2011. május 30., hétfő

Nemcsak az EU, az euró is kétfelé szakad

Kopátsy Sándor PG 2011-05-26

NEMCSAK AZ EU, AZ EURÓ IS KÉTFELÉ SZAKAD

A napokban írtam arról, hogy az euró-övezet heterogén, ezért döcög. Most a The Economist közli, hogy az EU északon halad, a délen pedig kocog. Finnország és Németország dübörög, a mediterránok pedig válságban vannak. Addig még ennek a tekintélyes újságnak a szerkesztői sem jutnak el, hogy ez nem újdonság, ezer éve így van.

Európa három kultúrája ezer éve más sebességen jár. Az óta a puritán Nyugat minden más kultúránál gyorsabban halad, de azt a sebességet sem a déli mediterrán népek, sem a keleti ortodoxok nem képesek tartani.

A határok nem egyértelműek, van átmeneti zóna.

Eddig egyszerűség kedvéért az Alpokat és a Pireneusokat mondtam határnak, de mindkét hegyvonulat déli térsége inkább az északhoz tartozik. Barcelona, Milánó egyértelműen Nyugat, de azt is mondhatjuk, hogy a Madrid-Róma vonal a határ észak és dél között.

A nyugat és kelet közti határ sem egyértelmű, hiszen a csehek és a szlovének, nyugat-európaiak, de a lengyelek, szlovákok és a magyarok sem keletiek. Ezt a határt jobban jelzi a nyugti és a keleti keresztténység.

Az Európai Unió vezetői mégis örömmel fogadták be mind a mediterrán, mind a balkáni térséget is.

Ami a mediterrán térséget illeti.

Az sem figyelmezette őket, hogy a közös nemzeti államuk minden erőfeszítése ellenére sem a dél-olaszok, sem a dél-spanyolok nem zárkóztak fel. Milánóhoz nem került közelebb Palermo, Barcelonához Sevilla. Dél-Olaszország százötven éve élvezi az észak-olaszok támogatását, mégis egyre jobban lemarad. Mind a fasiszta, mint a demokratikus spanyol kormányok igyekeztek a baszkok és katalánok rovására a délieket támogatni. Az sem járt sikerrel.

Az EU tagság még megbocsátható, de a közös valuta nyilvánvaló ostobaság.

Ami a Nyugat és a Kelet határát illeti.

Az ezer éves tapasztalatok nem adtak optimizmusra okot kelet felé sem. Reális reménye csak annak lett volna, ha a csehek és a szlovének beépülésével számolnak. A csehek ezer éve nyugat-európaiak, a szlovének pedig alpi népek, akik az elmúlt száz év legsikeresebbjei. Ezeknek a finnekhez hasonló kezelése tehát természetes nemcsak a tagság, de a közös valuta tekintetében is.

A lengyelek, szlovákok, magyarok és horvátok esetében az EU tagság indokolt, hiszen ezek mindegyike sokkal közelebb van a Nyugathoz, mint a Kelethez. A közös valuta azonban kalandorság.

Ami a pravoszlávokat illeti.

Közel ezer éve már kiderült, hogy a kiscsaládos és a nagycsaládos európai népeknek még a kereszténységük sem lehet közös. A románokat és a bulgárokat mégis felvették az EU tagjai közé. A volt Jugoszlávia ortodox népeivel pedig tárgyalnak. Kész tragédia nemcsak az EU közösségnek, de az érintett népeknek is.

Törökország tagsága pedig ostobaság.

A történelmi tapasztaltok ismerete, elvárható volna a brüsszeli vezetéstől. De, ha ez hiányzik, legalább lennénk lelkiismeretes bürokraták.

Egy bürokrata számára is volna javaslatom.

Az első, hogy nem szabad olyan államot bevenni az élcsapatba, ahol gyorsan növekszik a népesség. Ez a kontinensünkön nem veszély, mert csak abban egységes Európa, hogy nem szaporodik a lakosság.

Az említett Economist írás a munkanélküliségi adatokat közli. Ennél sokkal jobb volna a foglalkoztatás mérése. De ebből is világos, hogy az EU két világot akar egységgé szervezni.

A munkanélküliség Spanyolországban 20.7, Görögországban 15.9, Németországban 4.2, Hollandiában 6.3 százalékos. A foglalkoztatási mutatók meg meggyőzőbbek lennének.

A közös valuta esetében az első mutatóm a megtakarítási ráta és a kamatérzékenység volna. E tekintetben is két világ az EU északi és déli része.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése