2012. szeptember 17., hétfő

BISZKU VÉDELMÉBEN

Kopátsy Sándor                    PP                2012-09-14

BISZKU VÉDELMÉBEN

Aki nagyon sokáig él, érik ilyen meglepetések, minthogy Biszku védelmében írok.
Tudom, hogy Kádártól balra állt, tehát nem lehet olyannak tekinteni, aki mérsékelte volna. De soha nem fordult vele szembe, nem csatlakozva azokhoz, akik a forradalom leverése után Kádárt is árulónak tartották, és bosszúra éhesek voltak. Azt tudni kell, hogy a forradalom után néhány évig, Kádár helyzete a párton belül sem volt erős. A központi Bizottság tagjai, nem teljesen alaptalanul, a forradalom alatt, és annak gőzelem esetén lincseléstől, kemény számonkéréstől féltek. Többségüknek erre sokkal több okuk volt, mint ma Biszkunak.
Akik ma ítélnek, tudni kell, hogy Kádárnak és híveinek a forradalom után néhány évig igazolni kellett, hogy nem voltak forradalmárok. A KB tagjai közül senkit nem ismertem, aki a ma Biszkura felrótt bűnöket, például a tüntetések fegyveres leverését indoktalanul szigorúnak tartották. Vagyis, ha Biszku bűnös, akkor minden akkori vezető az.
Ez a vád csak akkor állja meg azonban a helyét, ha a bírálók ma azt hiszik, hogy a fegyverrel szétvert tüntetés megvalósul, mi lett volna itt a szovjet megszállók intézkedése. Nemcsak Biszkut, de még Kádárt is leváltják, és keményebb vezetőket állítanak a helyükre.
Aki azt hiszi, hogy a szovjet haderőt azért küldték ide, hogy sikeres tüntetések lehessenek, fogalma sincs az akkori helyzetről, a vezetők mozgásszabadságáról.
Azt ugyan nem állítom, hogy Biszku nem meggyőződésből cselekedett, de azt tudom, akinek nem a forradalom teljes felszámolása volt a célja, az akkor nem rúghatott labdába.
Az is nagyon naiv, aki azt hiszi, hogy Biszku ilyen kérdésben dönthetett, anélkül, hogy maga mögött érezhette a vezetés egészének támogatását.
Aki a kor aktív szereplője volt, annak tudni kell, hogy akkor a tűntetők mögött állta a lakosság nagy többsége, és a tüntetők maguk sem voltak tisztában a lehetőségekkel. Ha sikerrel járnak, akkor okot adnak a Kádár mögött állóknál sokkal szélsőségesebb, sokkal, keményebb bosszúra éhesekkel.
Azt nem tudhatom, hogy Biszku maga szíve szerint, mint tartott volna indokoltnak, de azt tudom, hogy sokan a vezetők között, elutasították volna a tüntetések fegyveres leverését, de szerencsénkre, belátták, hogy a tüntetések győzelme sokkal balosabb bolsevik erők hatalomba helyezésével jártak volna.
Azért nem tartottam magam soha a politikai hatalomra alkalmasnak, mert nem csak arra nem lettem képes, hogy lövessek, de még arra sem, amit azoknak kellett tenniük, akiknek aztán azt köszönhettük, hogyha már csak barakk lehetünk, legyünk a legvidámabbak. Biszkut is ezek közé sorolom, holott tudom, hogy nekem sem adott volna kegyelmet, pedig azon kevesek közé tartoztam, akik beláttak, hogy ami a forradalom után történt, azt beláttuk, hogy nélkülük még sokkal rosszabb lett volna.
Aki tudomásul veszi, hogy a magyar társadalom jelentős hányada, köztük én is, Kádárnál alkalmasabb embert nem ismertem a forradalom és a rendszerváltás közti időszak levezénylésére. Ezért, aki Kádárnak mindig támogatója volt, nem ítélem el.
Én Horthyt százszor bűnösebbnek tartom. Félek, hogy eljutunk odáig, hogy Horthynak kultusza lesz, Kádár egyik fontos munkatársát pedig hatvan év után felelősére vonják. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése