2011. december 26., hétfő

A kicsi is lehet nagyon fontos

Kopátsy Sándor EH 2011-12-25

A KICSI IS LEHET NAGYON FONTOS

Az osztálytársadalmak lényegéből fakad, hogy a történelemtudomány a politikai hatalom szolgálólánya maradt, csak azt tartotta fontosnak, ami a politikai hatalom érdekét szolgálta. Ami az emberek életében fontos volt, arra nem fordított figyelmet. Erről a politikai személetről nehéz lesz leszokni. Jelenleg is azt élem meg, hogy a liberális politikának csak az a fontos, hogyan oszlik meg a politikai hatalom, mekkora a sajtószabadság, milyen a választási törvény, mely pártok vannak hatalmon.
Ezért harcolni egy olyan országban, amiben kétmillió embernek nincs munkája, ezek koldusok, hiszen alamizsnán élnek. Ahol az ország külföld felé történő eladósodottsága, a lakosságé és az államé, meghaladja az éves nemzeti jövedelmet.
Szerencsére, a közvélemény egyre jobban megutálja, illetve közömbösen kezeli a pártpolitizálását. Ilyen helyzetben a történészek első feladata, hogy arra tanítsák az embereket, hogy nem a politikán múlik a sorsunk.
Ezt semmi sem bizonyítja jobban, mint a történelem. Nem ismerünk olyan népet, országot, aminek a jelenlegi helyzetébe jutása a politikusainak, hadvezéreinek a teljesítményén múlott volna.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése