Zsidó vallás elágazásai

Kopátsy Sándor EH 2009-02-27

A ZSIDÓ VALLÁS ELÁGAZÁSAI

Rövid elméleti bevezető.
Marxista vagyok abban az értelemben, hogy a vallás is csak felépítmény, méghozzá a sokkal fontosabb felépítménynek, a kultúrának, a társadalom érdekéhez igazodó viselkedési módnak a felépítménye. Véleményem szerint, a vallások szerepe, társadalmi jelentősége fordítottan arányos a társadalmi fejlettséggel.
A dogmatikus materialisták hite szerint, az alépítmény csak az anyagi feltételekből, a termelés technikai alapja. Az alépítmény fogalmának szűkítése már Marxnál jelentkezik. Ő a termelés anyagi és technikai feltételeit tekintette alépítménynek. Már a természeti környezetet is kihagyta a fogalomból. Márpedig kétségbe sem vonható, hogy az eltérő természeti környezetben eltérő társadalmak alakultak ki. Nem csak a gyűjtögető társadalmak voltak szorosan kötve az adott természeti környezet ajándékainak hasznosításához, de az osztálytársadalmak is egészen mások lettek az egészen más természeti környezetben. Egészen más társadalom alakult ki a telet nem ismerő éghajlaton, a nagy folyamok síkságain, a kontinentális éghajlatú sztyeppéken. Más önözéses társadalom alakult ki ott, ahol azért kellett önözni, mert szárazság volt, mint ott, ahol sok volt a csapadék, és hegyes-völgyes a terep.
A fejlett és szinte mindenütt elérhető technika az alépítmény, de csak abban az értelemben, hogy minden technikának minden természeti környezet másként felel meg. Ha a technika igénye valamely nyersanyaghoz viszonyítva fontossá válik, az ilyen anyagokban gazdag térség felértékelődik. Egy újabb technikával alapvetően megváltozhat az anyaigények struktúrája, ezért a térségek nyersanyagokban való gazdagságának súlya átértékelődik. Ha forradalom zajlik le a szállításban, leértékelődik a piacoktól való távolság negatív szerepe.
A vallás a kultúrához igazodik.
A kultúra, mindenek előtt a lakosság viselkedési módja az ismereteknek és technikának a természeti környezethez való illeszkedését jeleni. Ahol kemény és hosszú a tél, az emberek viselkedését a takarékosság, a beosztás jobban jellemzi. Ahol egész évben él a természet, az emberek nem lesznek takarékosak. A sztyeppei pásztorkodás nem követeli meg a folyamatos kemény munkát, csak bizonyos helyzetekben kell keményen helyt állni, nem alakul ki a szorgalom, de jellemző értékké válik a virtus, a nehéz helyzetben való helytállás. A különböző társadalmakban jellemző életmód, viselkedés elsőssorban a földrajzi környezettől függ. A fejlettség azonban ezt a viselkedést motiválja.
A viselkedési mód, azaz a kultúra, azonban az adott környezetben lassan változik, sokkal lassabban, mint korunkban a technika. A kultúra ekkor már alépítményként viselkedik.
