Széphalmi Diéta

Kopátsy Sándor PP 2011-10-04

Széphalmi Diéta

2011. augusztus 2. (kedd de.)

Előadó: Kopátsy Sándor

Kopátsy Sándor

Tegnap kirobbantam, de akkor megfogadtam, hogy nem szólok többet. (derültség a teremben) Hogy milyen az élet, mennyire lehet tervezni ugye, hogy mennyire lehet tervezi a jövőt? Vállaltam a szerepet, mert a széphalmi maghoz tartozom. Az egy kicsi, de tartós kollektíva. Erről az jut eszembe, hogy mi mindig darabra mérjük a társaságot, kollektívát. A minőség sokkal többet számít, mint a darabszám. Gyakran idézem, hogy a Nyugatnak a maximális példányszáma 700 volt, de milyen 700 emberhez jutott el, és történelmet csinált. Ha nekem adnak 50-et, olyant, akiket én választhatok, akivel tudok kommunikálni, akkor dönthet a pártkongresszus, akárki, akármit ezeknek a hatását becsülöm többre. Most úgy érzem, és vállaltam. Nem csak azért, mert olyan ritkán beszélek mostanában, de azért is, mert ezt fontosnak tartom. Tavaly azt hittem, hogy utoljára, most reménykedek, hogy nem utoljára, de nem könnyű az Attila sorsa, ahogy ezt megoldja, de ő se garantálhatja, hogy ez mindig sikerül. Ránk legalább számíthasson, akik ebben segítjük

Tegnap nem azért okosodtam a Herczog Laci az előadásán, amit elmondott – azzal egyetértek. Ötven év óta, szakkérdésekben közöttünk nem volt vita. Amikor azt mondta, hogy mit csináljunk a rezidensekkel, nekem minden olyan megoldás jó, amivel hagyjuk az embereket oda menni, ahova akarnak.

Szerintem az ajándék egy szakmának, mintha azzal külföldön is elhelyezkedhet, méghozzá magasabb fizetéssel. Ez nem csak az érintetteknek, és a szakmának, hanem az országnak is jó. Miért nem megy ma annyi tehetséges ember magyar-történelem tanárnak? Mert mit kezd vele? Itt kell maradni, megkötött, a lehetősége korlátozott. Ha már tanítani akar, idegen nyelvre, fizikára vagy matematikára megy, amivel itthon és külföldön elhelyezkedhet. Az pedig, hogy milyen lesz a jövő orvosi kara, az elsősorban attól függ, hogy milyen anyag megy az egyetemre. A szocialista rendszerben az orvosokat csak a hálapénz vonzhatta. Ez volt ez egyetlen olyan szakma, ahol egy diplomásnak is lehetett féllegális másodjövedelme. Ebből fakadt, hogy most olyan sok jó orvosunk van.

Ahhoz, hogy jók legyenek az orvosok, az első feltétel, hogy a beiratkozók tehetségesek legyenek.

A legjobb egyetem sem képez jó orvost abból, akinek nincs tehetsége és hivatástudata, aki nem képezi folyamatosan tovább magát.

Én örültem annak, hogy végre az európai piac kinyílott, a jó és bátor mehet, ahova akar. Ennek ellenére a munkaerő-áramlásba mi utolsók vagyunk az EU-ban. Nem csak a hazai foglalkoztatásban. Ennek több oka van. Elsősorban kulturális, másodsorban a nyelvünk rokontalansága. A mi nyelvünkkel nem lehet messzire menni. Ez ma egyre több fiatal orvos számára lehetőség. Én egy kicsit cirkusznak tartom ezt a nagy felháborodást, hogy mi lesz most az orvosi szakmával, hogy az orvosok felébredtek. De ennek a kivándorlásnak pozitív hatása lesz Nemcsak, hogy néhány szakterületen átmeneti orvoshiány lesz, hanem a tehetségesek és bátrak közül többen mennek orvosnak. Én nem tartom életrevalónak azt a fiatalt, aki a szakmaválasztáskor nem mérlegeli azt is, hogy mekkora szabadságom lesz abban a tekintetben, hogy hol élek, mennyit keresek.

