Levél az ellenzékhez

Kopátsy Sándor PP 2011-12-29

Levél az ellenzékhez

Őszintébb lett volna, ha levelemet, nem az ellenzékhez, hanem a magyar zsidósághoz címzem. A jelenleg rossz stratégiával harcolók erejének kilenc tizedét ugyanis a magyar zsidóság adja.
Abból a szempontból is jobb lett volna a magyar zsidóssághoz szólnom, mert nem az ellenzékétet féltem, hogy rossz úton jár, mert nem féltem sem a szélsőjobbot, sem a szélsőbalt, mert azok vélt érdekeiknek megfelelően cselekednek. Ilyenek egyrészt erőtlenek, másrészt mindig voltak, és mindig lesznek, de mindig erőtlennek maradnak, mert nincs erejük ahhoz. Hogy erősek lehessenek. A magyar zsidóságot féltem, mert ők pótolhatatlanok.
Ha valami, az ellenzék jelenlegi stratégiája garantálni fogja, hogy a Fidesz még további néhány cikluson keresztül megtartja a kétharmados többségét. Tehát nem a Fideszt féltem, mert nem rá veszélyesek, hanem őket, mert a jelenlegi viselkedésüket önpusztítónak tartom.
A liberális ellenzék nem látja be, hogy a szoclib koalíció nem nyerhet választásokat. A magyar választóknak ugyanis nagyon kis hányada az, akik elfogadják a liberális politikát. Mind a szocialisták, mind a liberálisok a maguk útján járva, hosszú távon, erősebbek lennének, mint közös politikai fronton.
A magyar társadalom nagy többsége közép-jobb, vagyis nemzeti, és konzervatív. Amelyik párt nem úgy politizál, hogy elfogadható legyen a közép-jobb nézetűek jelentős hányada számára, nagyon sokáig ne álmodjon választási győzelemről.
Mire tanít az elmúlt százötven év?
A magyar zsidóság a kiegyezéstől a második zsidótörvényig, vagyis a teljes náci befolyás érvényesüléséig, a részarányánál sokkal nagyobb gazdasági és kulturális szerepet kapott. Ezt a tényleges érdemein túl, annak köszönhette, hogy megalkudott a hatalommal, ami hálás volt a támogatásért. A zsidóság is jól járt. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy eltekintve a mindig érezhető antiszemitizmustól, az első világháborút megelőző fél évszázadban, Európán belül a Monarchiában volt a legjobb helye, a legnagyobb befolyása. Nem abszolúte, de relatíve. Budapest volt a világ legnagyobb zsidó lakossággal rendelkező város. Tőlünk keletre ugyan még többen voltak, de megalázottak. Nyugatra kevesebben, de jobb módban és szabadabban élhettek, de sokkal kisebb volt a befolyásuk.
Az sem tagadható, hogy gyakran érték őket sérelmek, mert a kontinens keleti felén mindig volt antiszemitizmus, de okosan, tanultan, több munkával működtek együtt a hatalommal. Ennek köszönhetően, az államalkotóknál jobban boldogultak.
Az első hibát a proletárforradalomban követték el. Nem mérték fel reálisan, hogy a magyar társadalomban hiányoztak azok az erők, amelyek akármilyen erőszakkal is, de fenn tudták volna tartani a munkások hatalmát. Mivel a proletárdiktatúrának nem volt támogatása az úri középosztályban, és még az úrrá válni akaró magyar értelmiségben sem, a zsidóké lett a főszerep.
Ezért aztán a hisztérikusan kommunista ellenes erők győzelme után nemcsak a háborúvesztésért, de Trianonért is őket tették felelőssé.
Ezzel a két háború közt megszakadt a politikai hatalommal való együttműködés feltétele. Ehhez járult, hogy a mindent a revízióra építő politika egyetlen külső támogatását Hitlertől remélhetett. Ez a két tény vezetett aztán a zsidóság fizikai megsemmisítését is elfogadó tettekig. Ennél nagyobb bűnt, nemcsak erkölcsileg, de nemzeti érdekünket sértően sem követtünk el. Ezt az időszakot azonban sem az elkövetők, sem az áldozatok nem rendezték le egymás között. Az elkövetők Hitlerre hárítják azt is, amit ők követtek el. A magyar zsidóság pedig nem veszi tudomásul, hogy a bűnösök között, nem mi voltunk a legmesszebb menők.
A tengelyhatalmak oldalán nálunk maradt életben aránylag a legtöbb zsidó. Aztán pedig itt maradt meg a legnagyobb befolyásuk. Erre mi, nem zsidó magyarok, nem lehetünk büszkék, de a magyar zsidóság is magának árt, ha ezt sem érti meg. Azt is elfogadom, hogy joguk van nem megbocsátani, de akik a történtek ellenére itt maradtak, maguknak ártanak, ha ennyi sem vesznek tudomásul.
A sztálinista években játszott szerepük sincs tisztázva.
Ha nem tetszik a rendszer, passzív ellenzékbe vonulok. Ez volt 1945 után a magyar úri középosztály politikája. Nem azt keresték, mit lehet tenni a bolsevik megszállás viszonyai között, hanem abban reménykedtek, hogy hamarosan összeomlik a Szovjetunió. Eltelt közben negyvenöt év, amiben ugyan sokaknak volt borzalom, de a nép többsége munkát kapott, iskolába járhatott, szakmát tanult, házat épített. Utólag elmondhatjuk, hogy azt a rendszert nem mi akartuk, abba azonban mindenki másnál bölcsebben berendezkedtünk. Bilinccsel a lábukon, de táncolhattunk. Erre büszke csak az lehet, aki nem maradt passzív, nem örült a rendszer kudarcinak, hanem tette, amit tenni lehetett. A történelem nem azokat fogja megőrizni, akik nem tehettek semmit, hanem azokat, akik megtették azt, amit a rendszer megengedett.
Ebben a rendszerben, a Rákosi-rendszerben a legjobban a magyar zsidósság vizsgázott. A nagy többségük vállalta az együttműködést. Sokuk még túl is lihegte azt. Be kellene látni, hogy az a rendszer sokkal rosszabb volt a liberális politikára született zsidóknak, mint az úri középosztálynak. Mégis csak az előbbiek vállalták, az utóbbiak többsége pedig belepusztult, meg sem érte a szabadságot.
Az antiszemiták meg sem érthetik, hogy az a negyven év, azon belül még a Rákosi-rendszer is rosszabb lett volna, ha a magyar zsidóság nem vállalja benne az élcsapat szerepét.
A magyar sztálinizmus is kevésbé volt rossz, mint ott, ahol nem maradtak zsidók, és szinte értelmiség nélkül másolták a bolsevik rendszert.
A magyar zsidóság már 1953-ban is, zömmel Nagy Imre mögé állt. Lelkesen támogatták azt a bolsevik rendszert, ami már lazított a primitív másoláson. Nagy Imre csapatában részarányuknál sokkal nagyobb szerepet játszottak a későbbi liberálisok szülei.
Az igaz, hogy a forradalom alatt, és főleg a leverése után az indokoltnál is jobban megijedtek. Nem ok nélkül, de a tényleges okánál jobban. Ezért a bosszúállásban a kelleténél aktívabbak voltak.
Ahogy azonban Kádárnak sikerült megerősíteni a pozícióját, a magyar zsidóság többsége, a sztálinistákkal szemben, mögötte sorakozott fel. Ők alkották az új gazdasági mechanizmus élcsapatában a nagy többséget. Nélkülük nem lehettünk volna a legvidámabb barakk.
A rendszerváltást megérezve, a kiegyezés utáni politikai stratégiához tértek vissza. A konzervatívokkal keresték a kapcsolatot. Antall Józsefet ők segítették az MDF élére, vele kötöttek paktumot, őt támogatták az MDF konzervatív párttá való átalakításban. Ez annyira sikerült nekik, hogy az MDF a következő választáson katasztrofálisan megbukott.
Ebből, a magyar zsidóság leszűrhette volna a tanulságot, hogy nekik mértékletesnek kell lenni a szövetségesük támogatásában, mert akit lelkesen támogatnak, nagyot fog bukni.
Sajnos, nem tanultak belőle, sőt úgy érezték, hogy ők a király-csinálók. A következő választáson abszolút többséget szerző MSZP-vel azonnal koalíciót kötöttek. Horn Gyula megörült a szövetségnek, és a saját liberálisaira bízta a gazdaságpolitikát. A ciklus végére már Bokros Lajos uralta a gazdaságpolitikát. Bevezették, Európában először és utoljára a „kötelező magán nyugdíjpénztárakat. El is bukták a következő választást. De ebből sem tanultak. Pedig ők segítették kormányra a Fideszt. Ennek ellenére még nem találkoztam olyan zsidóval, aki nem lelkesedik Boros csomagjáért. Képtelenek megérteni, hogy elméletileg, legalábbis nekik, jó lett volna Bokros politikájának megvalósulása, de az ilyen program meghirdetéséből az következik, hogy megbukik az olyan párt, amelyik a magyar közvélemény által elfoghatónál is sokkal liberálisabb politikát akar. Tipikus példája annak, aki a reálisnál többet akar, nem érheti el az elérhetőt sem.
2002-ben visszanyerték ugyan a hatalmat, de ebben a Fidesz is hibás volt. Mivel Medgyessy nem volt elég hűséges kiszolgálója a liberálisoknak, pajzsra emelték Gyurcsányt, aki aztán még a saját pártjában sem tűrte meg azokat, aki nem voltak elég liberálisak. Ettől aztán végleg elfogyott a választók türelme.
A Fidesznek nem kellett sokat tenni az elseprő győzelme érdekében.
A legutóbbi választáson csúfos vereséget szenvedő ellenzék most úgy kezeli a kormányt, mintha az ország életveszélyes ellensége lenne. Nem hajlandó tudomásul venni, hogy a választást ennyire csak azért nyerhette meg a Fidesz, és azért élvezheti továbbra is a választók kétharmados győzelmet hozó támogatását, mert a szoclib koalíciótól minden áron meg akar szabadulni.
Ráadásul, a liberális mohóságuk még a szélsőjobbot is megerősítette. A szoclib koalícióban olyan erős a Fidesszel szembeni gyűlölet, hogy még azt sem veszik tudomásul, hogy a szélsőjobb főleg a baloldaltól nyerte el szavazatai többségét. A liberálisokkal való szövetség annyira elfogadhatatlan volt a szocialista szavazok jelentős hányada számára, hogy inkább a Jobbikra szavaztak.
Közben a pénzügyi világválság még a fejlett nyugati társadalmakban is meggyöngítette a liberális gazdaságpolitika politikai támogatását.
Várható lett volna, hogy mind a szocialisták, mind a liberálisok tanulnak a történtekből. Ennek az ellenkezője történt. Mást sem látnak a maguk számára, mint a Fidesz politikai megbuktatását. A kormány minden kudarcát lelkes örömmel trombitálják. Az ország érdeke sem számít, ha az a Fidesznek árt.
Nincs más mondanivalójuk, mint a Fidesz szidalmazása. Mivel ebben itthon nem reménykedhetnek, az országot külföldön akarják megbuktatni. Az nem baj, ha az országnak is ártanak, csak ártsunk a Fidesznek vele.
A rendszerváltás közeledtét is ők ismerték fel előbb, és jobban. Sőt annyira felismerték, hogy a rendszerváltást érdemüknek tekintették. Érdemük ugyan tagadhatatlan, de nem akkora, mekkora negatív szerepet játszottak 1990-2010 között.
- Többet privatizáltak külföldiek számára, mint indokolt lett volna. Ebben az igyekeztükben olcsóbban adtunk el, mintha nem ilyen sürgősen árulunk.
- Gyorsabban számolták fel a veszteséges vállalatokat, minthogy indokolt lett volna.
- A rendszerváltás során mi teremtettük meg a legnagyobb, és az óta sem felszámolható tartós munkanélküliséget.
- Ész nélkül osztogattunk a nyugdíjkedvezményeket, és rokkantságot. Ebben is világbajnokok lettünk mindaddig, amíg a görögök meg nem előztek.
- A magyar cigányságnak a rendszerváltás előtti időben meginduló asszimilálódását gyors leszakadásra fordítottuk
- A többi csatlós országénál nagyobb privatizációs bevétel ellenére, devizában eladósítottuk nem csak az államot, de az önkormányzatokat és a lakosságot is. Mi hoztuk létre a fajlagosan legmagasabb eladósítását a lakosságnak Svájci frankban.
- 2010-re, ez erőltetett liberalizációval felszámolták az élcsapatukat, az SZDSZ-et, jelentéktelenné tettük a szoclib ellenzéket.
A hibákban, bűnökben minden másik európai országnál nagyobb szerepe volt a magyar zsidóságnak.
Talán éppen a magukra vállat túl-szereplésért vesztették el, a Fidesz kétharmados győzelme után, az arányérzéküket. A magyar zsidóság nem érzi, hogy mekkora lehet a reális szerepvállalása. Az elmúlt évben gyakorlatnál lényegesen kevesebb, de sokkal hatékonyabban megvalósult volna
1945-1990 között a magyar zsidóság realitásérzéke jobb volt, mint a magyar etnikumú úri középosztályé. Sajnos, két éve sokkal gyengébb lett. Nem képesek megemészteni, hogy kiemelkedő szerepük eljátszották. A józan realitás azt parancsolná, hogy tegyék azt, amit korábban mindig tettek. Fogadják el a realitást, ami még mindig sokkal nagyobb szerepet jelent, mint a részarányuk, de az megvalósulhat. Vegyék tudomásul, hogy a reális szerepük lényegesen nagyobb, mint a részarányuk, de nem az övék a főszerep. 2010-ig a reálisnál nagyobb volt a szerepük, mint amekkorát a társadalom elvisel. Mindent a kedvük szerint akartak, ezért végül az őket megilletőnél is sokkal kevesebbet kapnak.