A Nyugat felé, című, könyvemben bemutattam, hogyan nyert az elmúlt ötezer év során a sumér és egyiptomi kultúra északnyugat felé haladva egyre fejlettebb formát. Ez a két első-magaskultúra volt olyan gazdaságföldrajzi környezetben, amiből kínálkozott a társadalmi, technikai továbblépés. A történészek sem figyeltek fel arra a tényre, hogy az összes többi magas-kultúra megfeneklett az általa viszonylag nagyon gyorsan létrehozott szinten, és csak annyit változott, amennyit étvett és képes volt megemészteni, hasznosítani a nyugati társadalom technikai és tudományos ismereteiből. Ez az ismeretátvétel csak az újkor elején válik jelentőssé, amikor a nyugat-európai társadalom és kultúra fölénybe kerül minden másik magas-kultúrával szemben. A lényeg: egyetlen másik magas-kultúra nem bizonyult önerőből az előbbre lépésre. Aki tehát a társadalomfejlődés okát kutatja, csak a Nyugat felemelkedésének módját, okát keresse. Csak itt történt meg, hogy az első magas-kultúráknak újabb és újabb utódai lettek. Csak a nílusi és mezopotámiai magas-kultúra követlen közelében volt olyan gazdaságföldrajzi adottság, amiben hasznosítani lehetett annak ismereteit, tapasztalatait. A sumér és az egyiptomi ismeretek nélkül nem fejlődhetett volna ki előbb a Földközi Tenger keleti medencéjének nagy szigetein, Cipruson, Krétán és Máltán, majd a pervidék kereskedő és ipart űző városiban, majd Görögországban az első európai magas-kultúra. Ennek eredményeire épülhetett a Földközi Tenger nyugati medencéjében a római. Ezek tapasztalati nélkül nem jelenhetett volna meg az első ezredforduló végén Franciaországban a természetes csapadékra épülő nyugati kultúra, ami aztán az összes korábbi kultúra fölé emelkedett. Ettől kedve a nyugati kultúrában létrejövő eredményeket veszik át a többi kultúrák.
Erre a sémára húzható rá a bibliára épülő vallások fejlődése is. Csak ennek a vallásnak volt fejlődése, ahogy csak a fenti kulturális tapasztalat továbbadásnak. A zsidó vallásból, a bibliából született meg a görög-római kultúra egyistenhitű kereszténysége a városi lakosság számára. Ezt vette át a nyugati feudális társadalom, mint a földművelő társadalom vallását. Ebből lett az újkor hajnalán a megreformált kereszténység, ami már a polgárok társadalmának vallása lett.
A kultúra lett az alépítmény legfontosabb eleme.
Ezt először Max Weber ismerte fel, amikor azt látta, hogy az ipari forradalom vívmányait hatékonyan, minden más kultúránál hatékonyabban, csak a nyugati puritán kultúrájú társadalmak tudják hasznosítani. Vagyis azok a népek, amelyeket a takarékosság, a szorgalom, a fegyelem, a tisztaság, az egymás iránti szolidaritás jellemez. Sem a vallások, sem a materialisták nem akarták tudomásul venni ezt a tényt, mert tagadta a vallás és az ideológia döntő szerepét. Róma által irányított kereszténység nem vehette tudomásul, hogy az ő istenük jobban szereti a puritán magatartású embereket, mint az ő templomba járó híveit. A marxisták, maga Marx sem vehette tudomásul, hogy a világmegváltó tanaik csak a puritánoknak ígérnek boldogulást. Ha Weber tanítását elfogadták volna a bolsevikok, bele sem fognak a szocialista társadalom építésébe az ortodox, kelet-európai kultúrában.
Általában, a világot boldogítani akaró próféták tanaikat mindenki számára az üdvözüléshez vezető tanácsnak tartják. Az ilyen, világmegváltó proféták tanaira épült klérusok számára pedig öngyilkosság elismerni, hogy tanaik csak bizonyos kultúrkörben hasznosíthatók.
A vallás, mint a kultúra felépítménye. Természetszerűen, minden vallás ezt fordítva tanítja, dogmáit isteni, azaz a való világtól függetlennek tekinti. Még egyetlen vallás klérusa sem vizsgálta meg, hogy taninak követése milyen kultúrának felel meg jobban. A nyugati kultúrkörön belül a tények világosan mutatják, hogy ahány kultúra fogadta be a keresztény vallást, annyiféle kereszténység alakult ki.
A Biblia vallásai.
I. A zsidók vallása, hogy a zsidó nép a biblia megfogalmazása óta diaszpórában élésre kényszerült, megmaradt szigorú anyajogra épített törzsi vallásnak. Ebből óriási előnye, és óriási hátránya fakadt.
Előnye, hogy egyelten törzsi vallás, ami évezredeken keresztül fennmaradt annak ellenére, hogy sorra jelentek meg a mindenki istenét elismerő világvallások. A vallások történelmi fejlődése során, mára anakronizmussá vált, hogy egy kis népnek, amelynek két és félezer éve még politikai állam sem volt, saját istene, olyan vallása legyen, aminek csak születés jogán lehet hívévé válni. Ez a kis nép az ipari forradalom eredményeként a többi magas-kultúrából kiemelkedett nyugat-európai kultúra államaiban, diaszpórában élve, a felgyorsult polgárosodás élcsapata, a világgazdaság leggazdagabb etnikuma lett.
Hátránya, hogy a keresztény világban élő zsidóság hisztérikusan antiszemita volt, a vallási ősét adó népben kiirtandó ellenségét látta. Főleg a keresztes háborúk óta a szidóságban a megváltójának gyilkosát látta. A kereszténység hisztérikus antiszemitizmusának a tényleges oka, hogy nem akarta tudomásul venni, hogy e biblia népének vallási utódja. Mivel ezt az eredetét képtelen volt cáfolni, hiszen azt, hogy Krisztus zsidónak született, azt a vallást gyakorolta, hogy anyja, tanítványai zsidók voltak, nevetséges kétségbe vonni. Annak sincs logikája, hogy isten azért küldte el fiát, hogy halála árán megváltsa az embereket az eredeti bűntől, tehát meghalni küldte, mégis a haláláért a zsidók felelősek. Nehéz arra válaszolni a kérdésre: Mi lett volna, ha Júdás nem árulja el, és nem ítélik kereszthalálra Krisztust? Nem történik meg a keresztény hit szerinti megváltás. Nem teljesül a mindenható isten akarata.
Az, hogy a zsidó vallás szigorúan faji alapra épült, egyrészt lehetővé tette hogy a zsidó nép két és félezer éven keresztül fennmaradt, másrészt a vallási bezárkózása, és a kereszténység beteges antiszemitizmusa felszította a nyugati kultúrkör fél-perifériáin a polgárosodásra kevésbé képes népek irigységét.
A kereszténység zsigeri antiszemitizmusát számos zsidóüldözés után egy, a kereszténységet is üldöző diktátor, Hitler tetőzi be. A 20. század közepére az európai zsidóság többségét a fasiszta barbárság kiirtotta.
Azt, hogy a zsidóság a nyugati, a keresztény kultúrában az utóbb százötven évben példátlan sikert ért el, hogy ma, két és félezer év után erős és sikeres államuk van, nem a törzsi vallásuknak, hanem annak köszönhetik, hogy a többi magas-kultúra gazdaágai fölé magasodott nyugati civilizációban éltek. Ezt bizonyítja, hogy amíg a zsidóság a nyugati civilizációban példátlan sikereket ért el a gazdaságban, a tudományokban és a művészetekben, addig az észak-afrikai és kisázsiai kultúrában semmi kiemelkedőt nem mutattak. Ez jelentkezik ma Izraelben is, ahol a nyugati kultúrából bevándorlók csodát-csodára alkotnak, ugyanakkor az arab és abesszin kultúrából hazatelepítettek a nyugati hittestvéreik példátlan támogatása ellenére képtelenek a kor követelményeihez való alkalmazkodásra.
Az európai zsidóság többségének kiirtása után, a már jelentős mértékben asszimilálódottak is feladva visszatértek a törzsi vallásához. A jelenkor legmodernebb etnikuma, a keresztény államokban élő zsidóság ezért nem juthatott el az asszimilációig. Megerősödött a törzsi vallásához való kötődése, holott az elveszette korábbi összetartó szerepét. Amikorra minden gazdag és magasan iskolázott nép számára a vallása másodlagossá vált, a szidóság vallási kötődése még erősebbé vált. Legalább annyira másodlagossá, amennyire az lett a protestáns hitűek világában. Mára már mind az egy fej, egy vallás, mind az egy isten egyelten kiválasztott népe anakronizmussá vált.
A zsidó nép büszke lehet arra, hogy az ő törzsi vallása lett az egyistenhívő vallások gyökere, a bibliájuk a keresztény és mohamedán vallások szent könyve. Minden egyistenhívő vallásnak ők adták az alapját
Az ószövetség páratlan sikere azon múlott, hogy a zsidó nép vallási és kulturális hagyományait nem az államiságuk, hanem a rabáguk idején kodifikálták, ezzel nem a királyok, a hatalmasok, hanem az őket is bíráló próféták véleményét tükrözi.