Az ’50-es években néztük meg, matematika tanárnak sokkal rosszabb matematikai eredménnyel mentek, mint tornatanárnak. Miért, mert akkor volt világelső a magyar labdarúgó csapat, a Puskás és világsztár társai, nagyobb embernek, jobban keresőnek, függetlenebbnek számítottak, mint a miniszter, A minisztereket cserélgették félévenként, néha havonta. A Puskás Öcsihez Rákosi se mert volna hozzányúlni. Tehát akinek esze van, az nem matematika tanár akart lenni, hanem futballválogatott.

Most annak örülök, hogy egyre több fiatal érezheti, hogy kinyílt előttük a világ. A sirámom az, hogy a pedagógus nem egy ilyen rugalmas szakma, és egyre rosszabb anyag megy pedagógusnak. Nekem az anyám pedagógus volt, tehát én ezt a folyamatot az I. Világháború óta ismerem. Amikor pedagógusnak, főleg a nők közül az ország fölső tizedéből mentek. Amikor képzőbe járt, még az osztálytársak között számos arisztokrata lény volt, munkás és paraszt egy sem. Ma pedagógusnak az átlag alattiakból sokkal többen mennek, mint a felettiekből. A legjobb érettségizők közül a legjobb néhány lelkes költői lélek, vagy megszállott fiatal megy pedagógusnak. A racionális tehetség nem megy.

Gimnáziumi diákként történelmi tanulmányi versenyre készültem, magyar és történelem tanár akartam lenni. Aztán az érettségi szünetben rájöttem, hogy a mérnökgyakornok háromszor annyit keres, mint az anyám tanítónőként. Ezért úgy határoztam, hogy mérnök leszek. Akkor, ha akarok, hobbizhatok történelemből, meg irodalomból. De ha meg akarok élni, meg gyerekeket fölnevelni, ebből keresni kell.

Ezért voltam ingerült tegnap, – bocsánatot kérek, - hát én ilyen vagyok, most már nem is nagyon fogok megváltozni.

Úgy éreztem, hogy mi magyarok többet panaszkodunk, mint amennyit a saját múltunkon botránkozunk. Az elmúlt 20 éven inkább botránkozok, mint panaszkodok. Ennél rosszabb már nem lehet, amint mi az országunkkal elkövettünk ebben a 20 évben.

Erről akarok egy kicsit, a foglalkoztatással kapcsolatban, beszélni. Herczog Lacinak az előadása bennem egy újabb írást érlelt meg, amely arról szól, amiről nem beszélt.

Kezdeném azzal, hogy a foglalkoztatás a modern társadalom legfontosabb feladata. Ezt tartom a legfontosabb feladatnak. Eléggé ismerem a számokat. Ha megnéznénk, hogy mire mentek az országok attól függően, hogy hol, mekkora volt a foglalkoztatás, akkor a következőt látja. A viharosan fejlődő Távol-Keleten 80 % körül, Amerikában és a skandináv államokban 70 fölött, az EU átlagban 60 fölött, 55 százalékos a foglalkoztatás. Tehát utolsók vagyunk. Ennél nagyobb bűnt nem tudok elképzelni. Még azt sem állítom, hogy ez nem tudatos bűn volt. De azt igen, hogy érdemben nem tettünk ellene semmit.

A jelenkori társadalomban elszakadt a munkaadói érdekeltség a társadalmi érdektől.

Miért szakadt el?

A tőkés osztálytársadalmakban nagyon kicsi réteg kapott nyugdíjat, alig volt egészségügyi ellátás, kevesen voltak nyugdíjjogosultak, kevesen érték meg a nyugdíjkorhatárt, és kevés évet éltek utána. Nem volt a kifizetett bér után jelentős járadék. A ’30-as években a munkából élőknek 4-5 %-a volt társadalmi biztosított és nyugdíj jogosult. A nép ezért irigyelte, az egész falu, még a gazdag parasztok is a baktert, mert van fix fizetése, és nyugdíjas állása volt, ráadásul tehenet is tarthatott.

