváltozás hozhat. Fajunk életében százszor többet változtatunk magunk a környezetünkön, mint amennyit a természeti környezetünk változása okozhat.

A jövőben is sokkal jobban kell magunktól félni, mint a környezettől. Elég arra gondolni, hogy milyen indulatokat szabadíthat el a tény, hogy tízmilliárdnyian leszünk, amikor az optimális létszámunk ennek legfeljebb az ötöde lenne.

Az éghalat változásnál százszor nagyobb változásokat okoz, hogy nemcsak lényegeden többen leszünk, hanem a létszámnövekedésnél is sokkal több költöznek a lemaradó világ sokmilliós városaiba.

Egyelőre fogalmunk sem lehet arról, hogy milyen változáson meg át a fajunk annak következtében, hogy magunkat változtató eredmények formálták át teljesen az életmódunkat.