A zsidó vallás megmerevedett az időszámításunk előtt ötszáz éves formájában, a Krisztus egy fél ezred, és Mohamed egy további fél ezred múlva kitört a törzsi keretek közül, és a társadalmi fejlődést követő minden ember számára közös istent tisztelő vallássá vált.
Krisztus a zsidó vallást akarta modernizálni, a római civilizáció színvonalára emelni. Ma már nehéz ezt, és az ellenkezőjét bizonyítani, de még Krisztus zsidóságát elhallgató keresztény teológia sem tud felhozni alapvető szöveget annak bizonyítására, hogy világvallást akart volna útjára indítani.
A Krisztus tanításából görög-római kultúrához igazított vallás, a kereszténység alapítója Szent Pál. Ő gyúrta át először Krisztus zsidó vallását a görög-római több istenhívéshez közelebbi, tehát a mediterrán kultúrkörben elfogathatóbb vallássá. Ez annyira sikerült, hogy óriási sikert ért el a görög-római kultúrában, de a sémita népek számára soknak bizonyult. A teológiai dogmákat másodlagosnak kezelő történészként azt is mondhatom, hogy Mohamed a görög-római kereszténységet vitte vissza a szigorúbb egyistenhit irányába. A mohamedán vallás a sémita népek szigorúbb egyistenhit igényéhez igazodott. Ez a magyarázata annak, hogy Mohamed tanítása futótűzként nemcsak a pogány arabokat, hanem a Közel-Kelet és Észak-Afrika kereszténységet, a kereszténység urbanizáltabb és gazdaságilag erősebb délkeleti felét is elhódította. Ebben a térségben csak Egyiptomban kisebbségi, Abesszíniában az állam vallásaként maradt meg a kopt kereszténység. A kopt kereszténységet az afrikai kultúra keresztény felépítményének lehet tekinteni.
Erre sincsenek számok, hogy Mohamed fellépésének hatására a keresztény népesség nagyobbik fele tért át a mohamedán vallásra. Ezt arra alapozom, hogy akkor ott élt a városi, azaz keresztény lakosság nagy többsége. A mohamedán térítés századaiban a Földközi tenger délkeleti tengelyétől jobbra, legalább tízszer, vagy még többször is több városi lakos élt, mint balra.
Egészen a 10. századig az európai kereszténység a Római Birodalom térségében csak a városi lakosság vallása volt. A római kereszténység mélyen hallgat arról, hogy az ír térítés előtt a kereszténység a városi lakosok, a görög-római városi polgárok vallása volt. A falvak, tanyák népét csak az ír térítők nyerik meg a kereszténységnek.
Csak a 10. századtól tekinthetjük a kereszténységet az európai népek vallásának. Teljesen félrevezető az egyház tanítása, hogy a kereszténységet attól kedve tekinti az európai népek vallásának, amikor a császár, illetve az uralkodók vallása lett. Nem teszi hozzá, hogy e századokban a vidéken élők, akiket a latin nyelven is paganus-nak, azaz pogánynak hívott, tették ki a lakosság kilencven százalékát. A Nyugat-római Birodalom területén a kereszténység megjelenése idején még a lakosság hatoda volt városi polgár. Ez az arány ötszáz év alatt mindegy huszadra csökkent. Vagyis a 10 század előtt Európa lakosságának több mint kilencven százaléka pogány volt.
Keresztény Európáról tehát csak a 10. század után beszélhetünk.
Még kevesebb szó esik arról, hogy mi volt a gazdasági alapja annak, hogy Európa lakosságának nagy többsége keresztény lett. Ezt a fordulatot a nyugat-európai agrártechnikai forradalom váltotta ki. Amíg az első évezred kereszténységét a görög-római, vagyis a mediterrán kultúra vallásának, a 10. század után már a nyugat-európai kultúra vallásának kell tekinteni. A vallás alépítménye lett más. A 10. század előtt Európát egyre kevésbé lehetett urbánusnak tekinteni, mert a városok lakossága nem érte el azt a küszöböt, a mintegy tíz százalékot, amire egy magas-kultúrának szüksége van. Erről szó sem lehetett a 10. század előtt, pedig a kereszténység urbánus kultúra vallásaként született.