A társadalom nem lehet egészséges, ahol a foglakoztatás 75 % alatt van. Ezt a Matolcsyn keresztül elmondta, az Orbán is. Az 1 millió új munkahely megvalósításának azonban még semmi konkrét terve nincs. Nem tudják hogyan, Én sem tudom, hogy kellene gyorsan megvalósítani. Ők még kevésbé tudják, de az, hogy végre valaki ezt tudomásul veszi számomra nagy öröm. Az elmúlt húsz év, és a szoclib kormányzat alatt még jelszóként sem hangozott el.

Mi úgy privatizáltunk a ’90-es évek után, hogy amelyik vállalat veszteséges azt akkor is fel kell számolni, ha az elbocsátottak számra nincs munka alakalom. Ez a baromság teteje. Mert a liberális közgazdaságtan számára csak az a munka kívánatos, ami megtermeli a foglalkoztatásával járó minden költséget, és a munkaadónak még profitot is. De ha nem dolgozik, akkor nem termel semmit, és a dolgozóknak kell ezeket és családjukat eltartani.. Aki ezzel senki nem számol, az ostoba.

Ezt a legokosabb közgazdász barátaim sem tudják megérteni. Pedig a privatizáció idején nem volt, és az óta sincs Magyarországon olyan vállalat, amelyik leállítása társadalmi érdek volt.

Elmeséltem ezt a hollóházi példát. A Hollóházi Manufaktúra mintegy 30 millió éves veszteséggel dolgozik 10 év óta. Már csak 220 dolgozója van. Ebből 100 minimálbéren. Ez a vállalat, ha leállítják, akkor 140 millió kiesik a költségvetésből. Mert ez fizetett bérjárulékot, meg vámot, forgalmi adót. Közel ekkora az amortizációja, aminek sokszorosát kitevő vagyon megszűnik, ha felszámolják. Ezekhez hozzá kell adni, hogy ha felszámolják, akkor még munkanélküli segélyt is kell fizetni a költségvetésből. De ez még mindig csak egy buta közgazdászok mérlege. 30 millió veszteséget nem akar megtéríteni, inkább azonnal 145 milliót kidob a költségvetésen keresztül. Ezt leírtuk, a miniszterek, mindenki egyetértett vele. Mégis elhatározták a felszámolását. Kiderült, hogy ez a logika a pénzügyi mechanizmusba ez nem fér bele. A miniszter sem tudja megakadályozni.

Nekem a foglalkoztatás a mániám. Fel sem lehet mérni mekkora károkozó, a tartós munkanélküliség. Annál nagyobb a kár, minél kevésbé értékes munkaerőt érint. Egy értelmiségi képzett ember az akkor is csinál valamit, ha nem dolgozik. Tanul, megpróbál másutt elhelyezkedni, nem nyugszik bele. De az alacsony rétegben sokan, egyre többen ma már azt mondják, hogy inkább élek a munkanélküli segélyből, minthogy alig többért dolgozzak.

Meg vagyok győződve, hogy a modern társadalomnak, az első és mindennél fontosabb célja a minél magasabb foglalkoztatás.

Ebben is van optimum, csak olyan messze vagyunk hozzá, erről nem is beszélek.

A foglalkoztatás problémáját kezelő elméleti káosztól csak röviden

Elemi fokon is tudott, hogy a negatívumot meg a pozitívumot nem szabad összevonni, mert ez kivonás, ez nem összeadás. De a munkaügybe ezt összeadjuk, mert akiket nem foglalkoztatunk, munkanélküli. Én meg azt mondom, hogy 6 hónapnál rövidebb munkanélküliséget a társadalom számára hasznosnak tekintem, mert az keresi az új munkát, a munkaadónak van, kit fölvegyen. A szocializmusban alkalmazott átlagbér gazdálkodásból csak a rosszat láttam. Most látom mögötte a bölcsséget. Nem a bevezetői voltak bölcsek, mert ők sem látták annak a hasznát, hanem a rendszer. Az alacsony bérűt kevésbé engedték el, mert ezzel a bérszínvonalat emelte volna. Ma már tudom, hogy ez a képzetlen, nem eléggé hatékony munkaerő alkalmazásának zseniális formája volt. Sajnos ez a magántulajdonú vállatok esetében nem alkalmazható.