Amennyire a kevesek közé taroztam, akik megérették, hogy a magyar zsidóság itt maradt törekéke a sztálinisták védelme alá menekült, annyira nem értem meg őket, amikor a nemzetközi zsidóságtól várják, hogy tönkretegye a jobbközép uralkodását. Akkor azok kevés magyarhoz tartoztak, akik belátták, hogy a szovjetrendszer megszállása évtizedeke szól, és védelmet jelent az antiszemita szélsőjobb ellen. Ma ahhoz a többséghez tartozom, kik nem félnek a fasizmus hatalomra jutásától, mert ennek nincsenek meg a hazai és a nemzetközi feltételei.
Akkor a hazai hatalmi elit, kezdve Horthyn, lelkes antiszemita volt. Akkor az országban tízszer ennyi zsidó gazdasági és szellemi fölényére irigy volt nemcsak a főváros, de a vidék lakosságának nagy többsége is. Akkor a nagyon kisszámú, népi származású értelmiség többsége, úr akart lenni. Ma az értelmiségi elit nagy többsége nem antiszemita. A tízedére csökkent zsidóság csak Budapesten van jelen. Vidéken alig maradtak, ezért a vidéki lakosság nem irigyelheti a zsidók gazdagodását.
Akkor a náci Németország volt Európa egyetlen katonai szuperhatalma, akivel szemben minden katonai lépés irreálisnak látszott. Ezért érthető volt, hogy a magyar hatalmi elit nácibarátságra épített.
Mára, a fasiszta veszély szempontjából is, a nemzetközi erőviszonyok teljesen megfordultak. Aki, ma a fasizmus feléledésétől fél, elvesztette a realitásérzékét. Ennek mind a belső, mind a külső feltételei teljesen hiányoznak.
Jelenleg a magyar zsidóság tized akkora, min akkor volt, a gazdasági és szellemi fölénye még ennél is kisebb lett. Közelebb került hozzájuk a magyar etnikum.
A kisebb létszámuk nem vitatható. A gazdasági és szellemi fölényük ma is tény, de közben a nem zsidó magyarság teljesen átalakult, a gazdasági és szellemi ereje megtízszereződött. A nép fiaiból tízszer annyi vállalkozó és diplomás lett, mint akkor volt. Az arisztokraták gazdagsága semmivé vált, az úri középosztály pedig mára szinte kihalt. Ezt jelzi, hogy megszűnt az MDF.
A nemzetközi helyzet még jobban megfordult. Akkor a zsidóság ügyének a Nyugaton nem volt védelmezője, és nem volt, hova meneküljön. Ma az Egyesült Államok korábban elképzelhetetlen szuperhatalom, ami nem tűri az antiszemitizmust, amivel szembehelyezkedni lehetetlen. További garancia az EU tagágunk, és azon belül a német gazdasággal való összefonódottságunk.
Akkor nem volt, ma van a zsidóságnak saját állama.
Jelenleg a magyar zsidóság sorsa szempontjából a legnagyobb akadály, hogy rájuk nézve Orbánban nagyobb veszélyt, látnak, mint láttak Horthyban és Rákosiban. Azokkal keresték az együttműködés feltételeit, ezzel pedig lehetetlennek tartják. Ez a különbségtétel nemcsak abszurd, de rájuk nézve, önpusztító is.
A magyar politikai kultúrára jellemző, hogy aki külső erőre támaszkodva akar belső ellensége ellen harcolni, azt hazaárulónak tekinti. Ebben a tekintetben mellkékes, hogy kinek az oldalán van az igazság.
A Fideszt, ténylegesen az Orbánt semmi sem népszerűsíti jobban, mintha a belső ellenfele külső szövetségesével, a nemzetközi szidósággal támadja. Nem követhet el annyi hibát Orbán és kormánya, ami eltántorítja mögüle a kétharmados többséget, amíg a magyar közvélemény úgy érzi, külső erők ellen kell megvédeni.
A magyar zsidóság sem kelthet semmivel nagyobb ellenérzést, mint azzal, ha az általa nagy többséggel választott magyar kormány megbuktatását külső nyomással akarja elérni. Ezért a magyar zsidóságnak be kell látni, hogy itthon kell a Fideszénél jobban elfogadható programot hirdetni. Ez pedig nem lehet más, mint a munkaalkalom teremtés. A szoclib erők támogatása azért olvad el, mert húsz évig nem történt semmi a munkaalkalom teremtése érdekében.