A történészek máig nem ismerték fel, hogyan alakult az első évezredben az urbanizáció. A kereszténység akkor lett a Földközi Tenger medencéjének a vallása, amikor még e térség magasan urbanizálódott volt. Ennek az urbanizációnak az észak-nyugati fele, a keletről behozott betegségek elleni védekezhetőség hiánya miatt, tizedére, vagy alán még annál is alacsonyabbra csökkent. Kiderült, hogy a döntően indoeurópai lakosságnak nincs immunitása a keletről behozott betegségek okozói ellen. Ugyanakkor a Földközi Tenger délkeleti felén élő, döntően sémita népek immúnisak voltak, hiszen közöttük ezek a baktériumok és vírusok már évezredek óta éltek. Ezt jól bizonyítja a tény, hogy az időszámításunk utáni első századokban minden dél-európai nagyváros elnéptelenedett. Az Alpoktól északra, ahol a téli fagy fertőtlenített, nem is voltak jelentősvárosok. Az első évezred második felében csak Andalúziában volt néhány nagyváros, és Európa dél-keleti szögletében megmaradt, az ázsiai kapcsolatoknak köszönhetően, eleve az ázsiai betegségekkel szemben immun lakosú Konstantinápoly. Az andalúziai városok lakossága pedig arab és zsidó volt.
A Római Birodalom hanyatló századaiban, és a sötét középkorban tehát nem volt európai urbanizáció, ugyanakkor létrejött egy urbánus civilizációra létrejött vallás. Ezt jól példázza, hogy a kereszténység első ötszáz évében öt egyházi fővárost, patriarchátust tartottak egyenjogúnak. Ebből hármat elhódított a mohamedán vallás, Konstantinápoly pedig a császárok számára fontosabb volt, mint a lakosságát szinte elvesztett eredeti császári székhely, Róma.
Az európai történészek nem hangsúlyozzák, hogyan alakult a városi lakosság az első évezred során. Az első századokban a csökkenés katasztrofális volt. Az időszámítás elején tehát létrejött egy urbánus kultúrára épülő vallás, de szinte ezzel egy időben megindult a városi lakosság rohamos csökkenése. Vagyis a kereszténység erősödésével párhuzamosan tűnt el a társadalmi alépítménye. A 10. század előtt a nyugat-európai civilizáció még alkalmatlan, éretlen volt az eltűnő alépítmény szerepének átvételére.
A nyugat-európai kereszténység megmentését az íreknek köszönhetjük. Ők voltak az első keresztény nép. Nemcsak a városi lakósok, hanem a nép mindenestül. A siker kulcsa az ír, azaz kelta öröklési jogban gyökerezett. Ott ugyanis csak az elsőszülött fiú örökölt. Az öröklésre nem számítható, második és következő fiú bárdoknak ment. Ezek a nép közé menő pogány urak, dalnokok, lovagok voltak. A Szent Patrik által történt térítést ezeknek találták ki. Lehetőséget kínált számukra, hogy a családi örökség híján, az egyházi vagyont kezelő papok legyenek. Mivel városaik nem voltak, az egyházi intézmények, a rendházak, kolostorok, apátságok a nép közé települtek. Nekik is, a római klérusnak is jól jött, hogy a kereszténység számára a keleten elveszett hívek pótlására megtérítetté a falusi pogányságot.
Az ír papok térítő munkája éppen akkor indult meg, amikor az agrárforradalom következében nagyot ugrott a földművelés hatékonysága, az erdei pásztorkodó népek áttértek a szántóvető földművelésre, és boldogan csatlakoztak a kereszténységhez.