Csak a 6 hónapnál hosszabb munkanélküliséget tekintené felszámolandó munkanélküliségnek. Ez rettenetesen nagy társadalmi bűn. Ezért nincs az a veszteséges vállalat, ami rosszabb, mint az ott dolgozók tartós munkátlansága.

Az amerikai munkanélküli statisztika sokkal bölcsebbek, ugyan ők sem külön kezelik ezt a rövid munkanélküliséget, csak állandóan ki kell mutatni. A munkanélküli ellátás attól függ, hogy alakul Ez a mutató. Tehát ők tudják, hogy az egyik negatív, a másik pozitív. Mi nem tudjuk.

A másik dolog, ami a munkanélküliségi mutató, amit a Horn-kormány kitalált, a nyilvántartott munkanélküliség. Ezért tartom a foglalkoztatási rátát sokkal jobb mutatónak. Sajnos, a foglalkoztatási statisztika is hibás, hiszen a 15v év feletti tanulókat, a szellemi vagyon hatékony gyarapítóit is passzívnak tekinti, holott ők értéktermelők. A szellemi vagyon képzése nem fogyasztás, hanem értéktermelés.

Az első könyvemben volt egy idézet. A háborút követő években Japán megszállt ország volt és nem a császár gyakorolta a hatalmat, hanem az amerikai helytartó. Annak kellett bemutatni a költségvetést. A tábornok úr nyilván nem nagyon értett hozzá, a pénzügyminiszter mégis neki tálalta a költségvetést. ’51-ben még éhezett a japán nép, romba volt minden. Ő meg azt látta, hogy megduplázták az oktatási kiadást. Megkérdezte: Hogyan gondolják nincs mit enni, és erejükön felül oktatni akarnak? A pénzügyminiszter: Éppen azért.

Tanultunk belőle? Semmit nem tanultunk. Rossz anyagot tanítunk, a módszereken vitatkozunk, de hogy milyen légkörből, családi légkörbe jönnek a gyerekek, hogy mikor fedezzük fel a gyerekek képességét, kik mennek el pedagógusnak. Ezzel semmit nem törődünk, hanem pedagógust akarunk leépíteni. Nem hisszük el, hogy egy pedagógus akkor is értéktermelő, ha egy gyereket tanít, és megment a jövőnek. Az illetékesek azt mondják, inkább adunk neki munkanélküli segélyt, csak ne tanítson.

Máig nem tanultuk meg, hogy a társadalom érdeke sok esetben egyre kevésbé azonos, sok esetben köszönő viszonyba sincs, a vállalati érdekkel. Ez nem jelenti az, hogy az állam mellőzhetné a vállalti érdek érvényesülését. A vállalati érdek a foglalkoztatás alakításában az a mutató, ami irányít abban, hogyha a munkaerő átvonuljon oda, ahol jobb munkahelyet, magasabb bért kaphat. A munkaerő vándorlásnak az a motivációja, hogy a munkaerő a kisebb hatékonyságtól a nagyobb felé áramoljon. Nem csak úgy, hogy a veszteségestől a nyereségig. A kis nyereséges is megbukik, mert a nagyobb nyereség felé elmegy. De a tőke is odamegy, ahol a munkaerőt jobban megfizetik. Tehát az, hogy a munkaerő-áramlást a piac szabályozza, az alapvető követelmény. De az, hogy a foglalkoztatásból kizárja azokat, akik nem termelnek profitot, ennél nagyobb bűnt egy modern társadalomban nem követhet el.

