2012. január 9., hétfő

Részvénypiac

Kopátsy Sándor PG 2012-01-02

RÉSZVÉNYPIAC

A Népszabadság Hektikus lesz a részvénypiac című írásában közli, hogy az elmúlt évben melyik húsz országban mennyivel csökkent a részvények árfolyama. Annak ellenére, hogy egy statisztikai adat szinte mindig lehet félrevezető, azt tartom, csak az nem téved el a számok tengerében, aki minden elérhető adatot tisztelettel mérlegel.
Azt mindenképen érdemes tudni, hogy minden országban rossz évet zártak a tőzsdék. A legkisebb veszteség is 23 százalék felett volt. A legnagyobb Görögországban, ahol közel kétharmados volt az értékvesztés. A legkisebb Franciaországban, ahol 23.3 százalék. Mi a legtöbbet veszők sorában a 8. helyen vagyunk 34.6 százalékkal. Az még hogy az átlagnál nagyobb vesztesek között van Görögországon kívül Egyiptom és Törökország, érthető. Ausztria, Luxemburg és Finnország gyenge tőzsdei szereplése már magyarázatra szorul. Nyilván egy éve voltak nagyon magasan.
Ha ezt a rangsort a hitelminősítők szerintivel hasonlítjuk össze, egészen más képet kapunk. Bármennyire szidják is ezeket a kellemetlenül érintett országok, én bennük sokkal jobban bízok. Nem most szigorúak, hanem tíz éven keresztül voltak nagyon elnézők az euró zóna tagjaival szemben. Nem fogták fel, hogy mennyire gyenge a tagországok délkeleti szárnya.
Még jobban bízok az állampapírok kamatjának nagyságára. De még a hitelezők is naivok voltak.
Még az sem hiszem, hogy a mediterrán országok bármelyike képes lesz az adóssága visszafizetésére. Az általuk fizetet, illetve ígért magas kamatok ugyan évek óta nyereséget hoztak, de sokkal kevesebbet, mint amit a hitelek elvesztése, leírása fog jelenteni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése