2011. december 20., kedd

A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KELETI FRONTJA

Kopátsy Sándor EH 2011-12-15

A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KELETI FRONTJA

Szinte kezdettől foga éreztem, hogy a háborúk sorsát nem a haditechnika és nem a hadvezérek döntik el, ahogyan a történészek tanítják.

A ruházat.
A szovjet csapatok bevonulása azonnal világossá tette a német háborúvesztés egyik fontos okát. Nem az éghajlatnak megfelelően öltözködtek. Egy napon belül láthattam a posztóba öltözött, búbakancsos magyar és német katonákat, és az oroszokat pufajkában és halina csizmában. Azonnal megértettem, hogy nemcsak Napóleon volt ostoba, de Hitler és német katonai vezetés is. Nem értették meg, hogy az orosz télben a fronton fontosabb a megfelelő öltözet, mint a stratégiai és technikai fölény.

A honvédő, és a hódító háború.
Az azonos létszámú és azonos technikával felszerelt hadsereg ereje nagyon függ attól, hogy a hazát védi, vagy a hatalom számára hódít. Az előbbi érez, az utóbbi gondolkodik. Az oroszok vidámak voltak, a németek megfontoltak.
Ezért a legénység fanatizálása elengedhetetlen. Ebben ugyan Hitler méltó ellenfele volt Sztálinnak, de elfelejtette, hogy a fanatizmus a házától távolodva négyzetesen csökken.

A két fél tankjai.
A német tankok technikai fölénye a laikusnak is feltűnt. Azok olyanok voltak, mint a svájci óra. Az orosz tankok hozzájuk képes vekkerórának számítottak.
Azt csak nem régen olvastam, hogy az oroszok ugyan háromszor annyi tankot vesztettek, mint a németek, de tízszer annyit gyártottak. A szovjet katonai vezetés felmérte, hogy minőségben nem versenyezhetnek, a mennyiségben kell ellensúlyozni. A tankcsatákban a mennyiség győzhet a minőség felett. Győzött is.

Az emberáldozat.
A Szovjetunió négyszer annyi embert vesztett, mint a németek a keleti fronton.
A szovjet katonai vezetés nem számolt az emberáldozat nagyságával, hozzájuk képest nemcsak a Wehrmacht, de az SS hadosztályok is vigyáztak az embereikre.

Összegzés.
Ennek a néhány szempontnak bármelyike fontosabb volt a végkimenetel szempontjából, mint a hadvezetés minősége, és a haditechnika fölénye.

1 megjegyzés:

  1. Tisztelt Professzor Úr!

    A Don-kanyarban nem téli öltözetben fagyoskodó magyar baka, nem nagyon értette, hogy miért ott, 1500 km-re kell harcolnia a bolsevikok ellen, és miért nem elég Záhonynál. Apám letudta a katonaságot Erdély "visszafoglalásánál", ha elvitték volna a Don-kanyarba, akkor most nem írhatnám ezt a kommentet...

    Péter
    anglomaniaanglomania@gmail.com

    VálaszTörlés