Nem a munkaügyi miniszter feladata, hogy a foglalkoztatásról gondoskodjon, hanem a politikai hatalomé. Sajnos ebben semmit nem látok, mert az, hogy legyen közmunka, ezeken ezen vitatkozhatunk, legfeljebb azért vagyok egy kicsit ez mellett, mert ez a kormány ígéri először, hogy lesz egymillió munkahely. Én is javasoltam, hogy aki a saját kertjét nem műveli meg, nem seperi el a háza előtt járdát, akinek nincs kertje, van olyan öreg nyugdíjas család, azét művelje, ha az rendben van, kapod a segélyt, ha nincs rendben, nem. De nem én adok kapát, meg kaszát, meg felügyelőt. Mert ha valaki a foglalkoztatásra alkalmatlan, akkor a köztisztviselő az. Ha tudna, akkor vállalkozó lenne, és gazdagon megélne.

Ez szerettem volna tegnap elmondani, és ezért örülök a mai alkalomnak. Amit akartam, mindig, mindent leírtam.

Végül az oktatásról.

Leírtam azt is, hogy a legfőbb beruházás a tudásnövelés. Elismerik, hogy a tudás vagyon. Tudják, hogy ettől függ egy nemzet jövője. Ettől függ, hogy a legsikeresebb oktatási rendszer Dél-Koreában, Finnországban és Szingapúrban működik. Ez a három ország, amelyik az elmúlt 50 évben a leggyorsabban növekedett. Persze 80 % körüli a foglalkoztatásuk. A nyomor szigetéből, a legszegényebb városból, ez volt Szingapúr a ’30-as években. A Brit Birodalom támaszpontjából, mára a világ leggazdagabb városállama lett. Az egy főre jutó nemzeti jövedelem majdnem kétszerese a Japánénak. Az oktatási rendszere toronymagasan afölött van. Szingapúrban van három olyan gimnázium, amelyből többen kerülnek az amerikai elitegyetemekre, 12 ilyen van, mint a legjobb amerikai középiskolából. Az igazgatók most kaptak hárommillió dollár jutalmat. Mi nem tudunk ebben gondolkozni. Mi nem tudunk, hogy az oktatásban is érdekeltségre van szükség.

Mi a pedagógusi pályában az anyagi érdekeltség? Nulla. Nem beszélve arról, hogy arra ösztönzik őket, hogy a tehetségre ne maradjon idő. Mert az a mi képzési rendszerünk olyan, hogy sokat fáradozz a közömbös ostobákkal, akikkel, úgyis reménytelen, és ne foglalkozz azzal, aki öt perc alatt megérti. Holott nincs jobb, hatékonyabb munka, mint a tehetség tanítása. Az oktatási rendszerünkben a tehetség nem szempont.

Régen mondtam, azt az oktatási rendszert vezessünk be, ami a profi sportban, meg a művészetekben van. Azzal már Szingapúr lennénk. Csak ennyi kellene – higgyék el nekem. Mert valakit arra tanítani, amire nincs se ambíciója, se tehetsége, csak azért, hogy legyen általános műveltsége, ez baromság. Szóval, egyszer készítsünk olyan felmérést Magyarországon, hogy ki, mire emlékszik 5 év után az érettségi anyagból. Ugye nevetnek rajta? Mert mindnyájan tudjuk, nincs közöttünk olyan, aki ne tudná, hogy akinek nincs nyelv- meg irodalmi érzéke, az nem olvasott három könyvet az öt év alatt. Akinek nincs matematikai érzéke, attól azt kérdezem, mit jelent egy másodfokú egyenlet. Nem érti, hogy mi az, vagy egy Sinus-görbét rajzoljon föl, vagy hol találkozott az életben egy ilyen görbével. Nem is tudja.

Úgy oktatunk, hogy veszteséget termelünk? Mert, ha valakit olyanra oktatok, amihez semmi tehetsége, semmi ambíciója nincs, akkor a veszteségtermelés, kidobott pénz neki, meg az államnak is. És ezt tesszük. Ehelyett azt mondanánk, hogy a legjobb tehetségeket kell minél magasabbra emelni. Az angolszász rendszer már eléggé ebben az irányba halad, hogy korábban kezdik el a diákokat képességük alapján szelektálni. De nem Amerikába kell menni. A magyar profi sportiskolák, meg a magyar művészeti iskolák zseniálisan működnek. Bárha annak csak egy tizedrészéi eljutnánk az általános oktatásban.