A nagyobb sajtószabadság, a melegek és a cigányság nagyobb szabadsága, a minél több pártocska szabad működése, csupa olyan követelés, amivel szemben a magyar társadalom nagy többsége közömbös.
A fentieket igazolja a tény, hogy a Fidesz ma is kétharmaddal nyerne. Egyetlen időközi választás sem mutat mást, mint a politikával szembeni nagyobb közömbösséget, és az ellenzék támogatásának hiányát. A rendszerváltás óta még nem volt példa arra, hogy a kormánypárt megtartotta támogatásának arányát, nem erősödött meg az ellenzék súlya.
Nem tudom, mire volna szükség ahhoz, hogy az ellenzék felmérje a reális helyzetet. Amíg ez nem történik meg, semmi oka sem lesz a Fidesznek arra, hogy ne követhessen el súlyos hibákat. Addig nem kell félnie, amíg az ellenzék gondoskodik arról, hogy ne csökkenjen a támogatottsága.
- - - - - -
Ezt a levelet is az íratja meg velem, hogy félek a magyar zsidóság kívánatos szerepének elvesztésüktől.
Aggódom, hogy nem ismerik fel reális befolyásuk nagyságát, és ennek következtében elveszítik a magyar társadalomban a számukra adott szerepüket is.
Ha lesz egyszer egy reális magyar történelem, abban a kiegyezés utáni százötven év valahogy így kerül bele.
A kiegyezés utáni fél évszázad az ezer éves magyar történelem egyik legsikeresebb időszaka volt a Nyugathoz való felzárkózásban. Ezt a sikert döntő részben a magyar zsidóságnak köszönhettük. Ebben még a népnek nem volt szava, az arisztokrácia és az úri középosztály pedig minden áron visszafelé akarta forgatni a történelem kerekét, bűnösen ostoba módon bánt a kisebbségekkel, akik együtt a többséget alkották.
A két háború közti negyed század a csonka ország revízióját kergette, mint lázálmot. A háborúvesztést arra a szidóságra igyekezett kenni, akik a legkevésbé voltak felelősek azért, hogy a kisebbségek el akartak szakadni. Márpedig a magyar zsidósárra soha nem volt nagyobb szükség, mint ekkor. Máig nem készül tudományos felmérés, hogy hova jutott volna az ország, ha a zsidóság lelkes támogatását élvezheti. Ezzel szemben a gazdasághoz érzékelten, a politizálásban évezredes tapasztalatokkal rendelkező arisztokraták és urak országa lettünk.
A bolsevik megszállás rövid fél évszázada úgy fog szerepelni, mint a ránk mért csapást sorstársainknál sikeresebben átélt időszak. Ami rajtunk múlott, azt jól teljesítettünk. Az érdemben a megmaradt magyar zsidóságnak a létszámuknál sokszorta nagyobb részük volt.
A rendszerváltást követő húsz esztendő, a lehetőségekhez képest szégyenteljesen teljesített. A nagyon gyenge minősítésben a magyar zsidóságnak indoktalanul nagy szerepe volt. A számában tizedére zsugorodott magyar zsidóság nemcsak arányaiban a legnagyobb megmaradó volt, hanem minden európai államnál nagyobb politikai szerepet kapott. Az első szabad választáson nálunk nyert a magyar zsidóság liberális pártja a legnagyobb parlamenti képviseletet, a húsz évből tizenhatban külső, illetve belső tagja volt a kormány koalíciónak, a privatizáció levezetésének.
Az elkövetett súlyos hibákért súlyos felelőssége maradt.
A szoclib befolyás összeomlása után az SZDSZ megszűnését, a liberálisokban erős képviseletű MSZP pedig másodrangú szereplővé zsugorodását nem tudták elviselni, és a kormány ellen olyan harcot indítottak, amiben az sem számít, mivel ártanak az országnak, csak ártsanak a Fidesznek. Ez a stratégia azonban elsősorban rájuk veszélyes, ezzel nemcsak a Fideszt, azaz a nemzetieket, de még a Jobbikat, az antiszemitákat is erősítik.
Nem a magyar zsidóságot féltem, azokat örömmel fogadnák mind Izraelben, ahol egyre nagyobb lesz a hiány nyugati civilizációs állampolgárokra, de az Egyesült Államokban is, ahol gyorsan a társadalmi elit tagjai válnak belőlük.
A magyar társadalmat féltem, mert ebben ők az élesztők.