A nyugat és a távol-kelet útja

Kopátsy Sándor EF 2011-12-26

A NYUGAT ÉS A TÁVOL-KELET ÚTJA

Az elmúlt fél évszázad egyértelműen azt bizonyítja, hogy siker csak két viselkedési kultúra számra van nyitva. Csak a puritán Nyugat és a konfuciánus Távol-Kelet társadalmai fejlődhetek a világ átlagához képest. Minden másik kultúra, viselkedési mód lemarad.
Ez a kép csak azért nem világos, mert a közgazdaságtan nem az egy lakosra jutó jövedelem, életkor, és iskolázottság, hanem az államok gazdasági növekedése alapján rangsorol. Márpedig a két módszer alapján még az előjelek sem azonosak.
Az egy laksora jutó jövedelem alapján készült sikeresek rangsorából azonnal kiesne India, Brazília, Törökország.
Még az egy lakosra jutó, vásárlóereje alapján mért nemzeti jövedelem is torzít, mert a sikeresek közé kerülnek azok az országokat is, amelyek bányajáradékból gazdagok. Ha a bányajáradék nélküli egy lakosra jutó jövedelem alapján rangsorolnánk, a ma divatosan felzárkózók közül kimaradna Oroszország. Vagyis Kína és Vietnám maradna a sikeresek táborában, méghozzá ott is az élcsoportban.
A jelenlegi euró válság azt is jelzi, hogy le kellene vonni a mások pénzéből történő eladósodást is. Amelyik ország rontja a külfölddel szembeni mérlegét, lényegében nem csak a maga jövedelméből él. Ezért a rangsoroláskor az adósságállomány növekedését is le kell vonni a nemzeti jövedelemből, hiszen azt nem az ország lakossága termete meg. Ha az EU vezetése ezzel számolt volna, nem következik be a válság.
AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS A TÁVOL-KELET MÁS VÁGÁNYON HALAD
Ezt olvashatom ki a Nemzetközi Munkamegosztás legutóbbi adataiból. Ezekből is világossá válik, hogy a sikeres puritán Nyugat, és Távol-Kelet eltérő pályán halad.
Nagyon leegyszerűsítve:
A puritán Nyugat is egye jobban akar élni, és kevesebbet dolgozni, több évet nyugdíjasként élvezni. A távol-keletiek minél szegényebbek annál többet dolgoznak, tanulnak, áldoznak a tanulásért. Az Európa nyugati felét egyesítő EU országoknál lényegesen többet dolgoznak a négy volt angol gyarmaton, mindenek előtt az Egyesült Államokban.
Bizonyításul elég néhány adatot kiemelni.
Az évente ledolgozott órák száma
Az első kettő, Szingapúr, és Dél-Korea kiemelkedik 2400 órával. Ehhez azt tegyük hozzá, hogy Dél-Koreában 1980-ban még közel 2900 óra volt.
Az utolsó kettő, Norvégia és Németország 1400 órával. Az elmúlt harminc évben minden fejlett országban mintegy 200 órával csökkent a ledolgozott órák száma, de a csökkenés százaléka legnagyobb az EU országokban volt, ahol eleve a legkevesebbet dolgoztak.
1979-2010 között az évente ledolgozott órák száma a leggyorsabban Hollandiában és Franciaországban csökkent, átlagosan évi 0.8, illetve 0.6 százalékkal.
Már ennyi adat is elég annak bizonyítására, hogy Európa minél kevesebb munkával akar boldogulni, a Távol-Kelet pedig minél nagyobb bajban van, viszonylag annál többet dolgozik.
Ha a nyugdíjban töltött éveket nem a munkában töltött évekkel, hanem a ledolgozott órákkal állítanánk szembe, még tragikusabb képet kapnánk. De nemcsak tragikust, hanem mást is. Az EU országokban ugyani az elmúlt harminc évben átlagosan tíz százalékkal csökkent a ledolgozott munkaidő. Ehhez jön, hogy közel tíz százalékkal nőtt a nyugdíjban töltött évek száma, annak ellenére, hogy emelkedett a nyugdíjkorhatár. Igaz, hogy nőtt a korkedvezményesek, és a leszázalékoltak aránya is.
Talán mindennél jellemzőbb adat, hogy amíg az EU országokban, mindenek előtt a mediterránokban egyre nő a korhatár előtti nyugdíjasok aránya, addig Japánban a 68 éves korhatár ellenére 71.5 évesek a nyugdíjba menők.
A nemzeti jövedelem termelésében résztvevők aktivitásánál is nagyobb a különbség a szellemi vagyon, a tudás, az oktatás területén.
Az oktatásban elért eredményben minden távol-keleti ország az élcsoportban van. Dél-Koreával, Tajvannal, Japánnal, Szingapúrral és Hong Konggal csak Finnország versenyképes. A felsorolt országok, japántól eltekintve, abban még előrébb állnak, hogy az egyetemisták hány százaléka tanul a világhírű nyugati egyetemeken, és ott milyen az eredményük.
Még nagyobb a távol-keleti országok fölénye abban, hogy a család milyen arányban támogatja az iskolán kívüli tanulás eredményét. Ezekben az országokban általános, hogy a szülők fáradságot és pénzt áldoznak a minél jobb iskolai eredmény érdekében.
Márpedig nincs a jövőben várható eredménynek jobb előrejelzője, mint a tanulás minősége. Az iskolai oktatás eredménye elsősorban attól függ, hogyan állnak a szülők tanulás eredményességéhez. Ebben a legnagyobb a távol-keleti kultúra fölénye.