Mert, akire ránéznek csontos, korához képest nagytestű, a szülei is ilyenek, a balettra, föl se veszik.

Ha a matematika oktatásában is ezt tennénk, hol tartanánk. Mi a fontosabb egy országnak. a matematika vagy a balett? Én is szeretem a balettet, de hát azért a népgazdasági súlya a kettőnek nem azonos.

Azt szerettem volna elmondani, hogy legyünk bátrak, és igazodjunk a magyar valósághoz.

Ébredjünk rá, hogy kétmillió embert kivontunk a munkából, és ráadásul, akiket kivontunk, azok szaporodnak a leggyorsabban, és cigány, nem cigány ez tragédia. Az éveken keresztül munkanélküli segélyből, családi pótlékból elő ember ember, aki nem ismeri a munka világát, etnikumától függetlenül, nemcsak éréktelenné, de kártékonnyá is válik. A tartósan munkanélküli magyar élete ugyanolyan reménytelen, segélyből, családi pótlékból él az is.

Ehhez, annyit teszek hozzá, hogy az egész világon olyan családtámogatási rendszer van, minél kisebb társadalmi potenciál van a gyerek nevelésében, a nevelési költségének annál nagyobb hányadát vállalja a társadalom.

Világos, amit mondok? Nem így van?

Mert nincs erre kivétel. Vannak volt tanítványaim, barátaim, akik milliárdosok. Szerintem sok százezerbe kerülne havonta egy gyerekük nevelése. Hogy mennyi a családi pótlék, fogalmuk sincs róla. A másik, évek óta munkanélküli segélyből élők gyereke, aki meg sem érti, hogy ahol csak egy gyerek van, miből élnek. Ez nem vicc. Ha megnézzük a számokat, hol, mennyi gyereket vállalnak. Kiderül, hogy annál többet, minél szegényebbek. Elhalt feleségem révén egy iskolának ilyen mentora vagyok, díjazzuk a legjobbakat. Egy zseniális kis cigánylány nyert jutalmat, megnyerte az országos szavalóversenyt, minden tárgyban jó. Kérdezem tőle, hogy mit csinálsz?

Férjhez megyek.

Nem tanulsz tovább?

Agyon verne az apám, annyira készülnek már, hogy meglegyen a lagzi.

A saját családja nem engedi. Ez egyedi eset, és én mindig óvakodok az egyedi esetektől, de kisebb-nagyobb mértékben jellemző. Tehát őneki az kell, hogy legyen lagzi, legyen sok gyereke. Azt a kultúrát másképp kell kezelni.

Talán még annyit, hogy a cigányság más kultúra, másként kell kezelni.

A szomszédban van egy kerámiagyár, szeretem a tulajdonosokat, jóba vagyunk, Javasoltam, hogy a cigányok számára térjetek át a heti bérezésre. Javult a fegyelem, jelentősen nőtt a teljesítmény. Nagy a baj, ha az illetékeseknek magyarázni kell, hogy a cigányok többsége a havibért három nap alatt elkölti. Elég volna egyszer elmenni egy vásárcsarnokba vagy egy kocsmába segélyosztás után. Angliában a fizikai munkásoknak heti fizetés van, pedig azok puritánok. Mi meg a cigányokat havonta fizetjük, meg havonta adjuk ki nekik a segélyt is, s akkor csodálkozunk, hogy van uzsora. Persze, hogy van uzsora, hogyha cigányságot más ütemben díjazok, mint ami azok életében a beosztás fázisa. De ezt mindenki tudja, és mégsem úgy csináljuk.

Már elég sokat éltem, és gondoltam, hogy megélem, hogy egy kicsit okosabbak leszünk. Sajnos még sokáig kellene élnem.

Köszönöm a türelmüket.