Dél Korea-Észak-Korea

Kopátsy Sándor EH 2012-01-04

DÉL-KOREA – ÉSZAK-KOREA

A Korea a német egyesülés óta az egyedüli példája annak, hogy egy azonos kultúrájú nép két politikai rendszerben él. Ezért az észak-koreai vezetőváltás jó alkalom arra, hogy a két rendszer hatékonyságát összevessük.
A koreai háború után a két országban gyakorlatilag azonos volt az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem. Ma az ország déli felében hatszoros. A német egyesülés idején a nyugati demokráciában élő németek csak kétszer voltan gazdagabbak, mint a bolsevik rendszeren élő keletiek.
A legmegdöbbentőbb összevetés mégis az, hogy a 18 éves korosztály délen húsz centiméterrel magasabb, mint az északi testvéreik. Ennél ugyanis nincs megbízhatóbb mérce a két rendszer hatékonysága összevetésére.
Számos esetben az európai bolsevik rendszerek összeomlását két okkal magyaráztam.
1. A kultúrájuk nem volt megfelelő.
- A kelet-európai népek viselkedése annyira nem felel meg a jelenkor igényének, hogy a felzárkózásuk rendszertől függetlenül lehetetlen. Ezt bizonyítja, hogy egyelten ortodox kultúrájú nép nem bizonyult képesnek a felzárkózásra, legalább a lemaradásának a csökkentésére.
A hidegháború megszűnése, a bolsevik rendeszek összeomlása óta egyetlen ortodox, illetve közép-ázsiai kultúrájú nép nem javított az országok közt elfoglalt korábbi helyzetén. Még Oroszország sem, amelyik nemzeti jövedelmének harmadát az olaj, és földgáz járadéka adja.
- Görögország példája pedig azt mutatja, hogy az ortodox keresztény kultúra a hidegháború demokrata oldalán sem hozott nagyobb eredményt. Ez különösen jelenleg nem indokol magyarázatot.
2. A gazdaságot izolálták a világpiaci árhatásoktól. Ezzel védtem a Lenin, a Nagy Imre, majd a Kádár rendszer által támogatott új mechanizmusokat. Az utóbbi harminc évben elért kínai sikerek is ezt támasztották alá. Az óta arra esküdtem, hogy a bolsevik rendszer is lehet hatékony, ha a lakosság nyugaton puritán, és a gazdaság piacos.
Ezt a nézetemet bizonyította, hogy a rendszerváltás után a volt csatlósok közül a csehek, a szlovének és az észtek, vagyis a leginkább puritánok szerepelnek sikeresebben.
A világtörténelmi jelentőségű bizonyítékot azonban Kína adta arra, hogy a politikai diktatúra, ha a gazdaságot liberalizálja, lehet nagyon sikeres, de csak ott, ahol a lakosság viselkedése keményen puritán. Márpedig minden konfuciánus nép nagyon keményen puritán módon él, dolgozik és tanul.
Észak-Korea csődjét kivételes jelenségnek tartottam. Most be kell látnom, hogy a családi, azaz vérségi alapú dinasztia diktatúrája minőségileg különbözik, a vezetőit képesség alapján szelektálótól. Eddig erre nem figyeltem fel, holott tudtam, hogy a vérségi öröklés még Sztálinnál sem történt meg.
Ma már látom, hogy a diktatúrák történetében is minőségi változást hozott a vérségi, és a szelekciós hatalomöröklés. Ez először Kínában történt meg. Mao feledsége ugyan még próbálkozott örökössé válni, de a kommunista elit nem tűrte el.
Észak-Korea tragédiája, hogy örökletessé vált a hatalom, nem alakulhatott ki olyan kollektíva, ami fenntartja a képesség alapján történő utódválasztást. Ezen a lényegtelennek látszó különbségen múlott az, hogy Kína és Észak-Korea közti eredmény nagyságrendileg eltérően alakult, és alakul.
Észak-Korea reménytelen sorsának ugyan nincs köze a marxizmushoz, de annyi mégis tanulság, hogy minden diktatúra magában rejti annak veszélyét, hogy vétségi alapon örökletessé válik.