A történészek nem hangsúlyozzák, hogy a kilencedik második, és 10. század első fele közti száz évben jut el a búza és az árpa a teleket elviselő spontán szelekciójáig, hogy megjelenhetett a hármas vetésforgó, patkolni, hámba fogni tudják a lovakat, és a megnőtt hatékonyság képessé vált a számottevő urbanizációt eltartani. Ez a technikai forradalom bámulatos gyorsasággal seper végig a Római birodalom limeseinek két oldalán. Ezzel egy időben az ír térítők, és a hozzájuk csatlakozók megtérítik a hatékony földművelésre áttérő lakosságot. A kereszténység tehát a hármas vetésforgónak köszönhetően lett a népek vallása. Az írt térítőknek köszönhető, hogy nemcsak a városlakók, hanem a népeké is.
Ez jellemezte a következő közel ötszáz év során a nyugati kereszténységét.
Nagyon fontos a jövő szempontjából, hogy ez a nyugati kereszténység a kiscsaládos jobbágyrendszerre épült. A nagycsaládos társadalmak azonban konzervatívoknak bizonyultak az új vallási gyakorlat számára. Szinte azonnal bekövetkezett az első egyházszakadás. Ezt úgy fogalmazom, hogy a kiscsalásos társadalmak római katolikusok, a nagycsalásosok pedig görögkeletiek, azaz ortodoxok lettek.
A társadalomtudomány máig nem veszi kellő súllyal figyelembe, hogy a kiscsaládos és a nagycsaládos társadalom minőségében más kultúrát épít fel magának, nem lehet közös vallásuk, ideológiájuk, egészen más a viselkedési módjuk. Ebből fakad, hogy más vallásra, más marxizmusra van szükségük, másként képesek hasznosítani a technikai ismereteket.
A reformáció.
Ötszáz évre volt szükség ahhoz, hogy a nyugat-európai térségben élő népek túllépjenek az Alpoktól délre, még inkább a Madrid-Róma tengelytől délre élő társadalmakon. Ennek a nyugat-európai, puritán kultúrának egyre kevésbé felt meg a római pápák kereszténysége. Nagykorúságukat a reformáció jelezte. Nagyon gyorsan megvalósult, hogy Európa északnyugati része protestáns lett, a latin népek pedig római katolikusok maradtak.
A reformáció már a nyugat-európai népek, a polgárság kereszténysége.
A történészek sem hangsúlyozzák, hogy a reformációval megvalósult a kereszténység mai tagolódása. A zsidó nép bibliájára épülő vallás igazodott minden nyugati kultúrkörhöz. A református felekezetek hívei már a korábbi fogalom szerint nem is vallásosak, az istenhez való kapcsolódásuk módját maguk, igényüknek megfelelően irányítják, a klérusnak alig van arra befolyása.
Összefoglalva:
A zsidó rabbik kétezer ötszáz éve egy olyan összefoglalót készítettek a népük kulturális örökségéből, ami alapja lett az emberi faj történetét alakító kultúrák, társadalmak nemcsak vallásának, de viselkedési kultúrájának is. Olyan rugalmas alapot jelentett, amire a nagyon eltérő kultúrák vallásai is ráépülhettek.
A zsidó nép szigorúan törzsi vallásából a mediterrán kultúrkörben előbb a görög-római városi társadalom, majd alig ezer év múlva a nyugat-európai feudális társadalom, majd újabb ötszáz év múlva a nyugati polgári társadalom vallása lett.
A kelet-európai kultúrkör, amelyik kereszténysége, az első évezredben még jobban meg tudta őrizni a görög múltját, de a 10. század után fokozatosan lemaradt, nemcsak megfeneklett, hanem egyre inkább a sztyeppe kultúra, a nagycsaládos balkáni és kelet-európai népek vallásává vált.
A kopt kereszténység pedig a vallása megjelenése óta a társadalmával együtt stagnál.
Csak egy nép, a zsidó, nem képes a vallási modernizációra, annak ellenére, hogy ennek az a fele, amelyik az elmúlt kétezer éven a nyugati keresztény kultúrában sikerrel, az utóbbi száz évben páratlan sikerrel élte meg.
A zsidó vallás ma számos formában él tovább. Az eredeti formája mellett, ahány kultúra befogadta annyihoz igazodott formájában él tovább.